Pető Zoltán gondolatai
„A bajban a mosolynak nagyobb ereje van, mint a sóhajnak.” (Shayat Cout Pho)
Azt hiszem, az emberi gesztusok, kifejezések közül talán a leghatékonyabb a mosoly. Egy tiszta és minden ízében nyilvánvaló közlésről van tehát szó. Itt meg is állhatnánk, hisz mindannyian ismerjük, használjuk és élvezzük a létezését. Csakhogy az ember annál jóval komplikáltabb, hogy egy arckifejezést egyértelművé tegyen. Mi sem természetesebb, minthogy a helyzetnek és a körülményeknek megfelelően elkezdtük manipulálni mosolyunkat. Ma már ott tartunk, hogy a mosoly a legjobb szemfényvesztés, senki nem tudhatja mi rejtőzik mögötte. Az az ember pedig, akinek félénk a mosolya, minden bizonnyal elkövetett valamit, amit nem mer bevallani.
Csak azért, hogy lássuk, mivé fajult ez az egyszerű arcmozdulat, fellapoztam a Magyar Értelmező szótárt, mely 14 teljes oldalon taglalja, mire is használhatjuk arcunk e mimikáját. A teljesség igénye nélkül, csak mérvadóbbakat idézném ide: szelíd, önhitt, szatirikus, gúnyos, hervadt, fagyott, epés, kínos, kacér, sármos, beképzelt, titokzatos, sunyi, fanyar, kétkedő, kifürkészhetetlen, hanyag, semmitmondó, ravasz, kárörvendő és erőszakolt. Nem folytatnám, hisz láthatjuk, hogy vége nem lenne a felsorolásnak. Nos, mi emberek mindezt képesek vagyunk produkálni. Lehet választani bőven, hogy éppen mit is szeretnék tudatni a világgal és az éppen ránk figyelővel.
Az egész mosolygósdi igazán akkor kapott gellert, (és fajult azzá, ami napjainkban van), mikor a – valamikor az XX. közepén – Amerikában úgy döntöttek, fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat – ellenkező esetben kommunistává válnak. Bejelentették: „keep smile!”. Szó szerint: tartsd a mosolyod, vagyis maradj mindig mosolygós! Na, erre az a nagy ország apraja–nagyja elkezdett mosolyogni, ha kellett, ha nem. Nem hiszik el! innen ered a smily pofa is J. Alapállás, hogy egy mosoly el kell foglalja az arc legalább 70%-át. Ekkor találták fel tengerentúlon a 15 fokos mosolyt is. Tudják, amikor a delikvens mosolyog ránk, a tükör előtt bepróbált arcbeállítással, majd amint elfordítja fejét (kb 15o-nál) már bezáródik a szája és arcáról fokozatosan eltűnnek a derű vonásai. Kész. Ennyit érdemeltünk, ennyit kaptunk. Nem tudom, ma is így van e, de a kilencvenes években jártam egy Mc Donalds belsejében, ahol a konyha részből kijövet volt egy tükör, amelyikbe bele kellett mosolyogni, mielőtt a publikum elé lépett a mindig vidám Macca’s Guy. Annyi biztos, hogy a mosoly arrafelé konkrét követelmény ma is. Nos, én úgy vélem, ezzel a jópofa amerikai mozgalommal kezdődött el a mosoly, mint gesztus lesilányítása. Minden bizonnyal ekkor indulhatott meg az ember és ember közötti kapcsolat elműviesedése is. Tudják, mikor valaki szanaszét törte magát, és az éppen arra tévedő mosolyogva megkérdi: – Jól vagy? – Ugyan! hát, hogyan is lehetnénk másként?
A menedzser világ nagy tanítója Dale Carnegie azt adta elő okos írásaiban: „A mosoly semmibe sem kerül, de gazdagítja azokat, akik kapják úgy, hogy nem lesz szegényebb az sem, aki adja. Egy pillanatig tart, de örökre emlékezetünkben marad.” Mennyire így van! De maga Carnegie úr is elrántaná a száját (vagy fordulna egyet síri nyugalmában), ha látná, mit műveltünk mi az utóbbi évtizedekben ezzel a mosollyal és mennyire piaci értékké tettük.
