Aki ma válaszolt – Nyári Károly

 

Mikor játszott először közönség előtt?
A zene szeretete már nagyon korán, gyermekkoromban megmutatkozott. Azt, hogy ma már hazánk és Európa nagyszínpadain koncertezhetek, kitartó munka, gyakorlás, tanulás és a tudatos pályára való készülés előzte meg. A győri Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdtem klasszikus zongora tanulmányaimat. Tizenhárom éves koromban, pedig országos zongoraversenyt nyertem. Talán erre az időszakra tehető, hogy nagyközönség előtt játszottam először. Középiskolába a győri Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakára jártam, de ekkor már egyre inkább kezdtem érdeklődni a jazz iránt. Diplomámat a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz-zongora tanszakán szereztem meg, Gonda János növendékeként. 1986-tól szólókarrieremet Hollandiában kezdtem, ahol több világsztárral volt alkalmam együtt játszani. Ezek számomra, ha nem is az első, de olyan meghatározó koncertélmények voltak, amelyek a mai napig elkísérnek.

Melyek azok a dalok amelyeket biztosan hallani fogunk?
Nagy öröm számomra, hogy a hagyomány folytatódik, így ebben az évben már 14. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Karácsonyi Koncertem. A dupla ünnepi koncert december 27-én 15:00 és 20:00 órai kezdettel a Budapest Kongresszusi Központban lesz hallható. A műsorban felcsendülnek a legmeghittebb karácsonyi dalok és a pályámat meghatározó legszebb művek, valamint saját slágereim különleges feldolgozásban, az általam alapított Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A koncert meghívott sztárfellépői Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas világhírű szoprán operaénekesnő, Muskát András operaénekes, Nyári Aliz és Nyári Edit énekesnők, akikkel gyönyörű duettek hangzanak el az esten.

Mi(k), ki(k) inspirálták, inspirálják?
Fontosnak tartom, hogy egy művész megtalálja azokat a dolgokat, amely által feltöltődhet, inspirálódhat. Nagy szerencsém van, hiszen szerető család vesz körül, akik mindenben támogatnak engem, így a legnagyobb inspirációt abból a szeretetből merítem, amelyet tőlük kapok. A másik, amely nagyon fontos számomra az a közönség szeretete, amelyet nap, mint nap megtapasztalok és inspirációt ad az újabb tervek és feladatok megvalósítására.

Milyen zenét hallgat?
Nagyon szeretek zenét hallgatni, amikor nem magam játszom, akkor is a zene vesz körül. Gyermek- és fiatalkoromban a tanulmányaim által lehetőségem nyílt a zongora-irodalom számos klasszikus remekművét eljátszani, így nagyon meghatározó számomra a klasszikus zene szeretete. A jazz zene szintén egészen fiatalkorom óta része az életemnek és meghatározza azt a műfaji határokat átlépő zenei stílust, amelyet képviselek. Így talán a klasszikus zene mellett a jazz zene az, amit a legtöbbet hallgatom.

Van olyan, hogy kedvenc saját dal? Kedvenc előadó?
Természetesen van kedvenc saját dalom, amelyet mindig nagy örömmel játszom el és szeretettel fogad tőlem a közönség. Számomra az egyik legmeghatározóbb előadó Frank Sinatra, akivel hollandiai tartózkodásom során volt szerencsém egy alkalommal együtt játszani. A közös fellépést követően pedig nekem ajándékozta a mikrofonját, amelybe aznap este énekelt. Ez az élmény annyira felejthetetlen a számomra, hogy dalait azóta is nagy szeretettel játszom minden koncertemen.

Mennyi időt vesz igénybe egy nagykoncertre való felkészülés? Szokott lenni lámpaláza?
Azt gondolom, hogy ezen a pályán a folyamatos gyakorlás és készülés elengedhetetlen. Egy nagykoncertet pedig emellett, számos próba előz meg. A nagykoncertek szervezési, lebonyolítási feladatainak elvégzését saját produkciós irodám látja el, persze a koncertek művészeti része az én feladatom. Nagy örömmel tölt el, hogy megalapíthattam a közel 60 tagból álló Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekart, amely koncertjeimen közreműködik. A koncertjeimre olyan neves, világhírű művészek fogadták el a meghívásomat és léptek fel, mint Tokody Ilona, Lukács Gyöngyi, Alexandru Agache, vagy a magyar zenei élet kiemelkedő művészei, mint Szekeres Adrien, Szulák Andrea, Malek Andrea, akikkel a közös próba és készülődés igazán megtisztelő és inspiráló feladat.

Mit érez amikor több ezer ember előtt játszik?
Egy művész számára a legszebb ajándék, amikor a zenéjén keresztül szeretetet képes adni és érzelmeket tud közvetíteni az embereknek. Amikor felcsillan egy mosoly, egy könnycsepp csordul le valaki arcán, azt jelenti, hogy a hallgatókat megérintem a zenémen keresztül, amely hatalmas boldogsággal tölt el. Pályám során, lehetőségem nyílt több tízezer ember előtt is játszani, de én mindig ugyan olyan szeretettel és átéléssel játszom akár egy vagy két embernek, mint akár több ezer embernek.

Megosztana az olvasóinkkal egy backstage kedves történetet?
A tavalyi karácsonyi koncertem igazán különleges volt számomra. Lányaim, Aliz és Edit minden évben fellépnek a Budapesti Karácsonyi Koncertemen, mint meghívott fellépők. A tavalyi évben azonban a közönség még nem sejtette, de már velünk volt a kis unokám is, hiszen Edit akkor már várandósan állt a közönség elé és éppen rosszulléttel küszködött. Kíváncsian szólítottam be a színpadra, vártam, hogy vajon leküzdötte-e a rosszullétet, de amikor megláttam rögtön tudtam, hogy minden rendben lesz.

Köszönjük a válaszokat!