2020-as év. Mi jut róla eszébe először?
A pandémia kitörése, a válság első, felfoghatatlan szakasza, majd a pánikállapot, a tömeges bevásárlások és a terjedő félelem-járvány. Pánikos szorongás körülöttem és kételkedő , a helyzetet tagadó hangok. Eszembe jutnak a második világháborús gyermekkori emlékeim, pici voltam és óriások a katonák. Féltem. Mindezek az asszociációk közös nevezőre jutnak a bizonytalanság ,tehetetlenség , szorongás és félelem érzéseiben.
Mit gondol a félelemről? Félni valamitől/ valakitől/önmagunktól?
Pszichológusként meg kell különböztetnünk a félelmet a szorongástól.. A mindennapi életben a kettő összemosódik. A félelemnek van tárgya, akitől-amitől félünk.A szorongás a rosszabb, mert az a totális rettegés…nincs kitől-mitől, mégis mindentől előáll, a láthatatlan ellenség. .Ezért találunk valami olyan okot, személyt, történést, magyarázatot, amely egyrészt konkretizálja az elviselhetetlen bizonytalansági érzést, másrészt megmagyarázza, és lehetővé teszi a védekezést.A pánikban szorongunk, lefagyunk, megdermedünk, menekülnénk, de nem tudunk. A fóbiában viszont amitől félünk, arra vonatkozóan önvédelmi módokat eszelünk ki, elsősorban elkerüljük.
. Azt gondolom, hogy minden embernek vannak elakadásai, megoldandó feladatai és nem szégyen segítséget kérni szakemberektől. Ön mit tapasztal, az elmúlt 5-10 évben többen fordulnak pszichológushoz mint előtte?
Igen, a pszichológiai kultúra fokozatosan növekszik, egyre többen jönnek rá, hogy „egyedül nem megy”, vagy ahogyan szebben fogalmazza meg József Attila:”Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat”. Enyhült a „diliflepnitől” való félelem, aminek mély gyökerei az elmegyógyintézetbe kerülő emberek megbélyegzettségének súlyos tapasztalataiból erednek. Mérei Ferenc, a mesterem szavaival szólva volt olyan történelmi idő, amikor kizárták vagy bezárták az embert.Szinte mindegy , mert mindkettő kiközösítés, ez pedig nekünk emberi lényeknek a szeparáció által a legsulyosabb büntetés.Az elmult évtizedekben azonban világossá vált, hogy az önismeret hatalmas erő, megvéd a manipulációtól és a bedarálástól, segít a személyes határok megerősítésében és az identitást szilárddá teszi. Ha pedig lelki bajunk van, a kibogozásban, megértésben, elrendezésben kapunk segítséget.Nem maradunk egyedül, nem vagyunk magunkra hagyva.
A nők vagy a férfiak „merészebbek” , mit tapasztal melyik nem megy el hamarabb és kér segítséget?
Ez nem merészség kérdése. A nők sokkal nyitottabbak a pszichológiai ismeretekre és igényesebbek az önismereti munkában. Ez azzal is összefügg, hogy a nők érzelmi agyi, jobb agyféltekei működés-dominanciával jellemezhetők, míg a férfiak „agyalóbb”, bal agyféltekei hangsúlyú, racionálisabb lények. Nehezebben fordulnak a belvilág felé, mint a nők, cselekvőbbek, megoldóbbak, inkább kinn a világban aktívak, semmint benn, a lélek mélyén. /Persze az alkotó tevékenység mentális útja is aktív a férfiaknál, ez az önkifejezés szabadabb útja, mint a segítség kérése/.A kultúra is ráerősít,mert lelki segítséget kérni gyengeség jele, férfiatlan dolog még ma is és kollektív elvárás, hogy egyedül kell megoldani a problémákat.Mindezért a férfiak nehezebben fordulnak pszichológushoz.