Piszkáltam már eleget a fogyasztói társadalmunkat (előnyeiért és hátrányaiért egyaránt), de egyszerűen képtelen vagyok mosolyogva elmenni a rám zúduló agitáció mellett. Jó, ha tudjuk, hogy a marketing költségeket, mi fogyasztók fizetjük meg! Lefordítva hétköznapra: én fizetek a mosolyért. A termék árában foglaltatik a reklám költsége. minél szükségtelenebb egy árucikk, annál nagyobb az árában találhaó agitációs ráfordítás. Egyszerű példa: a fenének sem kellene a zenélő WC-papírtartó. De, ha a kedvenc dalomat adja elő, már elbizonytalanodok. Ha pedig naponta ötször, fő műsoridőben, neves celebek főszereplésével tolják rám, és mikor kinyitom telefonomat (vagy a Youtube-n akarok valamit megnézni) az adott termék promóját tolják rám (minimum 5 másodpercben!) – pár nappal később, úgy ülök le dolgomra, hogy szinte hiányzik kis helyiségemből az a daloló csoda-masina.
Olyan érzésem van, hogy a műmosoly dagonyájába keveredek percről percre. Ugye a médiumok már rendesen életünk részévé váltak. De miért hiszik azt, hogy ha valaki rám mosolyog a telefonból, a TV-ből, a monitoromról, plakátokról, a hűtőszekrényemről, a WC-papírról, a csatorna fedélről, akkor már hülyének is nézhetnek? Bizonyára nem kell lefestenem azt a köszvény reklámot, mikor egy darabka tablettás-vegyszertől mosolyra derül az egész család. Még a kutyának és a macskának is sikerül fülig húzni a száját. Persze, elégedett mindenki, mert nagymamát elhagyta a görcs – mi meg ezt el is hisszük. Rohanunk a dokihoz – ahol a reklámok szerint mindig mosolyog az asszisztens, az orvos és az összes beteg a váróban – és azonnal felíratjuk a hatásos gyógyszernek minősülő mérget. Természetesen a patikában is ránk mosolyog, akivel csak összefutunk. De a katarzis otthon ér el bennünket, mikor a szomszédok mosolyától kísérve belépünk lakásunkba és még a kakukkos óra is vidám mosolyra perdül, elütve az éppen akkor, arra járó delet. Mindez nem történhetett volna meg, ha mi nem dőltünk volna be egy reklámnak. De bedőltünk és innentől happy a világ, nagymama pedig továbbra is köszvényes – de kit érdekel az már!
Ki másnak, mint Amerikának köszönhetjük azt is, hogy a mosoly üzletté lett. Ára lett a mosolynak. Számtalan manipulált felhasználása mellett, gondoljunk csak a fogorvosunkra. Tudjuk jól, hogy a Hollywoodi mosoly már nem passzió, hanem elvárás. Tudom, most összehúzódott a szájunk, és megremegett a pénztárcánk. Ugye senki sem szeretné megérni azt a szégyent, hogy nem meri elnyújtani száját, s ezzel a világ tudtára adni, hogy nem volt ideje (pénze) fogait rendbe tetetni. Ma már minden megoldható, s a fogorvosok – valamint a rájuk épülő iparágak – sem halnak éhen. Elképzelhető azonban, hogy a COVID e téren is képes lesz betenni, hiszen a maszk alatt kutya sem látja a vigyorunkat, s el lehet mismásolni a romlott fogakat. Apropó! anno, még a tülekedés hevében, az amerikai elnök-aspiránsok egyike kissé öregedő, de (felvasalt) sokatmondó mosollyal megígérte, hatalomra jutásakor véget vet a COVID-nak. Mint látják, ilyen egyszerű ez! Mi földi halandók meg maszkolgatunk itten kétségbeesve.
