„Ha úgy érzed, hogy túl sokat dolgozol, vegyél egy macskát. Ez az állat a személyes példa erejével az igazi értékek oldalára fog vonzani: a nyugalomra és a békés szemlélődésre.” (Shayat Cout Pho)
Földünkön minden érték, ami másnak is kell, s az annyit ér, amennyit adnak érte. Természetesen kevesebbet, mint amennyire mi értékeljük. Csak, hogy tudjuk, mi is az érték: „Valamely anyagban, tárgyban, eszközben az a jelleg, tulajdonság, hogy valamely szükségletet elégít ki, és az egyén v. a társadalom részéről megbecsülésben részesül.” (Magyar Nyelv Értelmező Szótára)
Az orosz azt mondja: дорога ложка к обеду – a hivatalos fordítóprogram úgy fordítja: az út egy kanál ebédre… Na, de én elmondom, hogy ez azt jelent, hogy a kanál az ebédhez drága. Ugyanis, a kanálnak egyébként nem nagy az értéke (hacsak az nem a családi ezüstkészlet része). Mindennek akkor ugrik meg ám, de nagyon az értéke, mikor szükségünk lesz rá. (Azt régebbről tudjuk, hogy a szükség nagy úr – bizonyára az ilyen helyzeteken gazdagodott meg.)
Ami neked érték, az másnak meglehet nem. Itt most nem is igazán az érzelmi értékeinkre gondolok, hanem arra a tudásra, amit évek kemény munkájával, tapasztalat gyűjtéssel kaparunk össze. Aztán egy szép napon azzal szembesülünk, hogy a kutyának sem kell, s továbbra is csak nekünk (és együttérző szeretteinknek) képvisel értéket. Van azonban egy másik szituáció is, mikor közkinccsé teszed értékedet, azonnal kiderül, hogy mégis kellene másnak, csak eddig sajnált rászánni az értékeiből akár egy petákot is. Te óvatlanul (jóhiszeműleg) megosztod tudásodat, majd az arra hajlamos delikvens lenyúlja s jó, ha téged nem feketít be, hogy jobban látszódjon az ő fehérsége. Az ilyen esetben te, a naiv, úgy érzed, ha értékké nem is, de legalább elismeréssé átalakíthatod belső értékedet – többnyire tévedünk. Sajnos a világunk úgy van kifaragva, hogy amit el lehet lopni, azért igen kevesen fizetnek (akár csak egy köszönömmel, vagy elismeréssel is).
Merkantilista közegünkben az határozza meg, hogy mekkora képességed van az értékteremtésre, hogy ki, mit tud kezdeni a tulajdonába került értékkel (kereslet alapú árképzés). A tehetség önmagában nem érték, csak ha eladjuk. Minden, amivel nem kezdünk semmit csak latens értékkel bír, s mindaddig nem képvisel piaci értéket, míg valaki meg nem akarja azt venni. Egy értéket mindaddig belső értéknek nevezhetünk, míg az nem kerül piacra. Ott aztán megmérettetik és pénzbeli mértékegységet rendelnek hozzá. Ekkor merül fel először az ár – érték arányszám, mint mutató. Szóval, néha jobb magunkban tartani értékeinket, nehogy elkeserítően alacsonyra árazza be azt a piac és ezzel elveszik kedvünket a további értékteremtéstől.
