„A fejlődést mindig vissza szeretné húzni az, aki képtelen fejlődni”
(Shayat Cout Pho)
Azonnal magyarázattal kell, hogy kezdjem. Mi a tőke (korunk nagy magyarázója a Wikipedia, ezt írja): „Tőkén jelenleg a hosszabb időre befektethető pénzt, anyagi és szellemi javakat értjük. A klasszikus közgazdaságtan szerint a tőke az alapvető termelési tényezők összessége, ami vállalkozás elindításához és fenntartásához szükséges. A tőke a szabad piacgazdaságok működését lehetővé tevő elem. A tőke felhalmozódással a befektetések aktívvá teszik a tőkét, ideális esetben megtérülő termelő eszközzé válik.” Na ez így elég sűrű, mint a másnapos finomfőzelék.
A két szakállas, Marx és elv-testvére Engels azt magyarázta az 1800-as évek végén, hogy „A pénz tőkévé alakulása során szükségszerűen találkozik a tőkés (a termelési eszközök tulajdonosa) és a munkás (akinek „csak” munkaereje van)”. Egyszerű: a tőkés a munkás erejéből növeszti tovább tőkéjét. Na, jól van. Tehát már csak azt kell eldöntenem, hogy tőkés legyek, vagy melós. Első látásra az előbbi tűnik kézenfekvőbbnek.
Azt tartja a mondás, soha ne kérdezz az első millióról. Amint én láttam és tapasztaltam, az első milliót vagy kapod, vagy szerzed, de a szorgalmasan összerakott konyhapénzből nem tudod megspórolni, mondjuk úgy, hogy reggelire nem költesz. Egyszer egy jó ismerősömnek úgy hozta a sors, hogy éppen akkor volt KISZ titkár egy építőipari cégnél, mikor azt fellökte a rendszerváltás. Mit volt mit tenni, a vezetőség tagjai – végső elkeseredettségben – úgy döntöttek, félre az ideológiával! Elég volt a melós hétköznapokból és tőkések lesznek. Ki-ki a maga módján próbál szerencsét. Barátom pont akkor keveredett bele a történetbe, mikor egy raktár éppen legurult az asztalról, és magával rántott pár nehéz munkagépet is. Mondhatnánk, hogy szerencse, de mint tudjuk, az olyasmi a parkban van, ha nem lépsz bele egy kutyaszarba. Ismerősöm ugyan nem értett semmihez a gazdasági életből, de azonnal felismerte, hogy tőkés lett – ráesett az első millió. Tüstént munkához látott és vett egy hófehér álomautót, elutazott világgá és felhúzott egy házat az anyósáék kertjébe. Ez utóbbit úgy hívják: éles előrelátás, azokra a napokra, ha már kezdene megölni a nyugalom. Mivel még ezután is maradt az ebül szerzett vagyonkából, befektetett egy boltba, egy étterembe és egy kocsmába. Pár évvel később mindent meg tudott magyarázni, hogy mi, miért lett nála erősebb és okosabb ebek martaléka. Tény, legatyásodva, beállt egy MÉH telepre rakodónak. Nejétől ugyan elvált, de a házért, tán’ még mindig pereskednek. Azt hiszem, nincs értelme levonni a tanulságot. Számos közmondást citálhatnék ide, de maradjunk annyiban: ő felette a tőkét.
