Hogy miért pont B oldal? Több okból. Ha nagyjából annyi idős vagy, mint én, akkor pontosan tudod mit jelent egy bakelitnek, vagy kazettának a B. oldala. Másrészt viszont Bárány a vezetéknevem és ezt a blogot én vezetem, tehát akár ezért is lehet…
Sokat gondolkodtam azon, milyen témákat hozzak majd ide. Mi lehet az, ami leginkább érdekelhet Téged, Olvasót? Aztán abban maradtam magamban legjobb az lesz, ha magam adom. Csak halkan jelzem, hogy van egy ilyen című Quimby dal is, de erről talán később.
Tehát lesz itt agyalás az életkoron, ráncok, társkeresés, mellműtét, gyerekvállalás, hétköznapi zűrök-örömök. Minden és bármi.
De ki vagyok én? Hogy kerülök pont én ide? Mondjuk ezt pont elég nehéz röviden leírni. Hosszú időre visszatekintő párkereső múltam – és a múlton van a hangsúly – során annyit nevettünk ezen a barátnőimmel. Amikor már a negyedik randin vagy és újra meg újra sorolod a neved, a korod, az érdeklődési körödet. Pedig talán nem is ezek lesznek később fontosak. Vegyük úgy, hogy ez is egy ismerkedés. Ha esetleg követed a blogomat, vagy hallottál már a rádióban, akkor ezt a részt nyugodtan görgesd át!
Bárány Anna néven születtem, mondjuk ez párszor változott az elmúlt közel negyvenkét év alatt. Néha írok, néha beszélek, néha egyszerűen csak gyönyörködöm az életben, néha a ráncaimat gyarapítom (néha csökkentem). Pontosan olyan vagyok, mint Te. És remélem ezért maradsz itt velem és követsz majd hétről-hétre.
Hihetetlenül hamar elteltek ezek az évek, és bár tényleg úgy élem meg, hogy a negyven az új harminc, azért ez mégsem teljesen fedi az igazságot. Az én nagybetűs életem igazán harminc után kezdődött el. Pedig addigra már túl voltam egy házasságon (névváltoztatás Part1.), de az igazat megvallva sokkal nyugodtabb életet éltem, mint most. Lehet az írásaimban találsz majd közhelyeket, de a mindennapi élet is sok ilyet lök elénk, és amikor ott vannak, akkor jövünk rá, mennyire igazak.
Szóval nekem harminc után kezdődött az élet, így aztán, ha nagyjából annyi vagy és elkeserítőnek találod az élethelyzetedet, megnyugtatlak, teljesen időben vagy! Itt van mindjárt egy saját példa: Kicsi korom óta én voltam a Versmondó lány az iskoláimban, mivel mély hangom volt – DrágajóAnyám szerint már a születésemkor meg lehetett különböztetni a többi gyerekétől, de szerintem ez csak legenda és minden anya így éli meg – tizenéves koromban már Arany balladákat mondtam… mit mondjak elég nehéz volt átérezni a szenvedő özvegyek kínját, míg a többiek vígan csicseregték Heltai sorait. Egyértelmű volt, hogy színésznő vagy tévébemondó leszek. (Tévébemondó! Elképesztő, de annak idején a műsorokat és azok kezdési időpontját még egy kedves nő, vagy megnyerő férfi sorolta. Manapság két kattintás és mindent megtudunk. Ilyenkor eléggé analógnak érzem magam.) Az élet kicsit elsodort, így ezek tervek megsárgult felvételi lapokká nemesedtek. De egy apró – közel húsz éves – vargabetű után mégis a helyemre keveredtem. Tényleg, Te hiszel ebben? Mármint abban, hogy van út, amit meg kell járj?
Harmincnégy múltam, amikor összeszedtem minden bátorságomat és jelentkeztem egy média iskolába. Felvételi meg minden… Nyilván alig tudtam aludni előtte, de felvettek és a végére azt vettem észre, hogy egy rádió stúdióban ülök, egy mikrofonba beszélek és mindezt emberek hallgatják. Még ma is mosolygok. Pedig nagyon nehéz volt az a pár nap, amíg rászántam magam. Ha nekem ment, Neked is fog. (Ugye mondtam, hogy lesznek közhelyek!)
Mi lenne, ha feltenném ide a felvételi kamerapróbámat? Legalább lesz min mosolyogni. Emlékszem, nagyon meg akartam úszni. Mindenféle kifogást kerestem, hogy én nem akarok tévés lenni, meg hogy én írni jelentkeztem a suliba, de hiába. Meg kellett csináljam. Napokig meg sem mertem nézni. Mert a végén ugyebár ott az értékelés. Minél idősebb egy ember, annál nehezebben bírja a megmérettetést és ott van az a fránya félelem a kudarctól. De megpróbálni azért érdemes…
Mint ezt a kicsit komolytalan tartalmú blog írását, itt ezen a komoly oldalon.
Én itt leszek. Várlak jövő héten…