Szilveszteri bematatóval zárja az évet a 6SZÍN-ben Peller Károly.

A Szabó P. Szilveszter rendezésében készülő Édeskettes hármasban musicalben partnere Földes Eszter lesz. Az Operettszínház művészét a zenés komédiáról kérdeztük.

 

Az Édeskettes hármasban musical bemutatójára készülsz Szabó P. Szilveszter rendezésében, aki már játszotta ezt az előadást. Te mikor találkoztál először ezzel a ma már klasszikusnak számító musicallel?

 

Amikor közönségszervező voltam tizenévesen a Madách Kamarában, akkor láttam először. Kapj el címen futott Csonka Andrással és a Xantusz Barbarával. Legalább harmincszor megnéztem. Majd a Madách Színházban is láttam. Ott már Galambos Attila fordításában játszották Édeskettes hármasban címmel.

 

A 6SZÍN-es produkció hogyan jött az életedbe?

 

Mindig is szerettem volna eljátszani ezt a darabot. Évekkel ezelőtt Karinthy Marcival is gondolkodtunk rajta. Akkoriban még a 6SZÍN vezetői, Katz Petra és Földvári Péter is a Karinthy Színházban dolgoztak, és tudtak erről a szándékomról. Amikor szilveszteri bemutatót terveztek itt a 6SZÍN-ben, adta magát, hogy most eljött a legjobb pillanat, hogy bemutassuk.

 

Az alkotókat hogyan választottátok ki?

 

Közösen gondolkodtunk az alkotókban. Nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy Földes Eszterrel képzelik el a produkciót, és örömmel várják Szabó P. Szilvesztert, hogy színpadra állítsa ezt a zenés komédiát. Szilveszterrel régi szakmai kapcsolatom van, Esztert pedig csodálatos színésznőnek tartom, és sajnos eddig még sosem álltunk egy színpadon. Izgatottan vártam a közös munkát.

 

Közös alkotói folyamat a próba, vagy inkább Szilveszter saját tapasztalatai és elképzelései dominálnak?

 

Abszolút közös kreatív munka folyik. Szilveszter, bár játszotta a szerepet, egyáltalán nem akarja rám erőltetni a saját megélt tapasztalatait vagy a személyes színészi emlékeit. Hagyja, hogy a figura belőlem, az én személyiségemen keresztül szülessen meg. Mindannyiunknak jó lelki gyakorlat ez, hiszen sokszor saját személyes élményeink is felidéződnek a próbák során.

 

Milyen személyes élményre gondolsz?

 

Aki átélt már szakítást, vagy volt az életében olyan fontos személy, akivel a szerelem barátsággá alakult, annak sok szituáció vagy párbeszéd ismerős lehet a darabból.

 

 

 

 

 

 

Mitől olyan kedves neked ez a darab?

 

Alapvetően szuper a darab és szuper a fordítás is. Neil Simont játszani olyan, mintha Molnár Ferencet játszanál. Vagyis, ha korrektül eljátszod azt, ami le van írva, és betartod az instrukciókat, már az is remek előadást ígér. Mindehhez jön Marvin Hamlisch fantasztikus zenéje. A történet is szerethető. Két ember kapcsolatáról szól, akik bár elsőre nem illik össze, de ahogyan összecsiszolódnak, ahogyan a múltjukat összefésülik a jelenükkel, hogy jövőjük legyen, az bármelyikünkkel előfordulhat. Amikor a karakterek szenvednek a színpadon, az  a nézőtérről nagyon vicces, és a közönség a szereplőkön keresztül a saját botlásain is nevetni tud. Mindemellett rengeteg szívfacsaró pillanat is van benne.

 

 

Pandémia alatt, miközben párhuzamos beugrópróbák vagy forgatások vannak, mennyiben nehezebb összepróbálni egy produkciót?

 

Hiába van több hátráltató tényező, amikor ott  vagyunk a próbateremben, elképesztő elánnal dolgozunk, minden perc kreatívan és maximális boldogságban telik. Nincs idő lazsálni, minden pillanatot és helyszínt ki kell használni, legyen az színpad,  próbaterem, zenekari szoba, vagy éppen az autóm, ahol a dalokat és a szövegeket tanulom.

 

Ráadásul az advent időszakában sok fellépésem is van, amikre a karácsonyi CD-men lévő dalokat is szinte újra kellett tanulnom, hiszen januártól decemberig nem szoktam énekelni őket.

 

Mitől lesz ez az Édeskettes hármasban musical más, mint az interjú elején is említett produkciók?

 

A 6SZÍN egy kis színház, ezért ebben az intimebb térben sokkal közelebb érezhetik a nézők magukat hozzánk és a történethez. Ez az a musical, ami nem igényli a forgószínpadot, a zsinórpadlást vagy a nagy revű-tánckart, hanem kimondottan jól áll neki ez a kamara változat.

 

H.G