A gondolatot tovább görgetve megállapíthatjuk, hogy a második millió azon múlik, mit is kezdtél az elsővel. Ha elkótyavetyélted, ne is álmodozz másodikról, ugyanis azok közé tartozol, akik arra hivatottak, hogy másnak dolgozzanak. Bármekkora szerencse kacsint rád, te ki tudsz rajta fogni. Ha azonban az első milliót fialtatod, jól sáfárkodsz vele, akkor minden esélyed meg van, hogy lesz párja is. Ezt úgy nevezik, hogy működővé tetted a tőkéd, vagyis, megtérülő termelőeszközzé vált. Ezen a ponton azonban már szükséged van szimatra, megszerzett vagy örökölt üzleti érzékre, és még rengeteg külső tényező együttállására. A második millió tulajdonosait már akár igazi tőkésnek is nevezhetjük. Én úgy vélem a – jelképesen nevezzük úgy, hogy – harmadik milliót (ami valójában egy felsőbb kategória a vagyonosodás szintjei között) azonban már csak úgy tudod megszerezni, ha valakitől (csellel, gánccsal) elveszed a második millióját. Ez aztán történhet a leg különfélébb módon. Kezdve attól, az üzleti életben teljesen normálisnak ítélt szokástól, hogy ellehetetleníted a konkurenciát, vagy elhappolsz előle egy jó megrendelést – és tart akár odáig, hogy körbe kerítve, erőszakkal elveszed a véres-verejtékkel felépített cégbirodalmát. Itt már magasabb szervezettségről van szó. Az oroszból átvett (az angol Raider = kalóz szóból kifaragva, рeйдерство – kalózkodás) kifejezéssel én ezt úgy nevezném el magyarul, hogy tőke-kalózkodás. A Wikipedia orosz nyelvű oldala szerint a tőke-kalózkodás: „Egy vállalkozás, annak tulajdonosa szándéka ellenére történő barátságtalan (Oroszországban és Ukrajnában általában fegyveres) bekebelezése. A folyamat (Rejder Zahvat – Рейдерский захват) nem más, mint elfoglalás, lerohanás, egy cég, vagy cégcsoport eltulajdonítása”. Szépen vagyunk! Micsoda durvasághoz nem képes folyamodni az ember, hogy tőkés legyen! Felmerül bennem a gondolat, hogy talán, jobb a munkások közé tartozni. Minden bizonnyal KISZ titkár ismerősöm, és az ideológiai szinten megragadt – s pórul járt – padtársai, ilyen gorombaságok hallatán, most biztos visszasírják a jó meleg szocialista kemencepadkát, és a duruzsoló hazafias népfrontot, meg a rendszerváltás közeli osztozkodást.
Ha hiszik, ha nem, ezt a folyamatot nem is az oroszok találták ki! A fentebb említett Marx-Engels úgy szimbolizálta a történetet, hogy „A nagyhal megeszi a kis halat”. Hoppá-hoppá! Ilyet már láttam a Spektrumon is! Az naaagy behemót hal, százával nyelte le az ártatlan arra téved kis aranyos halakat. Azt próbálták elhitetni velem, hogy ez a természet törvénye, ő ebből tartja fenn magát. Na de azt a pici ártatlan halacskát senki nem sajnálja? A közbeszéd – az érthetőség nyelvére lefordítva – ezt úgy szokta megfogalmazni: az erősebb kutya hamarabb éhes lesz. Hát, durva dolog ez a természet, meg a kapitalizmus is!
Közgazdaságtani szempontból a tőke-kalózkodás egy teljesen helyénvaló és a gazdaság fejlődését elősegítő tevékenység. Ugyanis az, hogy egy adott vállalkozás eljut oda, hogy felkelti a tőke-kalózok figyelmét, egyfelől arról tanúskodik, hogy jól működik, másfelől pedig azt sugallja, hogy nem tud tovább fejlődni, tehát nem képes előteremteni az un. harmadik milliót, vagy nem tudja megvédeni a másodikat sem. Ekkor pedig segítségre szorul. Tudjuk jól a természetből – ami nem növekszik az rövidesen véget ér. Közgazdaságtanban a stagnálás fejlődési megtorpanást jelent, ami, ha egy rövid, átmeneti időszaknál tovább tart, akkor a vég kezdetét, a hanyatlást és az összeomlást indítja el. Az adott vállalkozás létével csak emészti az energiát, tehát a versenyhelyzet hamarosan likvidálja. Elég amorf, de a tőke-kalózkodás tehát, mint megmentő lép fel a gazdasági fejlődés sodrában. Ugye ismerjük a jóságos mondást: De jó, hogy beteg lettél! Fájdalmas, de rajtam és szeretteimen kívül e helyzetnek mindenki örül. Ez is a természet egyik alaptétele.
A Tőke-kalózkodás egy speciális megjelenési formája, mikor a multinacionális cégek terjeszkednek, gyarapítják vagyonaikat, növelik birodalmukat, mind területi, mind pedig hatalmi dimenziókban. Legyünk óvatosak! Itt már akkora halról beszélünk, hogy néha akár egy államgépezet sem tud ellenállni – főleg, ha kellően megfelelő számú részre- és elhajlásra alkalmas bürokratát tart el. A multi cégek nem ma kezdték. Hatalmuknál és befolyásoló képességeiknél fogva, nagyon összefogott államvezetésnek kell működni ahhoz, hogy féken és kordában tudja őket tartani. Na, ez a nagyhal aztán képes felzabálni a hazai kishalak többségét. Bizonyára beugrik a múlt század kilencvenes éveinek zavarodottsága, mikor azt sem tudtuk hová lettek olyan magyar nagyvállalatok, amelyekről azt hittük, hogy világszínvonalat képviselnek. Bármennyire is fura, de egyetlen módon lehet elvenni a nagy hal szűnni nem akaró étvágyát: erős és protekcionista kormányzással bíró államgépezet segítségével hazai nagy halat kell kitenyészteni. Tudom, annak is fel kell ennie a kishalakat, ha fenn akarja tartani magát – na, de emlékszünk: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!
