Konteo

„Ne hagyd, hogy a tények befolyásoljanak és elrontsák az általad összerakott ideális képet!”  (Shayat Cout Pho)

Ki ne érezte volna már úgy, hogy ami körülöttünk történik, annak meg van a mozgató rugója. Ezt a rugót pedig olyan – általunk inkább elképzelt, mintsem ismert – alakok szövetsége mozgatja (húzza fel), akikről szinte semmit nem tudunk. Azt viszont sejtjük, hogy gazdagabbak a gazdagoknál, befolyásosabbak a befolyásosaknál és rajtuk múlik (tőlük függ) a világ és az emberiség sorsa. Meglehet, tényleg így van, de nekem ilyenkor mindig, a csak sötétben létező mumus jut eszembe. Ő az, akit soha nem láttunk, mert, ha felkapcsoljuk a villanyt eltűnik, de a sötétben tuti ott van és ha rosszak vagyunk olyat tesz, hogy nekünk annyi lesz.

Még mielőtt valamivel sikerülne összekeverni, tisztázom, hogy az összeesküvés-elmélet (Conspiracy Theory – a latin conspiratio – összeesküvés szavak nyomán = konteo) körül teszek egy kört ezen írásomban. Először is segítségül hívom a nagy magyarázót a Wikipédiát, ő ezt írja: „…olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan, vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll.” Az Európai Bizottság (a COVID-19 megjelenését követően), úgy vélte, konkrétabban kell fogalmazni: „Az a hiedelem, hogy bizonyos eseményeket vagy helyzeteket titokban, a színfalak mögül, negatív erők irányítanak.” Na! szép dolog ezt így a közönség elé engedni Brüsszelből, hisz éppen senkinek nem jutott eszébe konspirálni negatív erőkről.

Az összeesküvés-elmélet nem egycélú történet, amelyben vagy hiszünk, vagy nem. Minden bizonnyal különböző tényezők sokaságából áll össze, és közülük mindegyik lehet akár abszurd, de lehet akár tudományos tény is. A kettő között pedig egy hatalmas üres tér van, amelyet mindenki a maga fantáziájával tölt ki. A logikai folyamatot pedig úgy nevezzük: konspirológia.

Sokszor eszembe jut gyermekkorom nagy anekdotája a két tehénről, akik békésen legelésznek a mezőn, s az egyik megszólal: – Én úgy érzem az emberek bennünket csak azért tartanak, hogy lefejjenek és kimérjék a húsunkat. – Na, hagyjál már békén! elegem van az összeesküvés-elméleteidből!

Tagja vagyok egy facebook csoportnak. Ma már azt sem tudom, hogyan keveredtem oda, de kalandvágyból nem lépek ki. A társaság bigott párthívő. A rend kedvéért nem árulom el, hogy melyik oldalon. Nos élmény nézegetni, amint hergelik egymást és egymás kezébe adják a vezérfonalat, amely arról szól, hogy milyen jó a mi oldalunk és mi ganéj az ellenoldal. Kontextusból kiragadott részletek, elferdített tények és valóságelemek kovácsolják össze a csapatot. Meggyőzhetetlenek! Egy irányba mennek és egy összeesküvés-elmélet mentén. Párszor próbáltam ablakot nyitni rájuk, hátha fényt is kapnának az egyirányú sötétségben, de rendre leszóltak, hogy ne trollkodjak itten! Az utóbbi időkben azt találtam ki, hogy bő lére eresztve leírom nekik véleményemet, róluk és az egész összeverődésükről – majd egy határozott mozdulattal visszatörlöm az egészet. Így egyfelől nekem jól esett, másfelől pedig támadhatatlan vagyok. Talán így nem zárnak ki, feltételezve, hogy én az ellenfélhez tartozom és ez az egész áldatlan politikai állapot az én bűnöm.

