Melyik hajszín a Te árnyalatod ?

Szerző: Czerman Réka

Melyik hajszín a Te árnyalatod?

Mindannyian eljátszottunk már a gondolattal, hogy lecseréljük eredeti hajszínünket és új külsőnkkel bezsebeljük az elismerő tekinteteket. Azonban sokunknak csak álom marad vagy maradt a megújulás, hiszen félünk a változástól és attól, hogy a végeredmény nem lesz olyan tökéletes, mint ahogy azt elképzeltük. Minden szépségszakértő tudja, hogy az eredeti tónusok az iránymutatóak, érdemes hát rájuk hallgatni a nagy változtatás kérdésében. Szóval bármilyen színújítással is kacérkodsz, az eredeti színektől csak minimális árnyalattal térj el, hogy az összhatás mindig szemkápráztató és ne mesterkélt legyen. Mi ehhez adunk Neked remek tanácsokat, tarts hát velünk egy „színes” utazásra!

Bőrtónus meghatározása

Johannes Itten festő és művésztanár volt az, aki megalkotta az évszakok szerint elkülönülő 4 tónus fogalomkörét, amelyet évszakelméletnek nevezünk. Johannes arra lett figyelmes, hogy festőóráin diákjai azokat a színeket részesítik előnyben, amelyek hasonlóak, mint saját megjelenésük. Ahhoz, hogy megtudd, milyen szín is passzol hozzád leginkább, elsőként a bőrtónusodat kell megállapítanod. Ne aggódj, nem lesz nehéz dolgod felismerni, hogy melyik kategóriába is tartozol! Alapesetben 4 tónust különböztetünk meg évszakonként, így a hideg tónusba tartozik a tél és a nyár, a meleg tónusba pedig az ősz és a tavasz. A hideg tónusú lányok általában világos bőrűek és ha a csuklójukra pillantanak, az ereik inkább kékes, lilás színűek. Ezzel szemben, ha a vénáid inkább zöldes árnyalatúak, akkor a Te típusod a meleg árnyalat.

Multi-ethnic group of young women: African, Asian, Indian and Caucasian.
Multi-ethnic group of young women: African, Asian, Indian and Caucasian.

Íme a 4 típus:

Téli tündérke

Az évszakok meghatározásában már könnyebb dolgod van, hiszen itt a hajad természetes színe, valamint a szemszíned segít eligazodni. Ha a szemed és a hajad is sötét árnyalatú, akkor Te a téli típusba tartozol. Anne Hathaway, Megan Fox és Katy Perry is ezt a tábort erősítik, így ha az ő képeiket összeveted a sajátoddal, könnyen kiderül, hogy Neked milyen hajszínek állnak jól. Ha egy kicsit felfrissítenéd a megjelenésedet, de a természetességről sem szeretnél lemondani, az éjfeketével és a szürkébe irizáló mély sötétbarnával nem lőhetsz mellé. Két-három árnyalattal eltérhetsz az eredeti hajszínedtől és még a halványabb szürkésbarna színt is bevállalhatod. Amennyiben szeretnél extrémebb külsőt, dobd fel a frizkód kékkel vagy hamvas kékes-lilával! Ezek a vagány színek tökéletes összhangba hozzák sötét frizurádat.

melyikhajszinatearnyalatod_2

Napsütéses nyár

Hajad árnyalata világosbarna, szőke vagy platina színű, szemeid pedig borostyánkékek vagy acélzöldek? Ebben az esetben a nyár típusba tartozol. Ennél a színtónusnál általában az ezüstös kiegészítők sokkal jobban passzolnak a bőrhöz, tegyél egy próbát és teríts a válladra szürke vagy ezüstszínű sálat. Meglátod majd, hogy milyen jól fog állni! A sztárok közül Reese Witherspoon, Sarah Jessica Parker és Jennifer Aniston is ebbe a típusba tartoznak. Ha hajfestésen gondolkozol és szeretnél új árnyalatot kipróbálni, mondj igent a melegszőkére, hamvas barnára, bézsre és pasztellre, hiszen ezek a színek azok, amelyek jól állnak Neked. Ha kísérletezni támad kedved, próbáld ki a púderszíneket vagy a halvány orgonalilát, akár egy ombre vagy egy balayage erejéig.

melyikhajszinatearnyalatod_3

Szeszélyes ősz

Az ősz típusba tartozó lányok általában vörösbe hajló barna vagy sötétbarna hajjal lettek megáldva, amelyben felfedezhető egy kis arany csillogás. Szemük színe a sötétzöldtől kezdve olajzöld, aranybarna, sötétkék vagy azúrkék. Gondoljunk csak Jennifer Lopez és Jessica Alba aranybarna színű szemeire vagy akár Gisele Bünchen aranyszőkével tarkított csillogó hajára. Mivel az alap hajszíned a barna és árnyalatai, a realitás talaján maradva a Neked való hajszín a gesztenye– vagy aranybarna. Ha bevállalós vagy, a narancs és a piros szín az, amellyel kihozhatod magadból a vadócot. Amennyiben nem akarod az egész hajadat tűzszínbe borítani, hajtöveid hagyd meg természetes színükben és próbáld ki a színes átmenetet.

melyikhajszinatearnyalatod_4

Trükkös tavasz

Ennek a típusnak az arcbőre halvány rózsaszíneselefántcsont színű, amelyen szeplők valamint anyajegyek is felfedezhetők. Inkább világosabbaranyszőke vagy szőkésbarna hajárnyalat a jellemző típus, de gyakori a rezes, vörösbe hajló tónus is. Kate Hudson és Blake Lively a szőkésbarnás, lágyabb tavasz árnyalatot testesíti meg, míg Emma Stone a rezes, vöröses hajszínével az erőteljesebb, pigmentáltabb verziót képviseli. Nyugodtan rábólinthatsz a világosbarnára és a vörösre, ha pedig szőkében gondolkozol, a barackos szőke árnyalat a legjobb választás. Ha radikálisabb változásra vágysz, a vörös hajadból erős rézszínűt, barnából pedig istenien hangsúlyos csokoládébarnát varázsolhatsz profi fodrászaink segítségével.

melyikhajszinatearnyalatod_5

Reméljük tippjeinkkel Neked is sikerül megtalálnod a bőrtónusodhoz és egyéniségedhez legjobban passzoló árnyalatot és megújult frizuráddal bezsebelheted a bókokat. Ne feledd, változtatni sosem késő és ha profi szakemberre bízod tincseidet, a végeredmény tartós és gyönyörű lesz. Gyere el hozzánk, ahol a hajfestés előtti konzultáció alkalmával fodrászaink hasznos tanácsokkal látnak el és együtt megbeszélhetitek a további lépéseket. Válassz New Look csomagjaink közül és mondj igent a régen tervezgetett, hőn áhított árnyalatra!

Hajszínváltoztatás

online

szalon1SZABÓ IMRE HAIR & BEAUTY – PEST
1056 Budapest, Belgrád rkp. 26.
+36 1 318 0410
+36 70 635 2235
pest@szaboimre.hu
Nyitva tartás:
hétköznap 07:00 – 20:00
szombaton 08:00 – 16:00
vasárnap zárva

szalon2SZABÓ IMRE HAIR & BEAUTY – BUDA
1013 Budapest,Krisztina krt. 45.
+361 212 4407
+36 70 63522 26
buda@szaboimre.hu
Nyitva tartás:
hétköznap 08:00- 20:00
szombaton 08:00 – 16:00
vasárnap zárva