Pető Zoltán gondolatai
„Inkább leülök, mielőtt állást foglalnék, minthogy állásfoglalásom után ültessenek le.” (Shayat Cout Pho)
Szeretem az egyenes beszédet, de értek a mellébeszélésből is. Aki valamelyest is érintett a politikával és nem FB, valamint kocsma szinten konstatál, vagy ingerültködik, annak meg kell tanulnia érteni egy olyan nyelvezetet, amely egyfajta burkolt üzenetet hordoz, mely előre vetíti a miheztartás mikéntjét és korlátait – vagyis a rendet. Remélem kellően nyakatekert, de logikailag követhető voltam. Rögtön tisztázom magam. Egyenes beszéd például, mikor apa közli éppen nadrágba belenőtt fiával, hogy csak akkor kap vacsorát, ha megfelel a jogállamiságnak. Persze, a jogállamiság olyan, mint a jólesik pofon, amint elcsattan, születik egy még jobb. A mellébeszélés eklatáns példája pedig, mikor egy politikus előadja, hogy végre megszületett az elhatározás, és készen állnak valamit tenni.H(pont) Később megmagyarázza, hogy ők ugyan készen álltak, sajnos azonban a körülmények nem úgy alakultak, ámbár készek bármikor egy új ígéret megfogalmazására és már meg is alakították az illetékes bizottságot – mint a régi nótában, „…megveszem a Lánchidat, antik zsebóra láncnak.”
A napokban J.B. frissen sült (nehéz sülés volt) amerikai elnök megnevezett néhány jóembert, egyfajta szárnysegédet, akik annak a csapatnak tagjai lesznek, mely azt a naaagy országot fogja kormányozni jobbra, inkább balra, de mindenképpen El Dorado (mivel egyre több a spanyol ajkú arrafelé: El Hombre Dorado) irányába. Természetesen, minden nagyra nőtt vezető elmondta magáét, hogy mekkorát is szeretne tenni a demokráciáért, és az emberi jogokért, a sajtószabadságért, az Oszkár díjért, valamint a CACIB díjért. Nekem minden kortes beszéd tetszett hiszen, ha a negyede bejön az ígéreteknek, már ismét virágzásnak indul az első kert. Különösen kiemelném Antony J. Blinken, éppen megnevezett külügyminiszter (a trükk kedvéért odaát úgy nevezik Secretary of State) székfoglalóját. A tárgyilagosság kedvéért jegyzem meg, hogy – mint úgy általában a világban több ismert személyt – őt is kötik szálak Magyarországhoz, hisz anyai nagyszüleit szomorú módon éppen hazánkból deportálták egy hatalmas rendteremtés (talán, az emberi lét legnagyobbja) nehéz napjaiban. De hál’ Istennek túlélték a tábori körülményeket. Nos, Blinken úr röviden és velősen bejelentette, hogy Amerika mindenkinél jobban tudja, hogyan kell megoldani a világ problémáit. Ehhez az áldozatos munkához keres most ő megbízható partnereket. Engem pedig egyből furdalni kezdett az aggodalom, és mi van, ha nem talál? mi van, ha nincs is ilyen? Akkor kénytelen lesz egyedül rendet teremteni? Arra pedig már végképp nem merek gondolni, mi van, ha nincs is rendetlenség? Akkor majd csinál, hisz a rendteremtés alapfeltétele a rendetlenség.
Az emberiség egy hálás tulajdonsága, hogy hamar felejt, de emlékezni még azért képes. Több más apróság mellett, nem volt oly régen, mikor az előző demokratikus kormányzás idején nyélbe ütötték az „Arab Tavasz” projektet. Na, az aztán rendet rakott ott, ahol kellett. Amint azt anno, mikor még a világ egy hetede a miénk volt, mi is hangoztattuk: „Munkás ököl, vasököl, oda csap, ahova köll!” Nos a demokrácia zászlós hajója is oda csapott. Az arab térség és Európa, azt hiszem évszázadokig el nem felejti azt a jóságos munkát, ahogyan megszabadították nehéz helyzetüktől a hívő muzulmánokat és áthajtották őket ideiglenesen, de végérvényesen a jó öreg keresztény kontinensre. Na, de legalább így rend lett – kérdezem én hol?
Bármennyire is furcsa, de az elmúlt kb. hetven év igyekezete elérte, hogy a világ jelentős mértékben el-amerikanizálódott és ma ott tartunk, hogy már a Földünk minden pontján ugyanazokat a jogokat, Coca Colát és Mars csokit követelik, mint odaát. Ez persze azt a fejre állt helyzetet produkálja, hogy a tengeren inneni, és a keleti, vagy a még keletibb társadalmak lassan kezdik kinőni Amerikát. Míg régebben tátott szájjal csak annyit tudtunk mondani, hogy milyen szépeket is mond ottan bácsi a fehér ház előtti teraszon, addig ma már úgy kapjuk fel fejünket, hogy miket össze nem beszél ez a jóember, aki az amerikai külügyminiszter lesz pillanatokon belül!? milyen rendet szeretne itten vágni? éppen most, mikor már majdnem úgy nézünk ki, mint Amerika? Hát honnan tudja ő, hogy nekünk mi a kívánságunk a jogokon, Coca Colán és a Mars csokin túl? mit tudja ő, hogy nekünk milyen rend kellene? Maradjunk csak annyiban, hogy majd meglátjuk.