Szerintem az értékrendek egyenes arányban borultak fel/meg az internet és social média megjelenésével és megerősödésével, ez Ön szerint is igaz vagy én gondolom rosszul? Hogyan lehetne orvosolni azokat a károkat amiket az emberi kapcsolatok és a mostani generáció el/megszenved?
Kérdése összetett és az alapos válasz egy könyv megírását igényelné. Azt nem tudom, hogy egyenes arányban borultak-e fel az értékrendek a média hatalmak betörésével, de az bizonyos, hogy sok okú és hosszabb történetű folyamat az érték krízis, amiben élni kényszerülünk. Nem csak a média, sem csupán a világháló boritotta fel az értékvilágot, hanem az a posztmodern nihilizmus, amely minden korábbi korszak értékrendjét megtagadta, konzervativizmusnak minősítve cáfolni kezdte majd elutasitotta a humán közmegegyezéseket,szabályokat. Az erkölcsiség /erkölcsi tudat/ tartalmai megkérdőjeleződtek, mi a helyes, mi a jó, mi a férfias, mi a nőies, mi az igazság, stb.., az erkölcsösség /morálisan vezérelt viselkedés/ pedig elvesztette jelentőségét, és etikai relativizmus vált uralkodóvá. Eszerint „jó az, ami nekem jó”, a viselkedés egoisztikusan érdekvezérelt lett. Ahogyan a legfőbb hatalommá váló pénz minden uralkodó szerepet kisajátított, a viszonyítás legfőbb támpontja materializálódott. Minden ennek vetületében nyert értéket az emberi fejekben. A tudás mint hatalom ugyancsak korrumpálta magát, pl. eladta magát „aprópénzért” bombát gyártani az élet ellen,megtagadva elsődleges emberszolgálati életvédő feladatát. Ma nincs egységes/ebb/ életviteli parancs, mint a pénz mammonja, aminek szerzési kényszere és tulajdonosi gyönyöre antihumanizáló következményeket okozott. Pénzt szerezni kell, mert az vagy, amid van, az identitásod értéke vagyonodban csillog. A hamis, talmi értékekre törő konzumvilágban a humánum súlyos sebeket kapott, már már elvérzőben van. Összetartás, együttműködés, szeretet, szubszidiaritás, kollektivitás, egymással törődés mind károsodott. A család intézménye erodálódott, A szülői szerepek is relativizálódtak. A boldogságforrások /családi összetartozás, boldogító tartós párkapcsolatok, gyermeknevelés, együttes élmények, stb/ mind elapadtak, a család hovatovább közös gazdasági vállalkozássá deformálódott. Ezért (és sok más, itt nem részletezhető ok miatt) a mai digitális kultúrát képviselő nemzedék virtuális kapcsolatokon felnövekedő, érzelmi kifejezés képességében fogyatékossá vált, és ezt „orvosolni” a jövő évszázados időtávú feladata.
Ön rengeteget dolgozik,kisebb-nagyobb problémákat old meg és segít embereken. Ez mennyire viseli meg az Ön lekét? Elfárad? Hogyan pihen, mi kapcsolja ki?
Mindnyájan sokkal többet dolgozunk az optimálisnál, ez nagy baj. A családi szeretetkapcsolatokban rejlő boldogságforrásokhoz a nap 24 órájából csak legfeljebb a negyedrésznyi időben férünk hozzá, és rég nem téma a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”. Robotizálódtunk. Nekem szerencsém, hogy a munkám a hobbim, igy nagyon sok örömöt kapok belőle. „Akit megszólít a dolog, nem habozik, de belefog, S ha a munkát befejezi, Szeretné újra kezdeni”… mondhatom magam is Bertók László költői fogalmazásában az életérzésemet. Ma már sokan tudjuk, hogy a kiégés az értelmetlen munkából születik, az értelmeset szívvel csináljuk és az nem szívja el az életerőt.Magam pedig a családi fészekbe menekülök, ha jóleső fáradságomban meg akarok pihenni. Számomra az együttlét energiaforrás. Nagyon szeretem az unokáimat, a nagy családot, amit a lányom szervező zsenije tart össze igen nagy erővel.
