A Budapest Parkba belépni már önmagában megadja azt a semmivel sem összehasonlítható nyári alapzsibongást, de ezen az estén valahogy már a kapuknál is sűrűbb volt a levegő. A beléptetés és a pultok olyan olajozottan pörögtek, hogy észre sem vettük, és már ott álltunk a küzdőtér közepén, kézben a hideg itallal, várva a bulit. A hangszórókból szóló bemelegítő trackek alatt fokozatosan gyűlt a tömeg, és ahogy telt az idő, úgy vált a várakozás egyre izgalmasabbá. Aztán T. Danny kilépett, és a fülsiketítő visítás és üvöltés, ami fogadta, azonnal hatalmas libabőrt húzott ránk. Már az első ütemeknél a basszus nemcsak a hangfalakból szólt, hanem átjárt mindent, megremegtetve a mellkasunkat és a talpunk alatt a betont. Danny pedig nem teketóriázott, azonnal feltekerte a tempót a maximumra. Olyan elemi energiával és természetes lazasággal uralta a Park színpadát, hogy a legutolsó sorban, a büfék árnyékában állók is azonnal felvették a ritmust. A látvány elképesztően jó volt, a brutális fénycsóvák és a vizuálok hajszálpontosan lekövették a zene lüktetését, ami még inkább bevonzott az élménybe, de a show igazi lelke mégis a kapcsolat volt a színpad és a küzdőtér között. Danny folyamatosan kiszólt a tömegnek, reakcióra csábított, és látni lehetett a szemén azt a tiszta örömöt, amikor a több ezres tömeg visszadobta neki a dalszövegeit.
Ahogy egymás után csaptak át a dalok a legnagyobb slágerekbe, a közönség egyetlen hömpölygő, együtt lüktető hullámmá vált. Megszűnt a külvilág, nem számított, ki honnan jött, csak az számított, hogy ott és akkor mindannyian ugyanazt a refrént üvöltöttük teli torokból, amíg el nem ment a hangunk. Volt ebben a buliban valami kifejezetten felszabadító és nyers őserő. Mire az utolsó akkordok is lecsengtek, a rekedt, de elégedett tömeg elindult a kijáratok felé. A koncert egy igazi bepipálandó program volt, egy felejthetetlen, katartikus este, ami még napok múlva is visszhangzik a fejemben! Végigtáncoltuk és átbuliztuk az estét, elképesztő extázisban pörögtünk a tömegben, és az utolsó másodpercig kiadtuk magunkból az összes energiát. Életem egyik legfelszabadítóbb, őrülten jó bulija volt…várjuk a folytatást!
Beszámoló: V. Bence
Fotó forrás: https://www.facebook.com/budapestpark
Fotós: Nagy Marci