Mit jelent számodra, hogy a Mandoki Soulmates ötvenéves pályafutását épp a Budai Várban ünnepled meg, azon a napon, amikor egykor elindultál Nyugatra?
Úgy érzem, hogy ez az este sorsszerű találkozás lesz önmagammal, a gyökereimmel, a zenésztársaimmal, barátaimmal és nem utolsó sorban a tisztelt közönséggel. Igen, 1975. augusztus 21-én, pont ezen a napon kényszerültünk elindulni a barátaimmal a Bem Klubból szabadság felé. Életünket kockáztatva, az álmainkat mentettük meg…és most, pontosan ötven évvel később, ezen a napon, újra megszólal a zene itthon de már nem titokban, nem a félelem peremén, hanem ünnepként, nyíltan és szabadon. A Budai Vár, a Szentháromság tér egy szimbolikus hazatérés…az elmúlt 50 év átívelő vallomása a, ami szabadság, a barátság, a kitartás és a szülőföld szeretetéről és erejéről szól.
A Mandoki Soulmates zenei projekt már több mint harminc éve létezik, és világsztárok tucatjai csatlakoztak hozzá. Mitől működik ilyen hatékonyan ez a közösség? Mi az, ami ennyi különböző kultúrát és egyéniséget összeköt?
Ahogy mondod, a Mandoki Soulmates egy közösség, egy kreatív szövetség, amelyet nem a hírnév vagy a siker tart össze, hanem az a közös meggyőződés, hogy a zenénknek hídépítő szerepe van. Híd emberek között, kultúrák, generációk, tapasztalatok között.Mindannyian más háttérből érkeztünk, de ugyanabban hiszünk… a zene nem csupán hangok összessége, hanem közös nyelv, amely értelmet ad a világnak még akkor is, amikor az körülöttünk éppen szétesőben van, hol a híd pilléreket már nem tartja semmi, mi akkor is újjá szeretnénk építeni, hisz maga a Mandoki Soulmates egy művészi laboratórium, ahol nem az éppen aktuális trendek, hanem a tartalom vezérel. A dalainkban ott van az emberiség lelkiismerete, ahol egy jazz-szóló egyenrangú egy prog-rock refrénnel, mert mind ugyanazt keressük a szabadság és az igazság pillanatait. A zenekarban mindenki önmaga lehet és amit mi együtt képviselünk, az egy ÜGY.
Az amerikai Rock and Roll Hall of Fame-be való bekerülésed nemcsak egyéni, hanem nemzeti büszkeség is. Hogyan élted meg ezt a mérföldkövet különösen magyar származású művészként?
Amikor bekerültem a Rock and Roll Hall of Fame legendás falai közé, az első gondolatom nem az volt, hogy „megérkeztem”, hanem hogy emlékeznem kell mindenre és , hogy roppant hálás vagyok. Elindultam a Bem Klub pislákoló fényeiből, a Radnóti-kötettel a zsebemben, tele álmokkal,szabadságvággyal a szívemben. Ez az elismerés nemcsak az én utamat igazolja vissza, hanem azt is, hogy az eszmék, a szabadság, az integritás, a kulturális összetartozás világszinten is értékké válhatnak. Magyarként, zenészként a anyanyelvem, a történelmem, a gyökereim végig velem voltak, még akkor is, amikor a dalaimat angolul az esszéimet németül írtam. A Rock and Roll Hall of Fame számomra nem egy cél, hanem egy tükör, amelyben mindaz visszanéz, amit magammal hoztam.
Az új albumotok, A Memory of Our Future, a világ jelenlegi kríziseit állítja középpontba. Milyen választ tud adni ma a zene azokra a kérdésekre, amelyekkel nap mint nap szembesülünk?
Kétségtelen, hogy a világ ma egy nagy labirintus ..tele zajjal, ellentmondással, félelemmel és szétszakadással. A zene mindig is a kijáratot kereste, amikor létrejött az A Memory of Our Future konceptalbum, az vezérelt minket, hogy újra hangot adjunk annak, amit sokan éreznek, de kevesen mernek kimondani. A jövő nem valami absztrakt időpont, hanem a jelen erkölcsi döntéseinek következménye, az album egy zenei kiáltvány a béke, az emberség, az európai egység mellett.Ez nem politikai állásfoglalás, hanem morális. A Mandoki Soulmates mindig is arról szólt, hogy megőrizzük az emberi hangot egy olyan világban, amely egyre inkább gépi, algoritmus-vezérelt és elidegenedett. A mi zenénk emlékeztetni akar…nemcsak a múltunkat, hanem a jövőnket is őriznünk kell, ezt nem lehet máshogy, csak együtt, közösen.
A Bem Klub és az onnan induló disszidálásod mára legendává vált. Mit adott neked ez a korszak, és hogyan van jelen a mostani alkotásaidban?
A Bem Klub számomra nemcsak az indulás helye, hanem a lelki koordinátarendszerem origója, egy olyan hely, ahol az ember megtanulta, hogyan lehet hangos forradalmat csinálni. Egy-egy lopott pillantás, hangos dal, vagy egy cenzúrán átment dalszöveg többet mondott minden deklarációnál, az akkori ott szőtt álmok sosem múltak. A zenémben, mai napoig ott van ez a benső lázadás, a szabadság iránti szomjúság, a küzdelem a hamis kompromisszumok ellen.
Mit szeretnél, mit vigyenek haza az emberek a budapesti koncert után zeneileg, emberileg, érzelmileg?
Szeretném, ha ez az este emlékezetes és emlékeztető lenne. Az ember képes átalakulni, hazatérni, újrakezdeni és a dalokon keresztül újra felfedezhetjük önmagunkat, kapcsolatainkat…mesélünk, zenével, szívvel és lélekkel……történeteket identitásról, barátságról, szabadságról, és arról, hogy mit jelent embernek maradni ebben a folyamatosan változó világban….nem a nézőtéren vagy a színpadon állunk, hanem egy közös körben.