„A korrupció nagyjából egyidős a prostitúcióval, mégsem tekintjük szakmának.” (Sayat Cout Pho)
Az ember, mint olyan, furfangos lény. Mindig az jut előbbre, aki nem hagyja magát a másik mögé kerülni. Ezt a közutak kontextusában – de kivetítve az élet bármely területének versenyhelyzeteire is – én úgy szoktam megfogalmazni, hogy a „sperma effektus”. Meg kell állapítanunk, hogy ez a belső kód – egyúttal –, az ember legalapvetőbb ösztöne. Ugyanis tény, ami tény, csak az első fut be. (na jó, ikrek esetén, vannak társ-befutók is…) Nem ismeretes, hogy milyen elv alapján megy a hajsza, de bizonyára az erő, a rátermettség, az életképesség dönt – és nem a korrupció. Aztán, mikor napvilágra kerül a már kifejlett, és személyi számmal rendelkező egyed, a helyzet megváltozik. Szép lassan megtanulja (megtanítja neki a környezete), hogy csak az erőszak, a furfang és a nyomukban haladó korrupció segít hatékonyan az előre jutásban. Fájdalmas, de le kell nyelnünk ezt az igazságot. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a pofátlanság és az élelmesség között csak annyi a különbség, hogy ki követi el. Ha én, akkor élelemes, ha más, akkor a fene meg nem ette!
Bizonyára másnak is feltűnt, hogy van két autótípus (igen, a hárombetűs és a négykarikás játékosok), amelyeknek gazdája – mélységes tiszteletem a kivételnek! s egyben kérem, hogy az érintettek most ugorjanak át vagy 4-5 mondatot! – képtelen elviselni, ha valaki mögött utazik. Neki elől kell menni. Örökmozgó! Hiszen olyan nincs, hogy valaki végleg előre kerül! Mindig lesz valaki előtte – ha más nem, hát a rendőr. Nem magával a szándékkal van a baj, hiszen az vehemencia kérdése. A gond ott keletkezik, hogy mindig valaki kárára megy a játék. Nem ismerek kigyűjtött statisztikákat az okozott balesetek számát illetően, de annyit biztosan tudok, hogy bizonyos országokban e két márka birtokosai majd’ 10%-al magasabb kötelező biztosítást fizetnek, mint a többi „birka”. Valószínű az általában okozott kár nagysága vezette a biztosítókat. Nem megnyugtatásképpen, de az elszenvedett károkat (lelki és anyagi) némileg enyhítendő, jelzem, hogy nem csak kis hazánkban van ám ez így e két kategóriájú járművel. Kis híján általánosítottam, de én inkább azon elemekre koncentrálnék, akik e jól felszerelt és presztízsnek minősülő gépkocsi volánja mögé rejtőznek, hogy kiéljék elferdült hajlamaikat. Na de hogy jön ez a korrupcióhoz? Nos, a korrupció is valami hasonló tőről fakad. Ugyanis annak érdekében, hogy én legyek az első, nem kímélem sem a pénztárcámat, sem pedig azt, akitől az én elsőségem függ. Levonhatjuk a következtetést: a korrupciót is a „sperma effektus” vezérli.
A Dalai Láma, egyszer azt találta mondani: „Tanuld meg jól a szabályokat, hogy tudd okosan megszegni őket.” Na tessék! Én meg azt gondoltam, hogy ez a drága jóember bölcsességét arra használja, hogy a társadalom számára hasznos egyedek fejlődéséhez tesz hozzá használható gondolatokat. Nos, valójában nem tévedtem. Ha az első halláson túllépünk, észrevesszük, hogy a Láma azt sugallja, a világunk ember alkotta szabályai nem tökéletesek. Azokat emberek alkották és embereknek kell javítgatniuk, formálniuk. A folyamat lényege: egyfelől meg kell ismerni a formát, majd legyünk formabontók. A korrupció pedig ilyenformán a formabontás egyik eszköze. Egy új forma létrehozásához az is kell, hogy mindenki egyetértsen velem – mi több! támogasson – az én új formám megalkotásában. Leegyszerűsítve: a törekvéseimhez kapott segítséget hálálom meg. A korrupció amúgy is csak akkor működik, ha megvan hozzá a szabályok megszegésére alkalmas két fél. Próbáljuk csak például a természet szabályrendszerét megkorrumpálni – előre jelzem, nem befogadó a másik fél.
Életből merített benyomásaim alapján anno azt a megállapítást tettem, hogy a Szovjetunóban a korrupció olyan volt, mint a villanyáram. Mindenüvé be van vezetve. Ugye emlékszünk még Lenin úrra (aktív gyerekkorában elvtársnak becézték…) aki a jólétet és a kommunizmust úgy képzelte el, hogy egyik alapvető feltétel az elektromos áram megléte a mindennapi életünkben. Nos, e villanyáram mögé, mintegy vivő-anyagként felhasználva azt – talán nem előre megfontolt szándékkal, de – elrejtették a korrupciót is. Nem volt nehéz, hiszen mibenlétében ugyanolyan láthatatlan, ugyanolyan hasznos, de adott esetben megráz, sőt! – ha kell (ha nem) agyon is vág.
