A Wellhello koncertje már az első percekben magával ragadott. A színpad előtti tömeg, az ismerős dalok és a közönség lelkesedése olyan hangulatot teremtett, amely az este végéig kitartott, különösen szerettem azt a közvetlenséget, ahogyan az előadók megszólították a közönséget, és ahogyan a zene mellé humort, kisebb jeleneteket és látványos színpadi megoldásokat is társítottak. A koncert fél kilenc körül kezdődött, és már a nyitásból látszott, hogy az estét tudatosan felépített műsornak szánták. Elsőként egy hölgy lépett színpadra egy rövid jelenettel, majd fokozatosan átvette a főszerepet a zene. Később is többször megszakították a dalok sorát beszélgetésekkel, vicces megszólalásokkal és rövid jelenetekkel. Ettől az egész előadás könnyed és közvetlen maradt, miközben folyamatosan fenntartotta a figyelmet.
Az este egyik legemlékezetesebb pillanata számomra egy hatalmas pingvinjelmezbe öltözött szereplő megjelenése volt. Teljesen váratlanul érkezett a színpadra, és éppen ez tette annyira szórakoztatóvá a jelenetet. A humor jól működött a dalok között, és sokat elárult arról a felszabadult stílusról, amely az egész koncertet jellemezte. A műsorban sorra érkeztek a jól ismert Wellhello-dalok. Felcsendült az Apuveddmeg, az Ő nem az a lány és a Rakpart, illetve a Mizu is elhangzott. Ezeknél a számoknál lehetett igazán érezni, milyen erős kapcsolat alakult ki az évek során az előadók és a közönség között. Elég volt néhány ismerős hang, és a nézőtér már tudta, melyik dal következik.Számomra az este legjobb pillanatai közé tartoztak azok a refrének, amelyeket szinte az egész közönség együtt énekelt. Élőben egészen más ereje van egy olyan dalnak, amelyet az ember már régóta ismer. A színpadról érkező zene összekeveredett a közönség hangjával, és ettől az ismerős számok is új élménnyé váltak. Különösen jó érzés volt körbenézni, és látni, hogy szinte mindenki kívülről tudja ugyanazokat a sorokat. A helyszín teljesen megtelt, így már a közönség mérete is sokat adott az este hangulatához. A nagyobb slágereknél az egész nézőtér megmozdult, az együtt énekelt refrének pedig a koncert legerősebb pillanatai közé tartoztak. Érezhető volt, hogy sokan régóta ismerik és szeretik ezeket a dalokat. A színpad vizuális világát egy hatalmas, piros, függönyszerű háttér határozta meg, rajta a #sohavégetnemérős10 felirattal. A mély piros szín erős keretet adott az előadásnak, és jól kiemelte mindazt, ami előtte történt. A koncert során többször is szóba került a filmjük, így a #sohavégetnemérős világa végig jelen volt az este hangulatában.
A látvány fontos részei voltak a háttértáncosok is, aranyszínű fellépőruháik különösen jól érvényesültek a piros háttér előtt, a koreográfiáik pedig rengeteg mozgást vittek a színpadra. A táncosok, a fények és a zene összhangja főleg a lendületesebb számok alatt volt igazán látványos.A nagy slágereknél az effektek is fokozták a hangulatot. Konfetti töltötte meg a teret, máskor tűz- és lángeffektek kísérték a zenét. Különösen tetszett, ahogyan ezeket a dalok legerősebb részeihez időzítették. Egy ismerős refrén, a közönség hangja, a színpadi fények és a felcsapó lángok együtt olyan pillanatokat teremtettek, amelyek élőben igazán látványosan hatottak.A színpadról érkező energia azonnal visszatalált hozzájuk a nézőtérről. A közönség énekelt, reagált a poénokra, és minden ismert dalnál még lelkesebbé vált. Ettől az egész este közvetlennek és felszabadultnak érződött.Este tíz körül ért véget a koncert, így körülbelül másfél órát töltöttünk a Wellhello dalaival. Nekem gyorsan eltelt ez az idő, hiszen a zenék mellett folyamatosan érkeztek a kisebb jelenetek, a humoros pillanatok, a koreográfiák és a látványelemek.A koncert után leginkább a közönség hangja maradt meg bennem. Az az érzés, amikor felcsendül egy jól ismert dal, körülöttem pedig szinte mindenki egyszerre kezdi énekelni a refrént. Ehhez társult a Wellhello könnyed humora, a látványos színpad és az a rengeteg ismerős szám, amely végig meghatározta az estét.
A #sohavégetnemérős10 felirat végig ott húzódott a színpad hátterében. Az este végére pedig kifejezetten találónak éreztem: én még szívesen maradtam volna.
Fotó forrás:https://www.facebook.com/budapestpark
Fotós: Rosta Márk