„Kétféle csend létezik: a vihar előtti és vihart követő. A kettő közötti időszakot pedig úgy nevezzük, hogy az írott történelem.” (Shayat Cout Pho)
Ha csend irányából közelítjük meg az élet megfogalmazását, nagyjából így nézne ki: Csend, majd születés, felsír – élet: csendből csendbe igyekvés. Mikor befellegzik, elcsendesül a világ és azon túl az örök csend.
„A csend a hallható zajok hiánya, a hangok vagy a szóbeli kommunikáció megszűnése, de jelentése sokkal tágabb: lehet pszichológiai, társas és lelki töltekezés vagy akár feszültségforrás is. (© Wikipédia)
Bizonyára mindannyiunk fülében ott ketyeg Simon & Garfunkel – The Sound of Silence (1964) c. dalának akár eredeti, akár valamelyik remake változata, melyben a dalszerző páros némi bor és egyéb gyorsítók gőzében elvegyülve, emocionális keretek között elbeszélget a csenddel: „Helló sötétség, régi barátom, Azért jöttem, hogy újra beszéljek veled, Mert egy látomás halkan belopódzott, Míg én aludtam, s elszórta magvait, E látomás, mely betelepedett agyamba, Örökre ott marad, A csend hangjaiban” (hevenyészett – saját fordítás. Anélkül, hogy reklámba keverednék, nekem – az eredeti verziót követően – az alábbi ÉJÁJ kreáció tetszett a legjobban: https://www.youtube.com/watch?v=n6QgJcQMcsA&list=RDn6QgJcQMcsA&start_radio=1
Gyerekkoromban volt egy tanárom, aki kellően szigorú volt, de tiszta és jólelkűségéért nagyon szerettük. Ha valaki, hát ő megjárta a valós, írott történelem sötét és még sötétebb zegzugait. Kikeveredett frontra, de Dachau-i emlékezéseit is tátott szájjal hallgattuk. Gyula bácsi fizikát tanított. A hangsebességet például úgy magyarázta el nekünk, hogy anno, mikor a lövészárokban kuksoltak, ő már egyetemet végzett tanár volt, s a bajtársait azzal nyugtatta, hogy az a lövedék, amelynek hallod a süvítését, az már biztosan nem talál el. Ugyanis a hangsebesség 343 m/s (20 °C-on kb. 1235 km/h). A golyó azonban ennél gyorsabban, kb. 380 m/s sebességgel közlekedik. Tehát, ha hallod a süvítő golyót és az utána beálló csendet, akkor életben maradtál. Élénk fantáziámmal azonnal el is képzeltem, hogy kényszerből egybegyűlt sorstársak, ottan a gödör mélyén milyen nyugalommal vették tudomásul, hogy a fejük fölött elrepülő töltények már nem is az ő életük kioltására pályáznak. Talán ez a harmónia lehetett számukra az a biztos – s talán egyetlen – kapaszkodó, amely átsegítette őket a túlsó partra? Nem hiszem. Máskor pedig Gyula bácsi behozott egy üvegbúra alá rejtett szappan darabot. Megtudtuk, hogy e mosakodó alkalmatosság nagy szénatomszámú zsírsavak nátrium- vagy káliumsója, amelyet növényi olajok vagy állati zsírok és egy lúgos vizes oldat (például nátrium-hidroxid vagy hamuzsír) kémiai reakciójával, az úgynevezett elszappanosítással állítanak elő – a búra alatt meglapuló darabka azonban konkrétan emberi testekből készült. Döbbenet és hányinger szaga járta be padról-padra a termet. Csak ültünk, és a gyengébb idegzetűek el is könnyezték magukat. Én – alaptermészetemből fakadóan – valami ugratásra gyanakodtam, s azzal hessegettem el a reám telepedő félelmet, hogy bár eredendően gonosz az ember, de ilyesmit azért mégsem tenne… Később én is szembesültem a hamisíthatatlan történelemkönyvek lapjairól, hogy – de igen. Ezt követően pedig az motoszkált bennem, hogy de miért? Miért tud megbolondulni az ember fattya annyira, hogy tudatának már nem is ura, s olyasmit cselekszik, ami túlmutat az emberi elmén, a józan és racionális tetteken? Ráadásul kollektíve, csapatokba, falkákba rendeződve, egy gigantikus emberi monszter-testre hajazó alakzatot felvéve tesz olyasmit, ami egyáltalán nem is emberi! Kifene vezérli őket? Mifene kód egységesít, irányít, taszít az effajta végzet felé?
Van egy angol mondás: „Birds of a feather flock together.” Az orosz azt mondja: „рыбак рыбака видит издалека” magyarul úgy foglalnám össze a két gondolatot: „A zsivány megérzi a zsivány szagát.” Amikor pedig összegyűlnek a haramiák, akkor mindenki csirkefogó zsírral keni be magát (s társát), hogy el ne üssön a kollektívától. Aztán… aztán, a vihar elteltével ki-ki a maga módján ki-kimosakszik, az új korszellemhez igazodó köntöst vesz fel és úgy tesz, mintha az, ott, aki a pengeéllel ördögi táncot művelt és vágott meg élő húst valaha, az nem is ő lett volna. Valami démon cselekedtette vele azt, amelyhez neki már semmi köze sincs – kérjék számon a démont!