Engem mindig elkap a negatív, mikor egy nem élelmiszer jellegű boltban az eladó rám szeretne telepedni – mert ugye azokban a boltokban ez a rend. Ott oldalog mellettem, mint kóbor kutya. Kísérget, a nyakamba szeretne ugrani, de érzi, bizonyára erre még nem érett meg a pillanat. Tán’ még az is megfordul fejében, ha nem kísérget, esetleg zsebre teszek egy nagykabátot. Sündörög, majd egy jól begyakorolt mozdulattal, vékonyka, de hegyes fogaival elkapja a vádlim: mit is szeretne venni a kedves vevő? Hoppá-hoppá! Nekem, egyből gyanús lesz, hogy vevőnek nevez, és nem érdeklődőnek. A forró lekvár azonban akkor önt el, mikor vidáman felkiált, hogy ő már tudja is, én mit szeretnék vásárolni! Na! hiszen még én magam sem döntöttem el ezt a kérdést… Nos, hasonló érzés környékez, mikor valaki rendet szeretne tenni körülöttem.
Bizonyára hallották már azt a kifejezést, miszerint „rendet kell teremteni a fejekben”. Nafene! Hogyan tud egy fejben rendetlenség keletkezni? Olyan bizonyára van, hogy – többnyire külső, agitatív ingerek hatására – összekeverednek a gondolataim, de attól azok még az enyémek és én majd rendbe teszem őket – ha akarom. Arra nem is merek gondolni, hogy valaki ilyen lepel alatt szeretné kicserélni gondolataimat az övéire. És akkor mi lesz? Idegen gondolatokhoz nem tudok konzekvensen folytatást találni és egyhamar falnak megyek, és meglehet, még haza sem találok. Az ilyen formán rendbe tett gondolatok mellé, ha egyszer megfogan és megszületik az én saját gondolatom, az akkor felborítja a rendet és ismét jöhetnek rendet tenni a notórius rendcsinálók. Bizonyára túl morbidnak tűnik egy nemrég hallott megfogalmazás, de azért leírom – legfeljebb átugranak rajta – Demokrácia az, mikor az erdő táplálkozási láncában nem az oroszlán határozza meg a rendet, hanem a hiénák.
Lomonoszov M.V. (nem az egyetem, hanem névadója) azt mondotta: „Matematikát azért kell tanulni, mert az rendet tesz a tudástárunkban”. Szuvorov A.V., aki ugyanott volt hadvezér úgy fogalmazott: „a matematika az agy tornáztatása”. Carl Friedrich Gauss (a görbés) úgy vélte, a matematika minden tudományok királya. Egy nem kevésbé nagyság, mint egy régen sült politikus „p-sta Bácsi”, aki anno közéletünk nagy formálója volt, akképpen morfondírozott: „a túl sok matematika megöli a kreativitást”. Az érdekes e felsorolásban az, hogy az említett urak mindegyike rendet teremtett a maga környezetében – míg az előbbiek a tudomány portáján, addig az utóbbi a társadalomban. Ki-ki a saját kreativitásának és elképzeléseinek megfelelően.
Biztos emlékeznek még a jó öreg szakállas viccre, mikor Hegyeshalomnál megindul a vámvizsgálat: – nyissa ki kérem a bőröndjét! – de nekem nincs is bőröndöm. – Ne vitatkozzon, a rend mindenkire vonatkozik! Azt hiszem, ha valamikor, akkor abban a korban rend volt – vagy mégse? Aki meghatározta a rendet, az maga is úgy vélte, hogy az a rend nem a gyakorlat, hanem az ideológia mentén épült fel, és sokszor elhagyta a valóságot. A szenvedő oldalon botorkálók pedig azért tanulták meg a rend ismérveit, hogy mikor számon kérik rajtuk, tudják miről is van szó. Betartani? Nos, mindkét fél betartott egymásnak, de rend az sehogy sem állt össze.
Na, de azt még mindig nem boncoltuk szét, hogy miért is mindennek lelke a rend? Természetesen, mint minden, igazán magvas gondolat, ez is a latinul bölcselkedőktől ered: Ordo est anima rerum (vagyis, rend a lelke a dolgoknak). Rend – „észszerű állapot, amikor minden az ismert, elvárt és célszerű helyén van, és alkalmas az azonnali hatékony működésre, használatra.” (WikiSzótár) Az adott kijelentést igen kevesen értelmezik másként mint, hogy minden további cselekedethez szükség van egy alapvető rendre, amely meghatározza az alapot és irányt jelöl a további ténykedéshez. Ekkor pedig – bizonyára csak bennem – felmerül a kérdés, amennyiben a rendet, mint fogalmat egy folyamat kiinduló pontjának tekintjük, akkor mi lehet a rendteremtési folyamat másik végkimenetele – természetesen a káosz, ugyanis a rendnél-rendebbet folyamat végül totális rendetlenségben ér véget. Ezt pedig tudományosan a negatív rendnek nevezik, hiszen a maga nemében mindkét állapot egyfajta tökéletes rendet feltételez, ahol minden a helyén van.
Csöndesen jegyezném meg, hogy a Feng Shui szerint, ha a látszólagos káoszban mindent megtalálsz, akkor kialakítottad magad körül a tökéletes rendet.
Azt hiszem, hogy egy ilyen mélyszántás után könnyíteni kell egy orosz anekdotával:
Közúti ellenőrzés. Megállítják a szemmel felfedezhetően ittas sofőrt, aki azonnal belekezd a rendteremtésbe: – Biztos úr, én javaslom, hogy tegyenek rendet a maguk rendőrségén! Tegnap elvették a jogosítványomat, erre most maga azt kéri tőlem, hogy mutassam meg!?
Budapest, 2020.12.20.