Elmondhatatlan, mennyit változott azóta a helyzet! Lenin urat (és lassan az eszméit és emlékét is) eltakarja a történelem jótékony homálya. Ma már a korrupció – hasonlatosan a villanyáramhoz, melyet az utóbbi időkben atomból nyerünk, és nem a konnektorból – intézményesedett, új formákat talált – modernizálódott. Törvényes kereteket is kapott, és elneveztük lobbizásnak, ami nem más, mint legális fáradozás a korrupció álcázására. Értelmezésében is új színezetet kapott. Ma azt mondjuk, hogy a köz érdekében lobbi tevékenységet fejtett ki. Régen ezt úgy rendeztük le, hogy egy kellően rátermett honfitársunk becsempészett a tanácselnök asztalára valami enyhén gyűrött (Corvin áruházas) nylon zacskóban egy – a környék bérből és fizetésből élő alkalmazottai által összedobott – összeget, és lőn aszfalt az utcában! Mindenki örült, és úgy tett, mintha a népgazdasági tervet teljesítettük volna (ismét) túl.
Szélesedett a tevékenység eszköztára is. Megfigyelhető, hogy az ellenes harc következtében a mennyiség csökken, a minőség nő. (a mennyiségi változások minőségi változásba csapnak át – dialektika) A tábla csokitól a luxus jachtig (lefejelve egy helikopterrel) kitolódott a tárház. A fejlődéssel párhuzamosan – az egyensúly fenntartása érdekében – az ellenoldalt is aktivizálni kellett: a korrupció elleni küzdelemnek is állandó köztéma lett. Néha – bizonyára bennfentes okok miatt, főleg választások idején – egy-egy pellengért megvillantanak, de alapjában véve a gépezet kifogástalanul működik. Olykor elmélázom, mikor egy nagyobb korrupciós botrány kiborul, hogy mekkora gátlástalanság is húzódhatott meg, ha már – az igen toleráns – rendszer, maga kivetette azt magából. A közszellemben pedig továbbra is kiirthatatlanul él egy alapgondolat: azon a csúszópénzen, amely elfogadásán nem kaptak rajta, ki tudod vásárolni magad az alól a büntetés alól, amit azért kapnál, amin rajtakaptak. (ugye, az egyensúlyi állapot felé törekvés kódja…) Mint megfigyelhettük, ma már a prostitúciót sem üldözik annyira, mint az előző rendszerekben. Szép csöndesen tudomásul vettük, hogy az emberi természet része, a humán sajátja, tehát demokratikus jogunk a gyakorlás szabadsága. Korrupció a világon mindenütt létezik. Van, ahol a sötétítő függöny mögött rendezik a kérdést, és vannak közegek, ahol, még az ablakot is nyitva hagyják.
Közgazdaság területén kifejtett összefüggés-kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy azon gazdaságok, amelyekben – többnyire ideológiai mellékcselekvésből történő, üldözés közben is képes virágozni a korrupció (teher alatt nő a pálma…) – a hatalmas potenciálokat rejtegetnek a túléléshez. Ezeket a gazdaságokat nincs az a krízis vagy válság, amely meg tudná rengetni. Hiszik, vagy sem, nem képesek összeomlani! Átéltem én havi 2.500%-os inflációt, mikor mindenki félt kézbe venni a pénzt, mert mire zsebre raktam, már a felét érte. A korrupció azonban átvette az irányítást, és életben tartotta rendszert, hiszen a személyes – és nem közösségi! – érdekek mentén építkeznek. Márpedig a biológia rendszerében az egyéni érdekek minden esetben elsőbbséget élveznek a társadalmi érdekekkel szemben. A mártírság egyébként sem kifizetődő. Az egyéni érdek előbb-utóbb kialakítja maga körül a védelmi bástyákat és lassan a köz is észre és tudomásul veszi, hogy az ő érdeke is egybeesik vezető elemek egyéni érdekeivel. Az a rendszer, amelyben csak a köz érdeke érvényesül, valahol sántítani fog. Tudom, én is láttam a Facebook-on a képet, melyen a svéd államelnököt rajtakapták, amint villamoson utazik reggel a munkahelyére. Arrafelé másképpen élik meg ugyanazt a kérdést, bár az előző és a következő képet nem mutatták…
A belorusz államelnök egy korrupció ellenes megnyilvánulásakor akképpen fogalmazott: „Uraim, jobb szegényebbnek lenni, mint a sitten üldögélni.”
A témakörben, kihagyhatatlan egy orosz mondás: „Régen, mikor még csak üldöztük a korrupciót, aránylag apró ajándékokkal el lehetett érni sok mindent. Most, mikor már ádáz harcot folytatunk ellene, ennek többszörösével is jóval kevesebbet vagyunk képesek elérni. Már előre félek, mi lesz, ha legyőzzük…”
Pető Zoltán