Vannak pillanatok, amikor a dallamok túlmutatnak a hangokon, és szinte tapinthatóvá tesznek valamit abból, ami mindannyiunk közös emberi története. Leslie Mandoki és világsztárokból álló Soulmates formációja augusztus 21-én ilyen estét ajándékozott Budapestnek és rajta keresztül a világnak. A Szentháromság tér fölött gomolygó szürke felhők és a meg-megeredő eső talán jelképesnek is tűntek: a szabadság mindig küzdelem árán születik meg. A közönség azonban nem mozdult, sőt: az esőcseppek ritmusa mintha összeolvadt volna a dobok lüktetésével. Az emberek arcán nem bosszúság, hanem egyfajta cinkos mosoly ült: tudták, hogy itt most valami fontos történik, amiért érdemes ázni, várni, kitartani. A Soulmates minden tagja önmagában is legendás muzsikus, és tudtuk, hogy együtt valami egészen különlegeset hoznak létre. Richard Bona varázslatos basszusa, Tony Carey mélyen rezdülő billentyűfutama, John Helliwell fúvósainak meleg tónusa, vagy Mark Hart Supertramp-dalai – mind hozzátettek ahhoz a mozaikhoz, amelyben a rock, a jazz és a progresszív zene közös nyelvet talált. A Bartók-feldolgozás, a Hungarian Pictures egyszerre volt főhajtás és újjászületés: a „Kis kece lányom” kétnyelvű előadásban olyan híd lett múlt és jelen, magyar hagyomány és világzene között, amely ritkán születik meg koncertszínpadon. Júlia Mandoki pedig, amikor a Szomorú vasárnapot énekelte, apja mögött állva, de saját fényében ragyogva, egy egész nemzet fájdalmát és szépségét tette személyessé.
Leslie Mandoki nemcsak dobos,, zeneszerző, producer hanem igazi történetmondó. Minden megszólalása mögött ott volt az az ifjú,aki ötven évvel ezelőtt elhagyta hazáját, mert szabadságra vágyott. És ott volt a férfi is, aki ma már a világ egyik legnagyobb zenei projektjét vezeti, mégis úgy beszél a közönséghez, mintha régi barátok lennénk. „Sok okunk van rá, hogy hangosak legyünk, és hangosak is maradunk” –nem politikai jelszó volt, hanem életvallomás. A szabadságvágy nem egy korszakhoz kötődik, hanem minden nemzedéknek újra meg kell találnia a maga dallamait hozzá.
Az este végén felcsendült Lennon Imagine-je. Zenekar és közönség együtt énekelte, az eső már csak csendes kísérőként hullott a kövekre. Abban a pillanatban a Szentháromság tér nemcsak Budapest szíve volt, hanem a világ egyik közös színpada: a reményé, hogy a zene által valóban közelebb kerülhetünk egymáshoz. Leslie Mandoki életműve a bizonyíték arra, hogy a szabadság iránti vágy képes összekötni generációkat, kultúrákat, nemzeteket. A Soulmates játéka egyszerre volt mesterien professzionális és mélyen emberi.És talán ezért maradt ott mindenki akár zuhoghott az eső, mert az emberek érezték, hogy CSAK egyszerűen egy koncerten vannak, hanem egy közös, felemelő történet részesei. Egy történeté, amelynek minden üteme azt súgta: a szabadság hangjai soha nem hallgathatnak el.Egy ilyen koncert emlékeztet minket arra, hogy magyarként büszkék lehetünk Leslie Mandokira, aki a szabadságvágyból táplálkozva vált világszerte elismert művésszé. Amikor világsztárokat hoz Budapestre, nem egyszerűen vendégeket hív haza, hanem a saját történetén keresztül plusz rangot és tekintélyt ad ennek a városnak és országnak. Az ő művészi pályája annak a bizonyítéka, hogy egy fiatalember bátorsága és hite képes átírni a sors könyvét, és álomból valóságot teremteni.Minden megszólalásával hidat ver múlt és jelen, Magyarország és a világ között, s ezen a hídon a zene a legbiztosabb útmutató.A Budai Vár falai között felhangzó dallamokban ott lüktetett az üzenet: a magyar kultúra értéke nemzetközi nyelven szólal meg, és méltó arra, hogy a világ legnagyobbjai emeljék magasba. Az este legszebb ajándéka az volt, hogy minden dal újabb gondolatkaput nyitott: egyszer a történelemre, másszor a személyes emlékekre, vagy éppen a jövőbe vetett hitre.Egy intellektuális koncert igazi ereje abban rejlik, hogy a zene egyszerre szól a szívhez és az értelemhez, miközben a közönségben mindenki a saját történetét ismeri fel benne. Az apró, intim pillanatok egy szóló finom rezdülése, egy tekintetváltás a színpadon ugyanúgy részei voltak az estének, mint a monumentális, közösen énekelt kórusok. Egyetlen koncert alatt bejárni ennyi érzelmi tájat a melankólia mélységeitől a felszabadult öröm csúcsaiig ritka kiváltság, amelyre csak a legnagyobbak képesek. A Mandoki Soulmates estje megmutatta, hogy a zene intellektuális dimenziója nem zár el, hanem felszabadít: egyszerre tesz gondolkodóvá és emberileg gazdagabbá. Mi bőrig áztunk, de végig ott maradtunk és megérte!
Visszavárjuk őket!
Fotó:L.Barna