Elmondom én önöknek, hogy a vihar előtti csend közeledtével, az utóbbi időkben egyre óvatosabb vagyok – úgy mindennel. Szoktam volt mondani: már a hidegvizet is megrágom, nehogy torkomon akadjon… Egyre markánsabban és mind többen hadonásznak ugyanis pengeélekkel, készülve valami nagy big-bangre. Ma még ők sem tudják mire is gondolnak valójában, de a pusztítás indulata már a hatalom felé tendál. S aki nem arra tart? Az jobban teszi, ha bekuckózza magát valami csendes sarokba és a csendet választja eszme-csere társának. Zűrös időkben ugyanis minden szó fegyverré változhat és – szándékunk ellenére – akár irányt is téveszthet. Ismerjük ugye a „szűk levegőjű” ötvenes évek nagy „tréfáját”:
- Drága barátom, te mit gondolsz a fennálló rezsimről?
- Ugyanazt, mint te elvtársam!
Ekkor előkerült a bilincs és kattant a rossz választ adó kezén.
A vihar előtti csendben, a készülődés motozásában kettéoszlik a társadalom. Az egyik fél, tapasztalati jelekből reális közelben látja az eseményeket, a másik azonban tudomást sem véve a (valós, és ellenkező) történésekről, az elmondottakból, influensziákból (a latin influentia – befolyás, hatás, beáramlás, iránymutatás – szóból eredeztetve) összerak egy számára valóságnak nevezett képet. A továbbiakban pedig e kreálmányhoz, mint origóhoz fog ragaszkodni, igazodni. Melyik fél lesz a hatékonyabb? Természetesen a fellegekben járók. Ők ugyanis egy célirányos manipuláció végtermékei, akiket racionális eszközökkel képtelenség meggyőzni az általuk létrehozott faktum ellenkezőjéről. Ők lesznek a tömeg, amely elől – ha csak nem akar mártír martalék lenni – jobb, ha kitér az észszerűség.
Hallották már az a mondást, hogy a szegény ember mindig szembe vizel és állandóan valami haragot főz? Még én sem, de kezdem megérteni a mondanivalóját.
Valaha rengeteg Hamvas Béla (1897. – 1968.) gondolatot olvastam. Egyfelől tetszett, hogy kevesen tudták értelmezni a magvait, másfelől pedig örültem, hogy egyik-másik eszmefuttatását átlátni véltem. Aztán besokaltam. Egy ismerősöm a napokban lelt rá az alábbi gondolatára. Mikor elolvastam, úgy éreztem, hogy az eddig általam fentebb leírtakhoz mégis annyira klappol, hogy nem hagyhattam ki, és most idézem: “Ehhez még csak annyit kell megjegyezni, hogy a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségét megvonja, lázadónak bélyegzi és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az, az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.”
Gyerekkorom nagy Arisztid és Tasziló vicce ugrott be: – láttad? – Láttam! – Akkor miért léptél bele?
Más. A napokban eszembe jutott egy professzorom, aki anno, mikor közgazdasági tanulmányokat folytattam azt mondta: a befektetés nem józan ész és racionalitás kérdése, hanem kényszer. A befektetési döntéseket sokkal inkább a pszichés kényszerek és a makrogazdasági nyomás mozgatják, így inspirálva a gazdaságot mind makró, mind pedig mikro szinten. Gyorsan lefordítom e szavakat a mai hétköznapok szintjére: megszavaztat vezér a legfelső grémiummal 100 milliárdot. Hóna alá csapja, majd csinnadrattával elindul pár csatahajóval rakétahordozóval, hamuban sült barátfülével – pl. a perzsák ellen. Szétszórja az apanázst, szrtkvr az energia és fegyverpiacon, majd jönnek a söprögetők, akik legalább háromszáz milliárdot bekaszálnak a következményeken. Világszerte mélyebben nyúlnak zsebekbe az olaj/gáz felhasználók – megélénkül a piac/tőzsde/fegyveripar/kapcsolódó szolgáltatások. Kézközelbe kerül a jövedelmezőség. Hát kell ennél profitábilisabb befektetés!? De tanárom szavait akár európaira is le tudnám fordítani: kollektív grémium megszavaz kétszáz milliárdot egy offenzívára, melynek célpontja az, akitől veszem a gazdaságom életképességéhez szükséges energiát és nyersanyagot. Források híján lealázom a söprögetőket (piac, tőzsde, fegyveripar, kapcsolódó szolgáltatások) Majd stikában (mert éhen azért mégsem illik halni egy jóléti társadalomban), jelentős felárral, hitelekből finanszírozva kifizet kollektíva háromszáz milliárdot ugyanazért az energiahordozóért, s nyersanyagokért a kreált ellenfélnek – természetesen, nem azért, hogy az rendesen helyt tudjon állni a munkaközösség által kezdeményezett csatában! Az ROI (Befektetés-arányos megtérülés) ideológiai hozama felbecsülhetetlen!
De ne feledjük! egy közösséget két dolog tud igazán összekovácsolni – a szeretet és a gyűlölet. Ha pedig ezen az úton haladunk, hamarosan megérjük, hogy a kutyára jött dérből készül majd a császár szalonnája. Remélem, ismét sikerült semmit-mondanom. 😊 Higgyék el, nem is akartam többet!
De azért a végére még odabiggyesztem az orosz anekdotát:
A király meztelen! Kiabálta a kisfiú, de sajnos, senki nem hallotta meg, mivel csak ők ketten voltak a szobában.