Van valami jó receptje, tanácsa, hogyan tegyük le a „problémákkal teli zsákot”és csak élvezzük és éljük meg a jelent?
Mindannyian rátalálunk arra az élet során, mi kapcsol ki, mi ad igazi pihenést, minek tudunk örülni, mitől tudunk feltöltekezve derűsen dolgozni. Ha a körülöttünk zajló élet nagyon sok bizonytalansággal sujt és próbára teszi a tűrőképességünket, ha nincs hatalmunk külső változtatásokra, akkor magunkon kell változtatni a lehetséges módon. Ami személyesen kedvez a lelki egyensúlyunk helyreállításában, azt tegyük be életünk rendjébe, rendszerébe. Van, aki relaxációval, vagy a „tudatos jelenlét” tréninggel töltekezik, van, akit a családi örömök derítenek fel. Van, aki a feszültségeit futásban, sportban, kirándulásban, mozgásos formákban tudja levezetni, kiélni. Van, akit autóvezetés tesz nyugodttá, bármi furcsa is ez első közelítésre /magányos vezetésben automatikusan beindul egy meditációs folyamat/. Van, aki kertészkedik és van, aki alszik 20 órát és kipiheni magát. Mindenki másként csinálja…. mondja a nóta is. Bízzuk rá az egyénre, hogyan pihen, hogyan töltődik. Boldogságot azonban szinte az egész világon csak szeretetkapcsolatokból tudunk igazán meríteni. Vigyázzunk azokra, akiket szeretünk.Amit adunk, azt megsokszorozottan kapjuk vissza tőlük. Ez az élettörvény, még ha látszatra manapság sok is az ellenpélda.
Mi alapján tudunk igazi jó pszichológust találni?
Ezzel a kérdésével a szakmánk nyitott sebére tapintott. Nincs nyílvántartás, ki a pszichológus. Nincs rendelet arról, ki a pszichológus /szabadon és büntetlenül lehet bárki, aki magát ennek nevezi /. Nincs Kamaránk, nincs érdekvédelem, a lélekkel való munka szabad préda, az egészségügynek nincs ránk szüksége, a gyógyszeripar nem tűr riválist. Könnyen-gyorsan szabadulj meg minden fájdalomtól… nincs idő a betegségre, de a gyógyulásra sem. Belehalunk az űzött életünkbe, az egészségügy inkább betegségügy. Nincs álláshely a számunkra, mert időigényesek vagyunk és nem termelünk elég sok pénzt. Iskolapszichológus sem kell, csak látszatra alig néhány a sok ezer gyerekre, a munkahelyi stresszvédelemhez sem kellünk, mert van képzetlen, ámde olcsóbb munkaerő e célra .Kényszervállalkozóként dolgozik szakmán nagy többsége. Csak a népszerűségünk magas, ez a tudatlanságból ered, nem ismerik a fiatalok a szakma sorsát, a nehéz jövőt. Nem folytatom… talán egyszer meghallja valaki „odafent”, mert egyetlen minisztériumban sincs szakmai képviselőnk, referensünk. Szeretném megérni, hogy szakmánk megkapja a jóvátételt és rendeződik a törvényes létünk. Mert ma csak a nevünk népszerű, minden más lebegő és bizonytalan körülöttünk.
Tehát nem tudom, hogyan talál jó pszichológusra, mert magunkat tilos ajánlani, ez itt nem a reklám helye.
Hol és mikor hallható , látható a legközelebbi nyilvános előadása?
Ma, augusztus 29-én- Hajdúnánáson az értelmi., érzelmi és spirituális intelligenciáról, ennek fejlesztésélről beszélek óvodapedagógusok körében.
Köszönjük szépen.