„A pokolból kivezető út csupa rossz szándékkal van kikövezve.” (Shayat Cout Pho)
Rájöttem, hogy mire megy ki a játék! – mondotta egy szép napon a játékbolt tulajdonosa és végleg lehúzta a redőnyt. Nekem is van egy félelmetes előérzetem, de egyelőre nem rohanok a redőnyhöz.
Vettem egy szál deszkát – szükségem volt rá. Igazán nem is néztem meg, hogy mibe kerül, hisz örültem, hogy az elképzeléseimnek megfelelő darabot sikerült találnom. A kasszánál rökönyödtem egyet, hogy egy 2 méter hosszú fadarab 5.399 Ft (mai árfolyamon: 14,27 EURO) egységárat kóstál. Megtorpantam, de kénytelen voltam kifizetni, mert kellett. Este, lefekvést követően, míg mások a birkákat számolgatták, én azon morfondíroztam, hogy az Ukrajna által kért 700 + 800 milliárd EURO-ból nagyjából 105.115.627 szál deszkát lehet vásárolni. Ha azonban a gyakorlati kalkulációkat vesszük alapul, ahol a pénzügyi tételek nagyjából 40%-a kézen-közön forogva nem kerül be a kereskedelmi forgalomba, akkor is uszkve hatvanhárom millió deszka jön ki az adományból. Ekkor még nem vettünk kalapácsot, szöget, kesztyűt, munkáskezet, energiaitalt és természetesen gerendát, amelyre fel fogjuk szögelni fadarabunkat. Arról, hogy micsoda összegekbe fog majd kerülni Ukrajna újjá varázslása, szerintem minimum két-három nullás eltérésekkel találgatnak a találgatók. Viszont az ügyben egyre többet hallani, hogy a feladatra már kezd összeállni az aspiránsok sora. Apropó sor! A napokban láttam egy AI gyártotta mémet. A képen Trump amerikai elnök ül fekete cabrio nagykabátjában egy pénzzel megrakott asztal mögött, valahol Grönlandon, egy havas udvarban. Mellette Marco Rubio. Kiosztják a világ legnagyobb szigete szerény lakóinak a vételár rájuk eső részét – készpénzben. Ami a legmeglepőbb volt, hogy sorban a második jóember maga az ukrán elnök volt. Tréfa-tréfárium, de ha valaki a Nyugat térfelén azt hiszi, hogy az ukrán észjáráson fogást tud találni, az majd rövidesen szembesül.
Felmerült-e már valakiben a kérdés – szerintem igen –, hogy honnan is vesz a világ gazdagsága akkora összegeket, hogy rendezzék a háború utáni terepet Ukrajnában? Van-e akkora tartalék az éppen hanyatlóban lévő Nyugat gazdáinak zsebeiben, hogy mozgósítani lehessen és uccu munkára fogják a szunnyadó Eurókat, Dollárokat. Nos, szerintem nincs – bár, ma már pénzt csinálni roppant egyszerű, csak központi utasítást kell adni a pénzverdébe. Azonban, pénzügyi körfogások elmélete szerint van egy érdekes jelenség: egy működő gazdaságban ugyanis elengedhetetlenül felgyülemlenek azok a pénzek, amelyek nem az éppen aktuális jogi szabályozásnak megfelelően jelentek meg – tisztességtelen vagyonoknak nevezik e tételt. A II. Világégést követően ezek a vagyonok folyamatosan ólálkodtak a kertek alatt, s a törvény üldözésében csak gyarapodnak. Olykor összeállnak, szétválnak, befolynak tisztességes ügyletekbe, vagy arra alkalmas mosodákban fehér színt vesznek fel. Nos, most itt a kedvező alkalom, hogy hasznot hozzanak. Ráadásul egy olyan környezetben kerül sor a vetésre, ahol aztán tényleg nem ismeretlen az efféle challenge (kihívás). Úgy vélem, hamarosan minden feltétel egybe fog állni ahhoz, hogy megkezdődjön a szaporítás első etapja, ezt követően a növekedés, majd az aratás. Persze, azért nem megy minden olyan könnyen, mint a hamm-cipó-bekaplak! Kellene egy béke, ami egyelőre még távolról sem integet. Ugyanis, azok a nagy halak, akik a háborúból profitálnak, nem szeretnék feladni hídfőállásaikat. De javaslom, ne aggódjunk! a pénz hamarabb talál utat magának, mint a víz.
Nagyjából itt tarthattam, mikor azon vettem észre, hogy a szendergés úrrá kezd rajtam lenni, s a maradék gondolataim már egy valami másik dimenzióból kezdtek átszűrődni.
Egy, az élet valóságától igen távol, a rácsodálkozás szülőágyán világra jött hétköznapi mese kezdett kirajzolódni, mely nem másról, mint a Wealth familiáról, s annak kálváriájáról regél. A történet kitalált – tehát ne keressen és ne is találjon benne már senki semmit!
