A Grammy-díjas trombitaművész és zeneszerző annyira elhivatott a munkája iránt, hogy a hangszerén kívül szinte semmihez sem ragaszkodik. Mai napig szállodában él és az élteti, hogy felejthetetlen élményben részesítheti a közönségét szerte a világon. Örömmel válaszolt a kérdéseinkre:
DB: Úgy tudjuk az édesanyja nagy szerepet játszott abban, hogy híres trombitás lett, milyen emléke van róla?
CB: Az anyám valóban nagy hatással volt rám. Tőle tanultam meg, hogy milyen az, amikor valamit elszántan, hivatásszerűen csinál az ember. Óriási fegyelmet láttam tőle, megtanítottam nekem, hogy a zene szerkezete ugyanolyan fontos, mint maga a tehetség és hogy milyen fontos az, amikor valamit teljes elhivatottsággal csinálunk. Ugyanakkor nagyon támogatott és kilométereket utazott velem, hogy a legjobb trombitaórákra járasson. Ezért mindig hálás leszek neki.
DB: Mikor döntötte el, hogy zenész lesz?
CB: Édesanyám zongorista volt, ezért először zongorázni tanított, de mint a gyerek többsége, én is lázadozni kezdtem ellene. Valami mást akartam csinálni. Láttam Doc Severinsent játszani a tévében és úgy gondoltam, a trombita vagány dolog. Be is szereztem egyet, majd pár év múlva, 12 éves koromban meghallottam Miles Davis első akkordjait a „Funny Valentine” című számból és abban a pillanatban tudtam, hogy jazz zenész szeretnék lenni.
DB: ...és feltételezzük, hogy azóta sem bánta meg a döntését, annak ellenére, hogy mai napig sokat kell gyakorolni. Pontosan mennyit is?
CB: Napi 4-5 órát gyakorlok és ez 25 éve változatlanul így van. Ugyanazt a rutint követem, amit a trombita tanáromtól, William Adamtől tanultam a főiskolán. Nagyon sok fegyelmet igényel, sok hosszú hangot, arpeggiot, kromatikus skálát és klasszikus gyakorlatot tartalmaz, hogy megbizonyosodjak, hogy elég rugalmas vagyok és mindez a trombitán is működjön.
DB: Megengedi magának a kikapcsolódást? Mit csinál, amikor „vakáción” van? Van más hobbija is a jazzen kívül?
CB: Őszintén szólva nem vagyok túl jó a kikapcsolódásban és nem igazán megyek szabadságra. Kicsit munkamániás vagyok, mégsem tekintem igazán munkának, amit csinálok.
Kilenc éves korom óta ugyanazt csinálom, csak most már fizetést is kapok érte, ez fantasztikus! Ezen kívül jógázom és sakkozni is szoktam, valójában a koncertturnék és a rajongóimnak való zenélés az, ami minden nap örömet okoz. Ahogy említettem, nem fogom fel munkának, annak ellenére, hogy évente 250 napot úton vagyunk és gyakran megkérdezik tőlem ’mikor élsz?’. Valójában nincs másra szükségem, semmin sem változtatnék, egyszerűen így csodálatos, ahogy van”.
DB: Mindig úgy érezte, hogy szakmailag a jó úton halad?
CB:„Kezdetben minden kis sikeremet óriási eredménynek éltem meg. Volt olyan időszak, amikor, ha sikerült a havi albérlet díjamat kifizetni, úgy éreztem magam, mintha megnyertem volna a lottó ötöst. Arra fókuszáltam, hogy egyik lábamat a másik után téve, lépésről lépésre haladjak és akkoriban még egyáltalán nem keseregtem azon, hogy nem vagyok egy világhírű művész, ezért annál édesebb volt a győzelem, amikor megtörtént”.
DB: Említette, hogy szinte egész évben úton van, tehát főleg hotelekben lakik. Van esetleg egy hely, amit az otthonának tekint?
