Vannak filmek, amelyek a lassan, finoman húznak be és vannak, amelyek eleve feszültséggel robbannak be. A „A nő a 10 kabinból” az előbbi típus csúcspéldája. Az első felében a rendező precízen, szinte matematikai pontossággal építi fel a fojtogató légkört: minden snitt, minden hang, minden pillanat arra szolgál, hogy a néző bőre alá kússzon a nyugtalanság. A feszültség szinte tapintható, a csend súlya pedig nehezebb bármilyen zenénél. A középső szakaszban a film egyfajta sakkjátszmává válik: a bizonytalanság és a valóság határai összemosódnak, a néző ugyanúgy sodródik, mint a főhős. A kamera szoros figyelme, a rideg atmoszféra és a színészi játék minimalizmusa együtt érdekfeszítő atmoszférát teremt. Amíg az eleje pengeélesen koncentrált, a finálé közeledtével ez a penge kissé elkopik. A tempó ellaposodik, a dramaturgia veszít a feszességéből, és a korábban precízen adagolt bizonytalanság helyét kissé kiszámíthatóbb megoldások veszik át. Nem rossz de érezhető, hogy az a feszültség, izgalom ami az első órában szinte belepréseli a nézőt a székébe, a végére enyhül. Ez a változás nem teszi tönkre a filmet de elmozdítja a súlypontját. Ami addig egy jó thriller volt, a végére inkább jól megcsinált, de kevésbé emlékezetes befejezéssé válik. Egy olyan élmény, amely lenyűgözően indul, de nem csapódik le akkora erővel, amekkorát a felvezetés ígért.
Mindezzel együtt a „A nő a 10 kainől” így is figyelemreméltó alkotás: bátor, atmoszférikus, sokáig emlékezetben maradó film csak épp nem teljesen sikerül (nálam) végig fenntartania azt az idegfeszítő szorítást, amit a közepéig hibátlanul megteremt.Feszesen induló, atmoszférájában jó thrillernek indult, amelynek ereje a középső szakaszban tetőzik, ám a fináléban kissé kifullad.
Nálunk 10 pontból / 8 pont
Fotó forrás: MAFAB.hu