Pető Zoltán gondolatai
„Szépség a nők veszélyes fegyvere, ráadásul a kor haladtával egyre veszedelmesebb lesz.”
(Shayat Cout Pho)
Nagyon érzékeny témáról lesz e pár sorban szó, ugyanis roppant kevés olyan ember van, aki magát szépnek tartja és erről mások is ugyanúgy vélekednek. Az önmagát is meghaladó amerikai társadalomban például, ha valaki azt mondja egy 150 kilós, teljesen szétfolyt egyénre, hogy kövér, azt bizony akár bíróság elé is állíthatják – amennyiben a sértett úgy véli, hogy ő nem is olyan, hanem lelkiekben és illúzióiban normál testalkatú, sőt! egyenesen szép. Egyszóval megsértettük a delikvenst azzal, hogy konstatáltuk külsejét. A korlát nélküli demokráciában a kritika joga ugyanis, egyre inkább nem korlátozva, hanem büntetve van. Na, de nem is ezzel szeretnék én most foglalkozni, hanem az emberi szépséggel, a szép emberekkel.
Az első adódó kérdés: mi a szép, és ki a szép ember? Általában azt mondjuk az, akiről többen is úgy vélik, hogy szép. A probléma csak az, hogy az ember szépérzéke nagyon szanaszét szór. Bizonyára észrevették – ha nem, akkor tegyenek egy próbát –, ha rossz a kedvünk, az egész világot rondának látjuk. A metró mozgólépcsőn szembejövők mindegyike vagy borzalmas fejjel bír, vagy rettenetes a megjelenése. Csuda érdekes, mikor jó kedvünk van, ezek az emberek maguktól eltűnnek valahová…
Én úgy vélem, szépnek azt látjuk, akihez érzelmeink vonzódnak. Az esetleges hézagokat pedig kitöltjük illúziókkal. Elgondolkodtunk már valaha azon, hogy mitől szép az, amit mi szépnek látunk? Azt szoktuk mondani, hogy amit kellemesnek észlelünk az 5 (na jó, legyen 6) érzékszervünkkel. A dilemma akkor merül fel, mikor – tegyük fel – három vagy négy észleléstől kapott információ alapján megfelelne ugya, de például visszataszító a szaga, netán rossz hallani, amit mond. Kész, azonnal vége a szépségnek is. Ifjabb koromban, valami nyári szakmai gyakorlaton egy öreg szakihoz osztott be a sors, egy esztergapad mellé. Dolgom nem lévén, bámultam a lakatos műhely csinosabbnál csinosabb szakmunkás hölgyeit. Mesterem, amint észrevette, hogy melegszik bennem a férfiúi vér, kötelességének érezte, hogy apám helyett anyám legyen és kioktasson. Az első nagy bölcsességét akkor osztotta meg velem, mikor Jucus a sorja-tisztogató hölgy csábosan rám mosolygott. Nekem, akkor és ott egyből ő tűnt a világ legszebb és legcsinosabb nőjének, a maga ormótlan nagy melleivel, 90 kilójával és ápolatlan külsejével. Fiam, vedd tudomásul, hogy annak is ürülék van a beleiben – osztotta meg velem élettapasztalatait az esztergapad guruja. (más szavakkal, a maga stílusában). Én persze megrökönyödtem, hogy miként lehet valaki ennyire közönséges, hogyan mer ilyen nyersen bánni az én ábrándjaimmal! Láttam, amint egy picit peckesebbre vette a figurát és a fülembe súgta, hogy neki megvolt Jucus, és igazából nem is olyan nagy szám az ágyban, mint amennyire kifelé mutatja. Kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy a bélsárral kapcsolatos bölcsességét sikerült e a gyakorlatban is alátámasztania az együttlétük során… A másik jelentős tanácsa az volt, hogy nézegessek sűrűn pornó újságot, mert akkor kialakul a röntgen-látásom. Bármely nőt el tudom majd képzelni meztelenül, legyen az akár melós ruhában és pufajkában, vagy kirittyentett estélyiben. Érdekes gondolat. Évekkel később, mikor már én is megtapasztaltam egyet s mást az életben (és nem csak újságokból), jókat mosolyogtam munkába menet, a reggeli metrón zötykölődve.
