Miley Cyrus kinyitja a száját, és onnantól nincs vita. Az a hangja nem kopogtat, nem kér helyet magának, és végképp nem várja meg, amíg mindenki kényelmesen elhelyezkedik. Berúgja az ajtót, rekedt, füstös, mélyről jövő, helyenként szándékosan koszos és olyan elementáris erő van benne, amitől még egy agyonhallgatott dal is képes hirtelen újra élővé válni.Na, ez a különbség jó énekes és valódi frontember között.
Miley ránk teszi a kezét, beleharap a sorokba, széthúzza a refrént, odaver egy hangot, a következőt meg szinte csak odaleheli. Játszik a tempóval, a rekedtségével, a hangerővel, a csenddel és közben egy pillanatra sem engedi el a dalt. Nem azért izgalmas hallgatni, mert minden hangja patikamérlegen kimért és hibátlan, hanem mert történik valami, amikor énekel.Van benne veszély.És ez baromi ritka a mai, tökéletesre polírozott popzenében.A hangjának ráadásul teste van. Nem vékony, nem steril, nem csillogóra lakkozott stúdiótermék. Van alja, van közepe, van érdes széle. Ha kell, rockénekesként nekifeszül egy refrénnek, aztán két sorral később visszavesz, és hirtelen ott marad egy egészen intim, törékeny mondat. Ettől jó. Nem egyetlen trükköt tud nagyon hangosan, hanem érti a dinamikát.És amikor igazán elkapja a fonalat, brutálisan jó.
Ráadásul Miley Cyrus úgy néz ki a színpadon, ahogy ez a hang szól. Vagányan. Szexin. Kicsit pimaszul. Glamúrosan, de soha nem steril módon. Rajta még a csillogásnak is van rock and roll-szaga. Lehet elegáns, lehet vad, lehet szinte teátrális – valahogy mégsem érezzük jelmeznek. Mert nem az történik, hogy ráadnak valamit, amitől majd popsztárnak látszik. Belép, és már popsztár.
Ez pedig nem ruha kérdése.Ez jelenlét.Kevés előadó tud úgy állni egy színpad közepén, hogy már akkor történjen valami, amikor még tulajdonképpen semmi sem történik. Miley tud. Van egy félmosoly, egy mozdulat, egy odavetett pillantás – aztán megszólal az a reszelős hang, és kész, övé a terem.A dalaiban ugyanez az energia dolgozik. Mindig mocorog bennük valami. Egy basszus, ami alulról tolja az egészet. Egy dob, amelyik nem engedi kényelmesen hátradőlni a számot. Egy gitár, ami pont ott harap bele, ahol kell. Vagy maga Miley, aki egyetlen jól elhelyezett rekedtes hanggal képes feljebb tekerni a feszültséget.Ezért van a zenéjében pezsgés még akkor is, amikor éppen nem tombol.Nem kell feltétlenül kétszáz kilométer per órával mennie. Elég az érzés, hogy a motor jár.És Miley Cyrusnál a motor szinte mindig jár.
Talán ez benne a legjobb: nem akar makulátlan lenni. Sokkal érdekesebb akar lenni annál. Hagyja, hogy a hangjának legyen széle, hogy az előadás izzadjon, hogy egy dal néha kicsit veszélyesen billegjen. Ettől lesz emberi. Ettől lesz szexi. És ettől lesz rohadtul zenei.
Mert a végén lehet beszélni frizuráról, ruháról, botrányokról, korszakokról és imidzsről, de amikor Miley Cyrus igazán nekiengedi azt a hangot egy jó dalnak, minden más pillanatok alatt másodlagossá válik.A csaj egyszerűen tud énekelni és nagyon tud!És ami ennél is fontosabb: tudja, hogyan kell úgy énekelni, hogy az ember ne csak hallja, hanem érezze is.
Fotó forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=1641975083960593&set=a.295544985270283