Egyszer, még a múlt század kilencvenes éveinek elején (aki megélte, tudja: zavaros idők, zavaros emberek plusz, az ebben a közegben jól mozgó pártaktivisták, szélhámosok és gátlástalanok hada). Éppen értéket nem képviselő “tanácsi lelépés” típusú lakásunkat próbáltuk értékre váltani. Kiötlöttem egy igen jó és (az akkori jogrend szerint) működő konstrukciót arra, miként juthatunk saját tulajdonú lakáshoz (értékhez). Nem volt a tervben se simli, se korrupt, se törvénytelen. Mikor az ügyvédemnek megmutattam, közölte, hogy ez annyira bonyolult, hogy inkább rám bízza a dolgot, viszont megbízik bennem és a szerződéseket ellenjegyzi. (a csereberében öt ingatlan szerepelt…) Volt két haverom, akik segítettek költöztetni. Az egyik elkérte már akkoriban is gazdag főorvos apjától a kombi Audi-t. Lebonyolítottuk az átrámolást is. Köszönésképpen meghívtam őket sörözni. Ekkor vázoltam fel nekik hatalmas tervemet, s egyben belső értékemet: építeni kell egy munkásszállás jellegű épületet, ahol nyugdíjasok lelnek életük utolsó otthonára. Ellátás, gondoskodás, zizi-bambi-körhinta. Cserébe, élete alkonyán lévő delikvens átadja felújításra váró lakását. Egy egész láncolatot lehetne létrehozni… Megosztottam még pár részletet, majd jóízűen elváltunk. Haverjaim – némi családi tőke bevonásával – megvalósították elképzelésemet, az első nyugdíjas otthont. Ma az övék az ország egyik legszínvonalasabb öregotthon hálózata. Nem tartjuk a kapcsolatot, mert felsőbb kasztba léptek – illetve az egyik nagyon lecsúszott, mivel nem tudott élni a kezébe került hatalmas értékekkel. Én kimaradtam ugyan ezen üzleti vállalkozásból, de pár év múlva, munkahelyemen engem is kineveztek csoportvezetőnek és a fizetésemet is megemelték 870 forinttal…
Jóanyám, aki tanítónő volt mesélte, hogy volt egy rettenetesen buta tanítványa, a Sanyika. Képtelen volt a legelemibb matematikai tudást magára erőltetni. Nos, Sanyikából végül hentes lett a falunk húskimérőjében. Egyszer Jóanyám vásárolt nála egy darabka disznóhúst. Sanyika annak rendje módja szerint rávágta az akkor még analóg mérlegre, majd szemét becsukva elkezdett fejben számolni. Jóanyám mosolyogva várta az eredményt, majd csak annyit mondott: Sanyika, nem lesz az egy kicsit sok? mire Sanyika felismerve valamikori tanítónőjét, csak annyit mondott: – ja, persze! ez egy másik fajta húsból van, az olcsóbb… Sanyika évtizedeken keresztül becsukott szemmel és találomra (tudják, úgy a füle mellől lekapva tintaceruzáját, s a papír szélére üzenetként feljegyezve a pénztárosnak) határozta meg az általa kimért hús értékét – mi pedig megvettük.
Bennem gyakran felmerül a kérdés: mekkora lehet annak a terméknek a valós értéke, amelyet 70%-kal le tudnak értékelni? Eddig mindenki hülye és balek volt, aki benyalta teljes áron? A végkiárusításról pedig már nem is beszélek. Nem szeretnék én belebonyolódni az árképzés rejtelmeibe (csak jelzem, 9 féle árképzési módszer van – a beszerzésorientált, költségorientált, versenyorientált, keresletorientált, piacorientált, áregységesítés és árstabilizálás, kétrészes, az árukapcsolás, kiegészítők ármegállapítása.), de az az egyenlet, amely 70%-ot képes mozogni ide vagy oda, az valamelyik oldalon nagyon komoly ráfordítást – vagy blöfföt tartalmaz.
Az értékekkel kapcsolatban Alfried Längle osztrák pszichoterapeutának van egy gondolata: „Vehetünk ágyat, de álmot nem, vehetünk szexet, de szerelmet nem – az igazi értéket tehát pénzen nem vehetjük meg!” Nem vitatkoznék én e megállapítással, hiszen valóban így van. Azonban ágy nélkül elég zavarosak az álmaink, és a szex sem olyan kényelmes. Ha pedig a szerelemből hiányzik a szex, minden pénzt megadnál, hogy benne legyen. Mivel az érték roppant relatív valami (mifene), én javasolnám, hogy ne vonjunk le általános és mindenre érvényes megállapításokat, mert könnyen szembe találhatjuk magunkat, saját okosságunkkal! Längle úr azon gondolatát azonban maradéktalanul osztom, hogy: „Sok ember boldog, de nem mindegyik tud róla”.
Természetesen tegyünk említést az olyan fogalmakról is, mint a felbecsülhetetlen érték – egyetemes értékrend. Nos, ez az a kategória, amely értékért a közértben egy falat nyesedéket sem adnának, viszont mindannyian tudjuk mit jelent ez nekünk és – néhány rosszhiszeműtől eltekintve – senki nem próbálja pénzzé tenni.