Megesett egyszer, volt vala és tart a jövőbe, mint minden, ami soha el nem múlik – éldegélt egyvégtében és nyugtalanságban egy család. Mivel a családalapító meghagyta, hogy az utána következő generációk csakis a Wealth (vagyon – jólét) nevet viselhetik, így szorgosan cipelték is azt századokról-századokra, mígnem egy szép napon elértek a XXI. század küszöbéig. Ekkor pedig az akkori családfő Camon Wealth úgy döntött, új küszöböt csináltat az egyre népesebb család számára, ugyanis a régit rendesen megrágcsálták a letűnt centúriák. Mindenekelőtt, felnyitotta a család féltve herdált kincses ládikáját, s meglepetten látta, hogy nincs az a pénz, amit fel ne tudna emészteni a zsugoriság. Féltve nyúlt a családi megtakarításhoz, így félő volt, hogy valami nagyon nagy balhéba fognak keveredni. Nem is restkedtek sokáig a semmittevés fészke körül, üstöllést vettek egy felhőkarcolót a Walahol állambeli Nonpoor városkában. Ez a település arról volt híres messze e Földön, hogy jó pár mérföldre található a valóság talajától, így csak az közelítheti meg, akinek zsebében ott lapul a hétmérföldes csizmatalp. Szedelődzködött hát a család aprója és minden papírra nyomtatható értékhordozója, s a közös lelkesedéssel karöltve beköltöztek a főhadiszállásra. Első dolguk volt, hogy megcsodálták a vadiúj küszöböket, melyet az elkövetkezendő évezredben szájról-szájra fognak adni, majd miután beleuntak az ámulkodásba, vettek egy mély levegőt. Ez ugyanis nem ment a családi kassza rovására, mert – egyelőre – még ingyen volt. Éppen ebben a pózban talált rájuk a folyó század második évtizede.
Ne gondoljuk azonban, hogy ami késik, az soha nem érkezik! Egy szép napon ugyanis a legkisebbik Wealth unoka azzal az elképesztő felvetéssel állított be Wealth nagypapához (akit családon belül tévesen, csak Wealth-i Hercegnek becéztek), hogy ő bizony (egy élete, egy halála) fialni akar. Nagypapának jellegzetes orrnyerge hegyéről felcsúszott szemüvegén a keret, egészen a hanyatt-homlokáig, majd alunézetből csak annyit kérdezett vissza: na és miből!? A semmiből! – vágott vissza Hunky-Dory Wealth, a család továbbra is legkisebb, de egyben a legapróbb sarjadéka. Granpa visszakonyult együltő helyébe és fontolóra vette, hogy nem tétovázik tovább, s egy huszárvágással latolgatásba is kezdett.
Nagyjából, vagy talán nem kevésbé, de így történhetett meg az a pillanat, mikor a Wealth család meglátta a lehetőséget, amely végre és valahára is teret nyithat a szaporodásnak, a gyarapodásnak, a faj eltartásának. Tarisznyából és hamuban sült részvényekből pénzeszsákot gyúrtak, melyet átakasztottak kis Wealth vállán, s átküldték Európába. Annak is a legzavarosabb zugába. A régi mondás nyomán haladtak előre, mely imígyen szólt: Ahol nincs pénz, ott szarral meszelnek. A helyi nyelvet nem beszélvén, a helyi szokásokat nem ismervén, a magabiztosak vakmerőjével merített hát a kis Hunky-Dory bele a meszes gödörbe.
Mint tudjuk, a pénz, mikor eljön a bagzási időszaka, mindenre képes, hogy teljesítsen. Nem néz se embert, se állatot, se Istent, se Ördögöt. Nem érdekli se élet, se halál – a létfenntartás érdekében csak egy a jelszó – szaporodni. Egy rövidke nyelvészkedéssel had’ hozakodjak elő: a szláv nyelvekben ugye a „szamorodni” az öntermő gyümölcsöt jelent. Remélem senki nem hall át valami félreértést! A szamorodni és a szaporodni nem rokonértelmű szavak. Nem arról van tehát szó, hogy falra hányunk és ezzel elintéztük. A semmiből szaporodni nem lehet, csak úgy spontán erőfeszítéssel. Először is helyet kell találni a nullánknak. Mivel a nullával való szorzásnak nincs értelme, így kénytelenek vagyunk osztani. Hunky-Dory elkezdte tehát szétosztani a helyiek között a nullát. Kaptak is rá rendesen, hisz nem akármilyen nulláról beszélünk, hanem a Wealth családi dupla nulláról! Ismét bebizonyosodott hát, hogy pénzből pénzt csinálni bárki tud, de a semmiből szaporodni az már művészet, s csak a kiváltságosok erénye. Ismerik ugye azt a régi viccet, hogy miként lehet szert tenni egy kisebb vagyonkára? – hát elveszítünk egy nagyobbat…
Szóval a kis Hunky-Dory nem befektetni, vagy beruházni indult útnak, hanem felkorbácsolni a lassan, de biztosan száradásnak lendült Slejm-tengert. Ki tudja mi is történhetett volna még, hová és meddig süllyedt volna az enyészetben a világ, ha nem érkezik meg korunk messiása a tett színhelyre. De szerencsésen beállított és egy tonhalas dobozból zászlót, valamint aprósüteményt, valamint rendet is bontott. A többi már a gyerekjáték kategóriában utazott. Csak az ösztönökre kellett hallgatni, melyek soha senkit nem hagynak cserben. A Slejm-tenger a Wealth-ek áldásos megjelenése nyomán ismét életre kelt, s habjain, mint karika csapása pénz kezdett fialni. De hol van még a java – a betakarítás!?
