Idén is a mádi tűzoltó lett az ország elsőszámú erős embere

 Fotó forrás: Prémium Rendezvényszervező Zrt

Juhász Péter zárt kapuk mögött, idén harmadszorra nyerte el a címet

Rendhagyó módon ugyan, de idén is lezajlott a HSMA (Magyar Erősember Szövetség) egyéni országos bajnoksága, egyúttal a Prémium Liga második állomása az idei versenyszezonban. Az első helyezést már harmadik alkalommal zsebelte be “a mádi kolosszus”, Juhász Péter. A vírushelyzet nagyban befolyásolta az idei döntőt, amire május elsején, Győrött került sor – ezúttal közönség nélkül, zárt kapuk mögött.

Közönség nélkül versengtek a Erős Emberek

“A program végül két naposról egy naposra módosult, mivel két versenyszámot is kihagytunk” – árulta el Darázs Ádám HSMA szakmai igazgatója. “További kellemetlenség, hogy a 12 döntősünk közül egy fő sajnos nem tudott megjelenni, hiszen ő Svájcban dolgozik hentesként, és a korlátozások miatt nem sikerült átlépnie az országhatárt.”

Az így 11 főre szűkült csapat válogatott próbatételekkel került szembe: a vikingnyomást Hegedűs Ádám, a kamionhúzást Sebestyén János nyerte. A további négy versenyszám (lengősúly- és bödöncipelés, kőgolyóemelés, autótartás keretben és izlandi kereszt) mindegyikében Juhász Péter kapta a legtöbb pontot, így győzelméhez kétség sem férhetett!

Nem csoda, hogy “a mádi kolosszus” most is remekelt, hiszen már 21 éves kora óta űzi az erősember sportokat. 2013-ban egy mellizom-szakadás kényszerítette váratlan pihenőre, ám a betegségből felépülve egy év alatt teljesen visszatért az ereje. Akkor választotta a tűzoltói hivatást és ezzel párhuzamosan tért vissza a versenyzés világába is.

A győztes azt már korábban elárulta nekünk, egy ilyen verseny nem csak a fejlett izomzatról szól: “Komplex gyakorlatokról beszélünk. A fizikai erő mellett szükség van ügyességre és állóképességre is. A különböző feladatok más-más típusú erőkifejtést igényelnek.”

A második helyezett idén a mezőszilasi Sebestyén János lett, aki szoros versenyben, az utolsó számban győzte le a harmadikként végzett Véró Alexet. Az ezüstérmes már csak azért is örül a helyezésnek, mert egy váll- és bicepszsérülés okán idén nem is tervezett elindulni a versenyen, így végül mindössze 3 hete maradt a felkészülésre.

“Azzal számoltam, hogy a középmezőnyben végzek” – árulta el a gépész diszpécserként dolgozó férfi, aki már 2009 óta aktívan versenyez. Talán ennek a rutinnak köszönhető, hogy a kamionhúzást így is sikerült megnyernie. Összesített pontszáma a második helyre repítette, ami azért János számára már nem újdonság: “Sokan csak silverboy-ként ismernek, annyira jellemző rám, hogy a versenyekről másodikként térek haza!” – árulta el nevetve.

Azoknak sem kell elkeseredniük, akik idén lemaradtak a döntőről, hiszen a versengés tovább folytatódik: három hét múlva a HSMA Erős Emberek Páros OB-t rendezik, ám a most hatályos rendelet értelmében a HSMA versenyek és fordulók még legalább augusztus közepéig zárt kapuk mögött zajlanak majd.

“A versenyek hangulata természetesen nem olyan volt, mint amilyen a helyszínen szurkoló közönséggel szokott lenni. Már csak ezért is várjuk, hogy a hétköznapok visszaálljanak a megszokott mederbe. Szerencsére a Sport1tv csatornával partnerünknek a Prémium Cégcsoportnak régóta szerződése van, így ott továbbra is nyomon követhetőek a versenyek” – mondta Darázs Ádám.