Az összeesküvés-elméletekben hívők tántoríthatatlanok. Például, ha egy jól összerakott elmélet már ezer sebből vérzik, és megdőlni látszik, akkor a legbiztosabb stratégia a bizonyíték és a bizonyítók ellen fordulni. A személyeskedéstől sem mentes szócsatákban jó, ha kiemeljük a vitatkozó személyes elégtelenségeit, mint például a zsíros haja, vagy termete, esetleg hiányos végzettsége, vélt/valós elkövetett bűnei, könyvtári tartozása, stb. Fontos dolog a terelés, hiszen ezzel hatásosan tudjuk bizonyítani a hiteltelenségét és inkompetenciáját. Maga az elméletünk amúgy is vitathatatlan.

Globális jólétben vergődő világunkban – a médiák korlátlan térnyerésének köszönhetően – az is belekeveredik az elméletek gyártásába, aki eddig azt sem tudta, mi fán terem a ráspoly. Itt van például járványunk, a kis koronás. Éppen csak felütötte fejét, mikor a Microsoft feltalálója Bill Gates, azonnal a legnagyobb konspirátor szerepét vállalta fel azzal, hogy világgá kürtölte, az adott pandémia csodálatos alkalom lenne arra, hogy az embereket egy nano-chippel lássák el, s így megfigyelhetővé és irányíthatóvá váljanak. Egyesek még azt is tudni vélik, hogy a mágus No. 666 lajstromszám alatt védette le elméletét az amerikai találmányi hivatalban. Minden bizonnyal nem fog statisztika készülni arról, hogy hány nyomorult embertársunk dőlt be Gates e pár mondatának és tagadta meg az oltást, majd veszett oda Covid-19 áldozataként. Mozgalmak szerveződtek a regnáló kormányok intézkedései ellen. Pártok álltak a megmozdulások élére – szánalmas politikai hasznot remélve. A víruska pedig, mit sem tudva erről az egész nano-manipulációról, pusztított és teszi dolgát ma is. Aztán jött az 5G. Na, erről aztán mindenki tud valamit. Egyet azonban senki nem tud: ki a fenének árt és ki.

Nekünk embereknek roppant nagy szerencsénk, hogy két irányból is képesek vagyunk megtévesztődni. Az egyik a külvilág, a másik önnön magunk. Jó példa erre a „covfefe”. Ne csodálkozzunk, ha gőzünk nincs, mi az! 2017. május 30-án a következő üzenet jelent meg Fehérházi Trump elnök Twitter-oldalán: „Despite the constant negative press covfefe…” Sokan arra gyanakszanak, hogy covfefe szó a coverage (tudósítás) szóból lett elütve (mert ugye a QWERTY klaviatúrán egymás mellett vannak az „f”, az „r” és a „g” betűk), de a konspirológusok azonnal tudták, hogy itt valami jóval komolyabb üzenetről van szó. A bejegyzést csak öt óra elteltével módosították, s addig százezernél több megosztást és száznegyvenezer lájkot szerzett. Mémek, viccek és elképesztő történetek születtek. Kapva a kedvező PR alkalmon, az elnök további olajat öntött a tűzre azzal, hogy kijelentette: „Great! But how do you know it was a “mistweet?” May be something with deep meaning!” (Csodálatos! De honnan tudja, hogy elütésről van szó? Meglehet, valami mélyebb értelme van!) Megállapíthatjuk tehát, hogy vevők vagyunk a hülyeségre, mit több! készek vagyunk akár házilag is hülyét csinálni magunkból. Arról pedig egyértelműen meg vagyunk győződve, hogy csak úgy, céltalanul semmi nem történik – még akkor sem, ha ez tényleg így is van. A „kinek az érdeke?” kérdés pedig végleg mindent megmagyaráz, hisz a világ olyan egyszerűen épül fel, csak követni kell a sok-sok apró érdek egymásra épülését és azt tapasztajuk, hogy miden arra fog mozogni, amerre a domináns érdekek és az emberi butaság mozgatják.

