Teremtés

Pető Zoltán gondolatai

„Fantáziának csak a képzelet tud határt szabni.” (Shayat Cout Pho)

Teremteni mindenki tud. Egyszerű, mint a töltött káposzta, amit bárki meg tud csinálni – csak van, akinek nem sikerül.

Így rögtön az első mondatban leszögezem: Ha most valaki azt hiszi, hogy én fogom kitölteni azt az űrt, ami az emberiség fennállása óta tátong a teremtés kérdésben, akkor el kell kezdenem keseríteni. Sajnos, nálam sincs a bölcsek köve, pedig nemrég volt nálunk kertrendezés.

Mindenki másképp éli meg a felismerést, hogy valamiből lettünk, és valamivé leszünk. Van, akit annyira leköti élete, hogy nem érkezik képtelen gondolatokba bonyolódni. Rajta kívül pedig létezik az, aki képtelen elmenni a kérdés mellett. Tegyük fel, hogy mi ez utóbbi csapathoz tartozunk, akik felfogás, hova tartozás, esetleg meggyőződés alapján érdeklődést mutatunk fel. Számunkra két irányzat mutat utat a megvilágosodáshoz: a vallási és a tudományos. Minden más irányzat valahol betagozódik e kettőbe.

Amint belekapunk a témába, rá kell jönnünk, hogy a világ nagy vallásai mindegyike igen nagyvonalúan kezeli a kérdést. Van, aki nem cifrázza, és letudja a felvetést az Úr és Ádám testvér, valamint oldalbordája történetével. Mivel nem voltam én sem ott, mikor a dolog történt, mások pedig háttal álltak, ezért ezt a verziót óvatosan kezeljük. Annyi azonban bizonyos, hogy az Úr nem lett kész a munkával a hetedik napon. Történt ugyanis, hogy hat napon át megállás nélkül szorgoskodott, a Mennyeken és a Földön. A vége felé már fogytán volt az ereje és kezdett tele lenni kabátja ujja is a csúszó-mászókkal, a tüskés bokrokkal, meg a New York-i Értéktőzsde épületével. Ezen elcsigázott pillanatban került sorra az ember. Nagyjából a felénél tarthatott a munkának, mikor észrevette, hogy valaki lenyúlta az almáját. Pedig diétán volt és jól jött volna korgó gyomrának egy falat. Kerülgette az ideg. Félbe hagyta hát a projektet, ünneplőt kapott magára – mivel éppen vasárnap volt – és leugrott a közeli templomba, áhítatra. Megoszlanak a vélemények, hogy katolikus, protestáns, evangélikus, pravoszláv vagy éppen a zsinagóga volt hozzá legközelebb. Mire visszatért azt látta, hogy az a két teremtmény, akiken éppen munkálkodott, lelépett. Csak úgy ruhátlanul, félkész állapotban. Egy kígyót talált csak a hűlt helyükön, aki – mivel nem kapott megfelelő szoftvert – nem tudott beszélni, képtelen volt megmondani, hová is lettek. Ez volt az a pillanat, mikor az alkotás úgy döntött, kezébe veszi sorsát és maga fejezi be a művet – ma már tudjuk, hogy hiba volt, de akkor jó megoldásnak tűnt.

Meglepő módon, a kereszténységen túli vallások még egyszerűbb és zavarosabb ötleteket mutatnak fel a teremtés kérdésében – szinte mindegyik úgy nyit: egyszer csak megjelent az ember…. Az iszlám vallás szerint a teremtés történetének, folyamatának jelentős része a rejtett dolgokhoz tartozik. E dolgokról szerezhetünk ugyan részleges ismeretet az élő és élettelen teremtmények vizsgálatával, illetve Isten kinyilatkoztatásából. „…Isten egyedül teremtette a világegyetemet, Ő egyedül tartja fenn…” (forrás: Iszlam.com – Sulok Zoltán Szabolcs) A buddhizmus ennél jóval körmönfontabban fogalmaz – Erre fel az a lény, aki elsőként született ott újjá, így gondolkodik: “Én vagyok Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ezeket a lényeket pedig én teremtettem, mert először én óhajtottam: ,Bárcsak mások is lennének e helyen!’ És miután e döntést meghoztam, e lények íme, megjelentek.” (forrás: Buddha-Tar Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség) Szóval, a vallással nem megyünk előbbre a teremtés körülményeinek megértésében.

