Katy Perry látványos visszatérése Budapestre

Katy Perry hétfő este az MVM Dome színpadán adott több mint kétórás koncertet, amely nemcsak zenei, hanem vizuális élmény is volt, és bizonyította, hogy még mindig uralja a pop műfaját.

A The Lifetimes Tour névre keresztelt turné budapesti állomása különleges jelentőséggel bírt az énekesnő számára is, többször is hangsúlyozta, hogy Magyarország közel áll a szívéhez, hiszen itt forgatta ikonikus Firework című dalának videoklipjét.

Perry utoljára 2010-ben lépett fel Magyarországon,  közvetlenül a Teenage Dream album megjelenése után. Slágerei, mint az I Kissed a Girl, Roar, Dark Horse, California Gurls vagy a Last Friday Night poptörténeti klasszikusokká nőtték ki magukat, és szinte nincs olyan generáció, amely ne ismerné valamelyiket. A közönség is rendkívül sokszínű volt, a kisiskolásoktól a negyvenes-ötvenes korosztályig mindenki képviseltette magát. Ez nem véletlen, hiszen Katy Perry lassan két évtizede formálja a popzenét.

Mostani koncertjén is a teljes karrierjét felölelő válogatást hozott el, látványos, precízen megkomponált show elemekkel körítve. A színpadkép önmagában is lenyűgöző volt, a háttér falát régi tévékből álló mozaikra emlékeztető LED-panelek borították, a nézőtér közepén pedig egy fektetett nyolcas alakú, végtelen szimbólumot idéző kifutó húzódott, amelyen az énekesnő  sokszor végigsétált, így bejárta szinte az egész álló szektort.

Rengeteg táncos jelenet, hologramszerű AI-vetítések és villámgyors ruhaváltások követték egymást. Az előadás minden másodpercén érződött a profi koncepció és a részletek iránti maximalizmus. A koncert tele volt látványos pillanatokkal, de az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor a ‘Roar’ alatt egy hatalmas pillangó hátán repülve többször is körbeszállta a nézőteret, a másik pedig az, amikor a Nirvana című dal során átlibbent az dóm egyik végéből a másikba, miközben a közönség ujjongva követte minden mozdulatát.

 

Az énekesnő közvetlen volt, többször beszélgetett a rajongókkal, és néhány szerencsést fel is hívott a színpadra, köztük egy párt, akik a Firework klipben látható ruhákban érkeztek, ezzel tisztelegve az énekesnő ikonikus korszaka előtt. A show végére az MVM Dome igazi ünnepi tér lett, mert a Firework alatt a közönség teljes hangerővel együtt énekelte a dalt az énekesnővel, Perry pedig láthatóan meghatódott. Szimbolikus pillanat volt, mintha a 2010-es klip egy új életre kelt volna ugyanott, ahol annak idején megszületett.

Ezen az estén volt minden amit egy igazi pophercegnőtől várunk – csillogás, energia, meghatottság és elképesztő látvány. Reméljük nem kell újra 15 évet várni a következő magyarországi fellépéséig.