Hunky-Dory, mint aki jól végezte dolgát, kitörölt és hazautazott Walaholba. Otthon aztán azzal sült szembe, hogy távollétében, a családi recept gondos betartása mellett elkezdődött a készülődés a második felvonásra. Míg a függöny le van eresztve, szép csendben betolják színpadra a Nagy Invesztátor-t, mely az adott epizód főszereplője lesz. Ez a kellék magában egyesíti az Excalibur és egy Lipicai fedezőmén erejét. (Az Excalibur az angol-walesi mondakörből ismert Artúr király legendás, varázs erejű kardja, amely a királyi hatalom és a törvényes uralkodó jelképe. A lipicai ménest 1580-ban alapította II. Károly osztrák főherceg a szlovéniai Lipicán.) Mikor felgördül majd a függöny, a Nagy Invesztátor aztán olyat fog művelni majd, hogy a nézőtéren még a hátsó sorokban ülők is homokot fognak pisálni. Szem kint marad a szárazon, megszegik a leheletet és szétosztják a szegényebb nézők között.
A színházteremből kitódulva pedig a nép tágra-tátott szájjal szembesül, hogy minden háztartásba bevezették a tejjel és mézzel folyó vezetékes Kánaánt. Villany lesz a konnektorban – az első havi számláig. Minden hónap végén kétszer is becsenget a postás, hogy el ne felejtsék befizetni az esedékes törlesztést, mert a Wealth család már kezd ideges lenni odaát. Az évente legalább háromszor munkaszüneti napnak nyilvánított felszabadulás ünnepén pedig a nép utcán hömpölyögve, mint örök mementót fel-s-alá fogja cipelni vállán a hátrahagyott üres pénzeszsákokat – s élteti az elhunytakat, valamint a felszabadítót.
Amint néztem ablakomból a ringó tumultust, valami szorítást kezdtem érezni az alhasi tájékon. Megvan! riadtam fel, s a sötétben tapogatódzva, álmos csoszogással elindultam a WC irányába. Kesernyés, hajnali szájízzel csak annyit mormoltam magam elé: hunk-dory, hunky-dory… (a hunky-dory egy angol felkiáltás, indulatszó. Olyasmit jelent, hogy pompás, remek, nagyszerű, oltári jó) Végeztével töröltem – úgy az egészet az emlékezetemből. Csupán azért vetettem ide, a papírra (képernyőre) egyes részleteiben, hogy önök is lássák, mi mindent képes vagyok összeálmodni, ha a körülöttem zajló események hatására nyugtalanul alszom. Mostanában elég sokszor járok így.
Ne törődjenek tehát velem, s a gondolataimmal! Higgyék el, hogy a tudatra hajlamos ember egyik legnagyobb problémája, hogy mindent értelmezni szeretne – nem kell. Az álmokat nem kell megfejteni, azok úgy vannak jól, ahogyan felrémlettek. Ha pedig egyik-másik pillanat szembe jön a valóságban, csak kanyarítsunk mosolyra – de senkinek ne mondjuk, hogy én ezt előre láttam…
Azt hiszem megérdemlünk egy rövidke, üdítő orosz anekdotát:
Jóember rosszkor előzött be egy Rozsda-BMW-t. A piros lámpánál kiszáll négy tagbaszakadt Gyurika, egy-egy bézbolütővel. Jóember rémülten kiabál:
- Ez így nem igazságos! ti négyen, én pedig egyedül,
- Kis-tesó, te állj át hozzá – rendezkedett a bandafőnök.
- Óóó, ez így még mindig nem korrekt, hiszen ti hárman vagytok azon az oldalon,
- Na jó, Öcsi-ecsém te is állj át hozzá!
- Hát, ez sehogy sem alakul jól – mondta jóemberünk – hiszen, most meg mi vagyunk erőfölényben,
- Na ebből elegem van, húzzál innen kisköcsög, de sürgősen! Ne bontsd nekem itten a rendet – he! Majd mi rendezzük egymás között a problémát.