Tudományos körökben úgy adják elő, hogy az összeesküvés-elmélet belső indíttatásra születik és az agy pszichikai berögződésein alapul. Az evolúció során fejlődött azzá, ami ma vagyunk. Olyan összetevői vannak, mint a szándékérzékelés, félelem a bizonytalanságtól, történetek generálása, valamint a kívülállókkal szembeni bizalmatlanság. Amikor ezen tényezők – többnyire külső befolyás, legtöbbször stressz hatására – aktiválódnak, elkezdünk konspirálni. Rob Brotherton pszichológus, a „Suspicious Minds: Why We Believe Conspiracy Theories” (Bizalmatlan elmék: miért hisszük el az összeesküvés-elméleteket) szerzője, ezt a kognitív torzítást szándékérzékelőnek nevezte el. Egy kísérletében azt tanulmányozta, hogy ki mennyire hajlamos hinni az összeesküvésekben. Mondatokat mondott el, és kíváncsi volt, hogy a delikvens miként folytatja a történetet. Például: „A hölgy rálépett a kutya farkára”. Azt figyelte ki, hogy azok, akik a szándékosságot vélték felfedezni, nem pedig a véletlent, azok hajlamosabbak voltak az összeesküvés-elméletek gyártására.

Ilja Jablokov orosz történész, gondolkodó, az „Orosz kulturális összeesküvés” könyv szerzője úgy véli, hogy a konspirológia elméletek annyira hihetetlenek, hogy megmagyarázzák az atipikus történéseket és organikusan beleférnek az elméletekben hívők világképébe is. Na, most már mindent tudunk a rejtélyes konteoról!

Mi is szükséges tehát egy igazi konteohoz? Egy feltételezés – minél hihetetlenebb, annál jobb alapanyagnak bizonyul. Egy befogadó közeg – azon elemek, akik hajlamosak indulatosan és felháborodottan elhinni képtelen elméleteket.  Bizonyíték – legyen legalább egy olyan szőrmentén összerakott alátámasztás, amire hivatkozni tudnak majd hívőim. Sugalmazás, sejtetés – egy igazi konteo soha nem konkretizál! A végső megfogalmazást a hívekre hagyja. Bűnbak – mindig legyen valaki, akit meg lehet nevezni mint hibást. Erre például nagyon alkalmas az éppen regnáló párt, kormány, vagy a közéletben fekete bárány politikus, celeb, vagy csak úgy egy ismert személy. Megosztás – nagyon fontos! az embereket meg kell osztani, hiszen parázs vita egyetértésben soha nem bontakozik ki. Akkor igazi, mikor az egyik oldal rossz, a másik jó – aztán érdemes (csak úgy a zavar kedvéért), megfordítani a felállást.

Javaslom, itt és most készítsünk egy igazi konteo-t! Mi kell hozzá? Én, aki az egészet útjára indítja és az a kedves olvasó, aki elhiszi, továbbadja arra érdemes embertársainak: – Képzeld, az egyik ismerősöm meg, hogy járt! Azok szintén elhiszik, de már mint valós eseményt adják tovább, s tényként hisznek is benne. Nos, a következő dolog tényleg megtörtént velem: Tekergettem a rádióm adókeresőjét. Közel az 540 kHz-hez, egészen pontosan az 539-es hosszúhullámon (LW) egy érdekes vibráló hangot fedeztem fel. A hang egy percig zizegett, majd sípolt egyet és saját hangomat hallottam vissza, mégpedig azt a szöveget, amelyet kb. egy fél órával azelőtt mondtam egy barátomnak a telefonban. A barátom hangja nem volt hallható, csak az enyém. A teljes mondandómat visszaadta, majd újabb sípolás és csönd. Én döbbenten ültem és nem tudtam mire vélni a dolgot. Egy – balra hajló, konspirációban jártas – ismerősöm felvilágosított, hogy engem lehallgatnak. Rám is kérdezett: hülyegyerek, hát nem figyeled a közéletet!? Most borult ki a legújabb lehallgatási botrány. Arra a felvetésemre, hogy akkor miért nekem játszották vissza a hangom, azt felelte, így akarták tudtomra adni, hogy résen vannak ám! Eltöprengtem, és azóta jóval óvatosabb vagyok, nem tekergetem rádiómat a hosszú hullámhosszon.

Van egy orosz mondás: ami Amerikában összeesküvés-elmélet, az Oroszországban a kő-kemény valóság. Azt is szokták mondani arrafelé:

Mi az elmélet? – mikor mindent tudsz, de semmi nem működik.

Mi a gyakorlat? – minden működik, de nem érted miért.

Mi a valós helyzet? – semmi nem működik, és senki sem tudja, hogy miért.