Oroszországban például a multi cégek megjelenése nem volt mérvadó jelentőségű. Ennek okait hagyjuk egy következő elemzésre. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a tőke-kalózkodás ott nagyon nyomon követhető és elemezhető. Hazai alapanyagból, hazai munkaerővel és a környezetnek megfelelő segédletekkel ment és megy végbe napjainkban is, hiszen a tőke-kalózkodás egy állandó, véget nem érő folyamat. Amennyiben megértenék az orosz nyelvet (sajnos, az anno belénk vert jó pár éves orosz tanulásból erre már nem fogja futni) érdemes elolvasni egy orosz ügyvéd-író, bizonyos Pável Asztahov két regényét (Рeйдер és a Рeйдер-2) mely valós tények és események alapján íródott, igazi kalóz történetekről. Arról a folyamatról, amelyben a köz (nevezzük nevén: a munkás) egykedvűen nézte végig a nullás évek közepén kezdődött nagyhal – kishal akvárium nyújtotta élményeket. Azt is tudomásul vették, hogy a fejük fölött megy végbe egy átalakulás, melybe beleszólni nem tudnak, tehát érdemes kivárni a végét, hátha nekik is jobb lesz a végeredmény. Akkoriban közszájon forgott egy poén: a helyi önkormányzat faliújságján megjelent a következő hirdetmény: „Kalózokat keresünk szezonális munkára. Szezonon kívül alkalmazotti minimál bér, szezonban jutalékos kiegészítés”. Mondanom sem kell, hogy jelentkező akadt bőven, hiszen az állami alkalmazottak, mint ügyészség, rendőrség, adóhatóság és egyéb hivatalos szerv összehangolt munkája nélkül kivitelezhetetlen lett volna egy-egy bekebelezés. Természetesen, minden résztvevő megkapta a maga részesedését. Mivel nagy országról beszélünk, a legfelső hatalomhoz már csak az igen nagy horderejű kalózkodások jutottak el. Ezen lenyúlások többsége azonban fentről szerveződött és a csinovnyikok és végrehajtók részéről csak a lojalitást és az intézkedések zavartalanságát várták el. Anélkül, hogy mélyebb fejtegetésbe bonyolódnék, érdemes megjegyezni, hogy Oroszországban az államkapitalizmus egy sajátos formájáról beszélhetünk, ahol a magántőke és az állam vezetése (a struktúra minden szintjén) ezernyi szálon kapcsolódik egymáshoz – s ha hiszik, ha nem ez tartja egyben azt a hatalmas rendszert.
Érdemes megvizsgálni a tőke-kalózkodás államkasszára gyakorolt hatásait. El sem fogják hinni! A morális megdöbbenésen túl (mely alapvetően nem gazdasági tényező) egyetlen negatív momentumot sem lehet felemlíteni. Csak hozama van. Az átalakulás során új formát kap az állam és a gazdaságirányítás, valamint a termelési struktúra. Az új, felfrissült felállásban mindenki meg fogja találni saját érdekeltségét, függőségi és hovatartozási pozícióját. Ha egy cégbirodalom működik, az állam is gyarapszik, élénkül a gazdaság, növekszik potenciálja, s egyúttal rendeződnek azok az erőviszonyok – hatalmi és társadalmi –, amelyek már egy ideje feszengtek. Szóval, egy következő átrendeződésig ismét nyugalom várható.
Tudom, nagyon kemény dolgok ezek és nem is szabad ilyen könnyen átugrani az érzelmi részeken, hiszen tragédiák sora megy végbe egy ilyen rendezkedéskor. De a harmadik millióval rendelkező tőkésekre szükség van a gazdaságban. Keserűen úgy fogalmazhatnám meg: a nagyhal is jól lakott, meg a kishalnak sincsenek további gondjai…
Stílszerűen, egy orosz anekdotával zárnám soraimat: „Piroska, kis kosarával megérkezik nagymamához. Bekopog. Karba tett kézzel kilép a felültápláltság jeleit demonstráló farkas. – na mi kéne Piri? – kérdi. – Te farkas, hát itt az én nagymamám lakott – álmélkodik a meglepett Piroska. – Csak lakott! Most már itt iroda van – zárta le a vitát (miközben a fogát piszkálgatta) az ordas.