CB: „Nincs saját lakásom és New York-ban is egy szállodában élek. Mindenem, amim van belefér egy bőröndbe, a trombita tartómba és egy kézitáskába. Az időbeosztásom brutális és tényleg nincs életem a zenémen kívül. Tényleg őrülten hangzik, de ez az igazság. Sok fiatallal beszélgetek és el szoktam nekik mondani, hogy ha tényleg turnézó zenészek szeretnének lenni, akkor nagyon kell szeressék, amit csinálnak és le kell mondaniuk arról, hogy kutyájuk, macskájuk vagy akár egy szobanövényük legyen. Egy szerelmi kapcsolatot is nagyon nehéz így fenntartani, de az érem másik oldala mégis fantasztikus. Az utóbbi tizenöt évben folyamatosan ebben a körforgásban voltam. Évi 250 napot úton vagyunk és én ezt imádom, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy beutazom a világot, miközben ezen a szinten zenélhetek a csodálatos zenekarommal”.
DB: Olaszul is tud, gyakran utazik Itáliába? Különleges kapcsolat fűzi az országhoz és a zenészeihez?
CB: „Azon kívül, hogy gyerekkoromban pár évet Olaszországban töltöttem, mivel édesapám olasz, ugyanannyi a kapcsolatom az országgal, mint bárki másnak. Egy nagyon romantikus hely. Még annak is, aki nem is járt még ott van elképzelése az ország hangulatáról, az ételeikről, a divatról, az építészetről, a zenéjükről és arról, ahogyan az olaszok élik az életüket. Ahogy korábban említettem, nem gyakran utazom csupán pihenés céljából, de voltam már Sting toszkán otthonában, ami egy mindig egy csodálatos élmény számomra. Ő valóban olyan, mintha családtagom lenne”.
DB: Mit jelent Önnek a zene, kiváltképpen a jazz?
CB: „Úgy gondolom a jazz-nek megannyi címkéje van és mindenki számára más a jelentése.
Manapság úgy gondolom a jazz érett zenét jelent, egy kifinomultabb közönség számára.
Szerintem kétféle zene létezik: átérezhető vagy nem átérezhető. Ez a legfontosabb. Bízom benne, hogy emészthető és átérezhető zenét játszom én is”.
DB: Milyen emlékei vannak Budapestről?
CB: „2010-ben már játszottunk Budapesten, csodálatos város, nagyon jól éreztük magunkat.
Sajnos igazából soha nem jut idő városnézésre, ezért a tapasztalataim sajnos elég limitáltak, de azt tudom, hogy nagyon finomak az ételek és az emberek szívélyesen fogadtak”.
DB: Mit várhatnak a rajongók a júniusi koncerttől?
CB: „Különböző dalokat fogunk játszani az Impressions c. albumomról visszatekintve a régebbiekre is, de ennél is fontosabb, hogy a legjobb együttest fogják hallani és nagyon jól fogják érezni magukat a különböző stílusok hallatán, a jazztől, a klasszikuson át, a rockzenéig.
Sok barátom él a környéken és őket is el fogom hívni. Sokszor előfordult már velem, hogy szkeptikusak voltak és bár nem mondták, ki de arra gondoltak magukban, hogy ’csak te vagy és egy trombita’? Úgy érez az egész karrierem arról szólt, hogy egyenként győztem meg az embereket és nyertem meg a közönségem. Mert amint látják és hallják, akkor megértik.
Azután jönnek és ilyeneket mondanak nekem „Istenem, sírtam az előadás alatt” vagy „Soha nem láttam ehhez hasonlót” vagy egyszerűen csak csendben jól érzik magukat. Az emberek általában nem tudják, mit várjanak egy trombitástól, ezért az eredmény még izgalmasabb. Ez oka annak, hogy olyan rendíthetetlenül turnézom. Ha megtapasztalod az érzést, hogy a színpadon vagy, már nem akarsz lemondani róla”.
Köszönjük az interjút!