Aki ma válaszolt: Anton Molnár

Anton festészeti technikája klasszikus, a látásmódja azonban modern. Többek között ez a kettősség hozta meg számára a sikert, ez az oka annak, hogy az alkotásai egyaránt szerepelnek kortárs- és klasszikus gyűjteményekben, valamint annak is, hogy az emberek széles körben értékelik a munkásságát.

Az Képzőművészeti Főiskolán töltött évei alatt időnként vagonokból lapátolta ki a szenet, hogy a zenei albumborító tervezés mellett legyen elég pénze, majd 1988-ban, az iskola elvégzése után Franciaországba költözött, ahol tárt karokkal várták a művészeti galériák és a barátai.

Festett portrét a francia arisztokráciának, Cindy Crawfordnak, Jacques Chirac pedig először az Élysée-palotában, majd az otthonában őrizgette a tőle kapott képet. A művei Picasso, Andy Warhol, Marc Chagall és Jasper Johns alkotásai között szerepeltek komoly, tokiói árveréseken. Mindezek csak morzsák a Párizsban élő magyar festő különleges életéből.

Mégis, Anton – ahogy ő fogalmaz – nem felhőn ül. Két lábban áll a földön, szeret elgondolkozni azon, hogy kinek mit köszönhet, és magával ragadó energiákkal hirdeti a szabad művészet, az önmegvalósítás, és a kreatív kiteljesedés fontosságát.

Riporter: Nagy Daniella