Maratonista… ezt hallottam ma a speakertől. Ez nagyon jól esett. Most már magaménak érzem ezt a távot. Egy tervem volt: 4 órán belül szeretnék beérni.
Nehezen indult a nap gyomorideggel a javában. A fontos versenyeknek ez jár! Na mindegy. Kiérve a térre, és meglátva a Rajt kaput már a pulzusom is megemelkedett. Azt akartam, hogy amikor beérek a Célba, az óra állása 3-assal kezdődjön. Már azzal is elégedett leszek, ha ez a 3:59:59.
Elkezdődött a verseny. 7 km egy kör. Tervezett köridők megvannak – felírtam a kezemre – ettől nagyon eltérni nem szeretnék. Ha túl gyors vagyok, az visszaüt, ha pedig túl lassú, nem sikerül a tervezett idő.
Első kör: Nehéz visszafognom magamat. Egyszerre indulunk a 7 km-es, és a 21 km-es futókkal. Nem szabad elszállni. Ez az elme harca is: le kell nyelni az egót – meg mindent –, és a tervezett tempóval haladni. Nekem még sok lesz hátra. Ez egy pihenősebb hét után nagyon nem egyszerű dolog számomra. (Az első kör bőven tervezett időn belül sikerül. Gyorsabban, mint azt gondoltam volna. 35:40 az első 7-es 38 perc
körülire számítottam.)
Második kör: Megpróbálok lassulni, de az is még szépen sikerül, semmi probléma, pulzus is jó. 14 km pipa 1:11:19-nél járunk – ezt olyan 1:17 körülre gondoltam.
A harmadik köris viszonylag gondtalanul megy, 1:48:12 nagyon jó, megvan a fele. Lenézek a kezemre. 1:56:02 van ráírva. Ragyogó! Ha
ezt a tempót tartom, sikerülhet a titkos terv, amiről még beszélni se nagyon mertem. 3:50 alatt beérhetek, de ha nem lesz meg, nem érdekel, csak a 4 órán belül számít.
A felén túl már jöttek a gondok. Elkezdtem kicsit fáradni, és éreztem, hogy a görcsök is környékeznek, bár hamar el is tűntek – csak jelezték, hogy közelednek, és majd, ha nem várom lecsapnak.
Na, szóval 21-28 az nehéz volt – szúrt az oldalam is, pokolba kívántam az egészet. Ekkor kutakodtam magamba, a kis mantráim után,
amelyekbe ilyenkor kapaszkodok. “Azért edzettem, hogy itt lehessek!”, “Több van bennem!” és a “Ma kell teljesíteni, ma van rá lehetőség, holnap már nem”. Ezek a gondolatok jöttek-mentek a fejemben, és kezdtem helyrejönni.
Elrepült egy újabb kör. 28 km. Ránézek az órára, és a tervezett időre. 2:32 körül szerettem volna itt lenni, 2:26:38-nál járok. Nagyon jó, csak ne bízzam még el magam! Haladunk. Tudom, hogy most jön a neheze. 30 fölött már tudom, hogy mi fog jönni. A fáradtság és a “mit keresek én itt” kérdések. Meg a “mikor lesz már vége”. Vége lesz egyáltalán?
Jöhetnek újra a mantrák… és a frissítők, a szurkolók lelkesítése, de erre a végén szeretnék kitérni. Elmegy ez a kör is,…
…jöhet a végjáték. 35 km, 3:06:58. A tervezett: 3:10-11 körüli. Kicsit már lassultam, de ez még behozható. Az utolsó körön nagyon nagy görcseim vannak, nehezen megy már a lábam is. Érzem, hogy felfelé állnak a lábujjaim. Összeszedtem magam, és mentem ahogy bírtam. az már látszott, hogy ha nem történik valami nagyon durva, akkor sima a 4 órán belüli befutás.
Kezdtem bizakodni az időt nézve a 3:50 alattiban is – bár ezt nehéz volt még magamba is elképzelni. Az utolsó 2 km-en, a maradék erőt összeszedve megnyomtam, szurkolók is sokat hozzá tettek – tényleg nagyon jó otthoni versenyen futni…
És végül megpillantottam a CÉL-kaput – 3:48 körül volt rajta. Megnyomtam, és beértem. 3:48:08 lett. Sikerült! Ezért jöttem. Megvan… ez már az enyém.
Na és most a szurkolók és a frissítők. Ti voltatok a legjobb motiváló erő, nélkületek ez az idő nem sikerült volna, ezt komolyan mondom. Hihetetlen jók vagytok mindenhol hajrá Ádám gyerünk Ádám veled vagyunk Ádám áh… Ez az, ami a legjobban ma – hol futhatna máshol az ember a legjobbat, ha nem a szülővárosában? Mindenkinek köszönöm, aki írt egy sort és biztatott, kijött szurkolni, végig állta a napon az egészet. Mindenkinek nagy pacsi. Furcsa ez… én csak szeretek futni. Szeretem, ha ezt csinálhatom. És hogy ennek mások hogyan tudnak örülni, meg szurkolni, az felfoghatatlan, de nagyon szívhez szóló. Köszönöm nektek! 42 km, 3:48:08. Abszolút 10., és férfi 21-40 3. helyezett lettem…, és maratonista. Köszönöm.
Hajdu Ádám
(WINK Maraton –Nagyatád, 2019. 04. 28.)