Aki a tudományban hisz – de persze, nem ateista, mert azért vallási ünnepeken, be-be ugrik a templomba, és ha kalapáccsal rácsap egyet az ujjára, felháborodottan megemlékezik a teremtő nevéről – úgy véli, ne bagatellizáljuk el ezt a kérdést, hiszen ez mégis csak a XXI. század! A porból por, elég snassznak tűnik. Jó! Kérésükre ezt a verziót ugorjuk át. A tudományos munkások által felvázolt projekt – azon túl, hogy többnyire feltételezésekre, axiómákra és egyéb kitalációkra alapozódik – szintén több sebből is vérzik. Úgy kezdődik, hogy volt egy feltételezett ősrobbanás – és akkor mi van, ha nem is volt? Hoppá! Iskolába jártamkor, volt egy olyan tárgyunk, hogy Rendszerelmélet. Ez az igen okos tudományág elmagyarázza, hogy világunkban minden rendszerekből épül fel. Úgy egymásból és egymásra. Ráadásul, mindegyikük születésekor magában hordozza halálát. Olyan, mint a gondolat. Kezdetben vala egy gondolat, aztán ez kigondolt egy másikat. Ma már ott tartunk, hogy az a gondolat is gondolatot szül, amelyiknek már megszületnie sem kellett volna. Szóval a rendszerek alkotnak bennünket. Azonban, bennem, mint kíváncsi rendszerben felmerült, hogy ki hozta létre az első rendszert? De ez még csak hagyján! Ki van a rendszerek csúcsán? Szünetben odaoldalogta a professzorhoz, és előadtam neki dilemmámat. Ő egy határozott mozdulattal rám vágta: – hát az Isten! Értem. Vagyis nem, de elfogadom – levizsgáztam. Azóta tudom, hogy például a kéztőalagút (ez a csuklónkon körbeérő szalag, mely csupán annyit tesz lehetővé, hogy kezünkkel fogni és markolni tudjunk) úgy alakult ki, hogy egy rendszer eldöntötte, kézbe veszi a dolgokat.

Darwin, mint civilizált világunk alap-egyénisége, teljes természetességgel elmagyarázza, hogy a fajok lettek és kifejlődtek oda, ahol most vannak. Arról, ami előtte volt, csak elnagyolt mondatokban közli velünk, hogy egysejtűekből fejlődtek ki. Akkora anyagról van szó, hogy simán elveszünk benne, s eszünkbe se jut rákérdezni, ki hozta ránk az egysejtűt és miért lett belőle rinocérosz vagy politikus? csak nem magányában beleunt az egysejtűsködésbe? Illene elfogadnunk ezt a verziót, hiszen volt rá több millió év – de valahogy ez sem mindenben klappol.

Ne hagyjuk ki kérem a fejtegetésből a filozófiát sem! Elméleti síkon igenis komoly eredményeket lehet elérni. Miért pont a teremtésről ne lenne véleménye egy filozófusnak! Spinoza – a zsidó filozófiatörténet egyik legjelentősebb alakja, akit kitagadott a zsidó közösség – magyarázat helyett egy dilemmát tol elénk: Isten a természet vagy a Természet Isten? – Paff! Erre nem számítottam. Tehát, már az sem biztos, hogy a természet alkotta Istent, vagy Isten a természetet. Spinoza számára az Isten nem teremti a természetet, hanem maga a természet. Na! ez már egészen emészthető. Aztán egy másik filozófiai mélység: „Önök, ott mindannyian – Önök az általam kigondolt világ illúzió darabkái! minél hamarabb rájönnek erre, annál könnyebb életük lesz.” Hoppá-hoppá! Már kezdem bánni, hogy érdeklősködök…

Na jó, most én itt megálltam, mint gyerek, akit azzal ráztak le, hogy majd megérted, ha nagy leszel. Olyan érzésem van, mint mikor beülünk egy nagy játékfilmre, ami este hattól, nyolcig tart, és arról szól, hogy a befolyásos hód várat épít az óvoda helyére. Helyi lakosok közös erőből eredményt érnek el (We made it! take five!), hód egy darabig nem épít várat – nekem pedig megengedik, hogy részesüljek még pár percig a kollektív sikerből– míg lefut a stáblista. Majd kijövök a sötétből és tudomásul kell vennem, hogy jegyem csak egy adott időszakra szól. Ne is okoskodjak itten, holmi teremtésről, ami egyébként is hat előtt volt.

Végül, itt mélázok és rá kellett jönnöm, hogy mindenre kaphatok magyarázatot, ha kell, (ha nem) az ellenkezőjére is – azt azonban meg nem tudom, hogy miből, mikor, és hogyan teremtettünk. Jobb híján, javaslom, kollektíve elégedjünk meg azzal, hogy vagyunk!

Végül egy orosz gondolat a teremtésről: „Az Úr, midőn megformázta az embert, látván, hogy maradt még egy kis agyag, megkérdezte: – mit csináljak belőle neked? Gyúrj nekem szerencsét! – hangzott a válasz. Az Úr, szótlanul az ember markába nyomta a maradékot – szerencsénk azóta is a saját kezünkben van.”