Azt szoktuk mondani, szépség a természet ajándéka. Sajnos azonban sok embertársunk esetében a természet ajándékozási kedve itt abba is maradt. Azt hiszem, meg kell állapítanunk, hogy a szépséget sokszor megalapozatlanul kapjuk a természettől. Az életben botorkálva, nem egyszer felmerült bennem a gondolat, mi lenne, ha mindenki egyformán szépnek születne? Aztán az idő haladtával, annak megfelelően, hogy jót vagy rosszat tett, vagy megtarthatja szépségét, vagy veszít belőle. Tegyük fel, valami vaskos gonoszságot követ el, ekkor hirtelen legörbül az orra. Lopáson kapták, megnő a füle. Bántottál valakit? – kidülled a szemed. Ám, lehetne javítani is – igaz, nem úgy, hogy elmegyek gyónni egy rendeset atyához, és a perselyen keresztül lezártuk a kérdést, hanem mondjuk jelentős pozitívumot mutatok fel embertársaim irányába. Az igazság kedvéért a rossz tett, két lépés előre, a jó tett egy lépés hátra elvet alkalmaznánk. Egyfelől jobban figyelnénk mozdulatainkra, másfelől pedig az emberiség egy jelentős része negyven felett Quasimodo rokonának tűnne. Bizonyára hallották már azt a mondást, hogy a kor haladtával minden ember olyan ábrázatot kap, amilyet megérdemel. Ha nem hiszik el, nézzenek csak körbe a környezetükben. Észrevehetik a jóságos arcú idős nénit, bácsit, de a gonosz tekintetű arcok is arról árulkodnak, hogy azért mégis lehet valami igazság a gondolatban.
Nincs csúnya nő, csak nem ittál eleget! Ez a mondás minden bizonnyal abból a gondolatból táplálkozik, hogy mindenkiben él egy elképzelés arról, mi az ideális, mi a tökéletes és mi a szép. Ezeket a dolgokat belénk vésik a szülők, haverok, iskola, médiumok és úgy általában a köz. Mi pedig lelkesen keressük azt, ami valójában nem is létezik, hiszen egy illúziókból összerakott eszményképet hajszolunk. Ekkor jön az alkohol, ami megbontja hétköznapi gondolkodás menetünket, s valójában nem történik más, mint leereszkedünk a földre (sokszor még lejjebb is) és elfogadjuk azt, ami van – illetve, ami jutott. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy az elfogyasztott szeszesitallal arányosan, egyre silányabb felhozatal jut.
Van a tökéletes – ami nem létezik. Minden más, amit szépnek látunk, attól szép mert (magunkban) összehasonlítottuk a csúnyával. Van egy sikeres orosz színésznő, Inna Csurikovának hívják. Ha valakire azt szokták mondani, hogy csúnya, hát ő bizony hasonlíthat rá. Egyszer egy beszélgetés során megkérdezte a riporter, hogy nem zavarja e őt az, hogy nem szép, hiszen a színésznők többsége gyönyörű és ezért is csodálják őket az emberek. Erre Inna elmesélte, hogy ő világ életében meg volt arról győződve, hogy szép és tökéletes. A szülei, a barátai és a közeliek, mind elhitették vele ezt. Így jutott fel a népszerűség csúcsára, mígnem ott szembesült a ténnyel, hogy nem is az. Ekkor azonban már késő volt. Az ő önbizalmát nem volt képes senki lerombolni, hiszen már bizonyított. Érdemes elgondolkodni az esetén!
Nemrégiben hallgattam a rádióban egy beszélgetést (az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése – rendelkezéseinek megfelelően nevezzük őt X.Y.-nak) az éppen rivaldafénybe került színésznővel. Nem tudhatom mi lehetett az oka, de a riporter úgy nevezte: maga a felülmúlhatatlan szépség. Úgy gondoltam, ha már (virtuálisan) így körbe nyalták, én is megnézem magamnak. Beütöttem hát a keresőbe. Számtalan póz, olykor lenge öltözet, beállított vigyor… Röviden: nekem darabosnak tűnt az arca, szaggatottnak a tekintete, és bizony átlátni a lába között (még ott is). Minden bizonnyal a rémület kapna el éjszaka, ha – mikor kényszerű dolgom végeztével visszatérnék tovább aludni, és – őt találnám az ágyamban. Szóval, ha ő a szépség, akkor én passzolok.