Mona Lisa mosolya. Hosszú évszázadok óta találgatjuk, hogy az a jóasszony tudott ilyen sejtelmesen mosolyogni, vagy a furfangos Leonardo kanyarította ecsetével a képre azt az ábrázatot. A tudomány természetesen e téren is már mindannyiunknál előbbre jár. Ötven évet fektettek bele a vizsgálatokba, de megérte. Kiderítették – egy speciális, ez alkalomra kifejlesztett infrakamerával –, hogy a hölgy vagy terhes volt, esetleg már szoptatott is. Na! erre még én sem gondoltam. Az pedig végképp nem jutott eszembe, amire francia tudósok felhívták figyelmünket, hogy a – lézer kamerás, háromdimenziós felbontás tanúsága szerint – Mona Lisa éppen fel akart állni a székéből, mert a keze azon erőlködött. Meglehet, pont ez csalta ajkára a mosolyt, hisz már órák óta pózolhatott, és rendesen elmacskásodott, a szükségről pedig már ne is beszéljünk.
A bölcs hallgatás és a mosoly igen hatékony fegyverek. A fene tudja melyik hatásosabb!? Míg az utóbbi segít megoldani a problémát, addig bölcs hallgatással akár el is kerülhetjük azt. Bizonyára ismerjük azt a történetet, mikor az öreg indián tanítja fiát. Elmondja, hogy az emberek lelkében örök harc van. Olyan ez fiam, mint mikor két farkas viaskodik. Az egyikben ott van a gonoszság, a düh, az irigység, és a hazugság. A másikban pedig a mosoly, a békesség, a szeretet, a jóság a kedvesség – bölcselkedett az indián. És végül, melyik farkas győz? – kérdezett rá a fiú. Az öreg elmosolyodott és jóságosan annyit mondott: – Mindig az győz amelyiket eteted, hisz az az erősebb.
Azt mondják, kétféle öröm létezik: az enyém és a másé. Jó esetben a kettő egybeesik. Képzeljük el, hogy mosolygó arccal lépkedek a tömött utcán, és jókedvemben azt kívánom, mindenki arcára üljön ki az enyémhez hasonló önfeledt mosoly. Lépek kettőt, és egy hatalmas pocsolyába esek. Nem hiszik el! már teljesült is a kívánságom.
A művészetek – a szerelem után – a második legfoglalkoztatottabb témája a mosoly. Szinte nincs olyan kreátor, aki valamilyen formában nem alkotott volna, vagy ne nyilatkozott volna ki a témában.
Bob Marley, aki igazán tudott mosolyogni (ki tudja mitől) egyszer azt mondta: ha rosszul mennek a dolgok, mosolyodj el és máris könnyebben viseled.
Mark Twain szerint, az öregkori ráncok a fiatalkori mosoly helyét mutatják.
Charlie Chaplin úgy vélte: Életünkből elveszett az a nap, amelyen nem mosolyogtunk.
Gondolkodjunk csak el! és figyeljünk oda, hogy tiszta szívünkből mosolyogjunk és ne manipuláljunk ezzel az őszintének szánt közlési formával. Azt pedig ne felejtsük el, hogy a jó embert roppant könnyű felismerni: barátságos a mosolya, sejtelmes az arckifejezése és egy üveg bor van a jobb kezében. És ne törődjenek vele, hogy mindössze két ép foguk van! moszolyogjanak ész tudasszák a világgal lelkük örömét!
Na, és a mosolyra derítő orosz anekdota: 30 éves hölgy és 65 éves párja egybekelnek. A gratulálók sorban köszöntik őket. Érkeznek az öreg előző házasságaiból született gyerekei. Az ötödik után az ifjú asszony arcáról kezd lefagyni a mosoly, majd párja fülébe súgja: – A rohadt életbe! van még valaki, akivel meg kell osztanom az örökségem?