Kövezzenek meg, de nekem három dologgal kapcsolatban örök averzióm támad. Az egyik a demokrácia. Kevés maszlag hangzik olyan furcsán, mint a „demokratikus értékek”. Így egyben, mint frázis csuda jól cseng, a baj akkor kezdődik, mikor részleteiben kezdjük őket taglalni. Tudományos alapon hét alapértéket különböztetünk meg: Egyenlőség – mint tudjuk Földünkön, nincs két egyforma és egyenlő dolog. Szabadság – „…a demokráciákban a hatalom az emberekben lakozik, és a szabadság az a komponens, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy önmagukat kormányozzák.” (warbletoncouncil.org) Ugye érezzük, hogy sántít, de nem szeretnénk megnevezni, hogy hol. Igazságszolgáltatás – azt szoktuk mondani, hogy: nincs igazság! erre jön valaki, aki még ezt szolgáltatja is!? Pluralizmus – el kell fogadnunk, hogy sokfélék vagyunk. Ha tagadjuk, akkor is. Megértés – én meg kell, hogy értsek mindenkit, de engem a kutya sem ért meg (a macskákról már nem is beszélek). Tisztelet – nos, ez aztán végképp megfoghatatlan, pedig ezen alapszik egy sor további demokratikus érték. Mint tudjuk, a tisztelet egy kölcsönös érzés, amit egymás előtt ki kell vívnunk. Mi köze ennek a demokráciához!? Részvétel – na, itt aztán kiteljesedik a homály. Mindenbe beleszólhatsz, amibe hagyják, s annyira, amennyire engedik – vagy a kölcsönösség (demokrácia) elve alapján te engedsz be másokat, akik majd megmondják, mibe és mennyire szólhatsz bele.
A világ értékrendje folyamatosan változik. Ha megnézzük, hogy nagyapáink és szüleink értékrendje mennyire különbözött a miénktől, akkor talán könnyebben elfogadjuk gyerekeink értékítéletét. Meggyőződésem, hogy a fogyasztói társadalom megalkotásával végképp összezavartuk azokat az érték-prioritásokat, amelyeket nekünk anno az osztályfőnöki órán próbáltak elmagyarázni. Ma egy gyerek nem is érti, miért ne vegyen fel hitelt, hiszen az talált pénz. Melózni pedig (a lazulás után) azért kell, hogy a bank el ne kaszálja az ősök lakását. Ha netán mégis megakadna a gépezet, és nem megy a törlesztés, akkor kiváltja egy másik értékkel, egy újabb hitelkonstrukcióval. Bennem a világ értékrendje akkor borult fel igazán, mikor – még a múlt század vége felé – az amerikai új világban (a jövő zászlós hajójában!) közölték velem, hogy életem egy halszálkát nem ér, mert nincs credit history-m. (hitelképességem) Hiába erősködtem, hogy de ember! nekem van pénzem. A pénz már akkor nem volt igazán érték, de a hitel, az igen. Én bíztam benne, hogy ez a mesterséges, plasztik világ soha nem fog bennünket elérni. De tévedtem. Épp nemrég szenvedtem el egy tetemes fájdalmat, mikor (Európában) egy autóbérlő cégnél jelentős összegért hitelfedezetet kellett vennem egy banktól, mert bankkártyámat – amelyen ugyan volt elegendő pénz – nem fogadták el, hiszen az nem hitelkártya (hanem fedezeti kártya – debit card). Nem bíztak meg a pénzemben – számukra egy bank garanciája az igazi érték.
Természetesen értékek nélkül az élet mit sem ér, azonban jó, ha tudjuk, hogy életünket nem az értékek összehordására kaptuk! „Ritkán gondolunk arra, amink van. Mindig azon aggódunk, amink nincs. (Arthur Schopenhauer filozófus, XVIII. század)
Ne feledjük továbbá, hogy a ravasz nagymama unokájára ma már nem az általa kötött pulóvert próbálja karácsonykor ráerőszakolni, hanem saját nézőpontját és erkölcsi értékrendjét. A gyerek pedig nem azért fontos, hogy hozzon neked egy pohár vizet, vagy hajlott éveidben felsegítse a kabátod! A család igazi értéke akkor mutatkozik meg, mikor munka közben elfogyott a WC papír.
Az orosz anekdota pedig le ne maradjon: az amerikaiak minden trükköt bevetnek, hogy a világban globális rossz legyen, s ekkor a népek (újra) tisztelni fogják az amerikai értékeket.