Volt egyszer egy kollégám, akit a sors Adonis alkattal és hollywoodi mosollyal „áldott” meg. Ő volt az, aki perceken belül képes volt akár az ötgyermekes családanyát is elcsábítani szerető férjétől és drága gyermekeitől. Pista egyszer elmesélte nekem, hogy ne higgyem ám, hogy ennek a képességének nincsenek árnyoldalai. Ő akár hányszor elhatározza, hogy feladja macsó életformáját, mindig szembekerült vele egy hölgy, aki képtelen neki ellenállni, ő pedig nem képes megállni. Három menyasszonya is volt már, de mikor végleg komolyra fordult volna a dolog, valaki közbejött a buszon, járdán, kávézóban – és borult a nyugodt családi élet, mosolygó feleség, ricsajozó gyerekek, hempergő kutya az udvaron álomkép. Valójában elgondolkodtató, hogy mi – nem ilyen adottságokkal bírók – mennyire irigyeljük őt, ugyanakkor egy szánalmas, napról-napra vergődő életet él, aminek ugyan meg van a percnyi élménye, de valójában egy kongó alagút. Ráadásul, a nők többsége is csak ezen a szinten kezeli őt – perspektíva nulla.
Azt szokták mondani, egy hölgy szépsége a gazdagsága záloga. Egy úriember gazdagságának mértékegysége pedig, az oldalán sétáló hölgy szépsége. Ugyanakkor tudjuk jól, hogy a szépségnek ára van – és a szépség ezt többnyire mással fizetteti meg. Ha már az okoskodó mondásokat taglaljuk, én úgy vélem, nagy igazság van abban, hogy a szépség vonzza a szélhámosokat, és a primitív alakokat – viszont elriasztja a tapintatos és romantikus, de nem tökéletes férfiakat. Ezért van az, hogy a szépségek mindig körül vannak véve közönséges és kókler pasikkal, akik igyekeznek lehúzni a szépség tulajdonosát az ő szintjükre. A komoly szándékkal közelítők pedig már nem férnek oda.
A szépség mibenlétének feszegetésekor a világért ki ne hagyjuk a kozmetika intézményét! Charlie, a láncfűrész-hangú dalénekes egy nótában azt állítja: „Az aki szép, az reggel is szép,
Amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy…” (Horváth Attila dalszövege) – hát nem így van. Azt hiszem, maga a művész úr is látta már, mi meló rendbe tenni pl. egy másmapos fejet. Aki ki akar nézni, az legalább egy fél órát küzd, mire leszedi magáról az éjszaka és az ágy okozta sérüléseket. Nos, ekkor siet segítségünkre varázsszereivel a kozmetikai- és szépségipar. Mi fel nem tud kerülni egy hölgy (ma már egyes férfi) arcokra, hogy az naaagyon kinézzen! Merjük megállapítani, hogy a kor előrehaladtával, ugyanannak a szépségnek a megtartása egyre több időt, fáradtságot és pénzt vesz igénybe. Azt is tudjuk, hogy egy szépségnek fel kell vállalnia ezen áldozatokat. Azonban ne felejtsük, hogy szépséget kreálni egy tükör előtt nagyon könnyű, erről meggyőzni a körülöttünk lévőket már jóval nehezebb.
Anton Pavlovics (a jóöreg Csehov) úgy foglalta össze véleményét a témában: „A szépség nem abban merül ki, hogy valakinek szép arca van, hanem abban, hogy szép gondolatai vannak, szép szíve és gyönyörű lelke.”
Ha már az oroszoknál tartunk, egy orosz közmondás úgy tartja, a butaság nem csorbítja egy hölgy értékét, ha megtanították neki, hogyan használja szépségét. De van egy másik is: egy hölgyet a szépségéért szeretni olyan, mint egy tábla csokit a csomagolásáért.
Budapest, 2021. március 27.