A nők dönthetik el, mely cégek élik túl a válságot
Túlnyomó részben a női fogyasztók határoznak a családok vásárlásainál, legyen szó élelmiszerről, gyógyszerről, utazásról vagy ingatlanvásárlásról – derül ki a B2W (Business To Woman) Akadémia több mint háromezer magyar nő megkérdezésével készült friss kutatásából. Pálfi Éva női marketing szakértő szerint a magyar cégek többsége nem tekinti elég komoly célcsoportnak a hölgyeket. Pedig ha jobban figyelembe vennék a nők vásárlási szokásait, az akár a cégük túlélésének kulcsát is jelenthetné.
Fájdalmas felismerés a férfiaknak: ma már a hölgyek a családi kassza fő döntéshozói. Felmérések szerint ugyanis a vásárlások 85%-ában nők hozzák meg a döntést, legyen szó termékekről vagy szolgáltatásokról. Az új otthonok megtalálása esetében például 91%-ban, az élelmiszer és gyógyszerek kategóriájában 93%-ban, az utazásnál 92%-ban, de még az új autó vásárlásánál is 65%-ban az övék a végső szó. A női fogyasztók hatalmas vásárlóerőt és befolyást jelentenek, ugyanakkor a vállalkozások mégsem fordítanak rájuk elég figyelmet – derül ki a B2W Akadémia friss kutatásából.
A 3273 magyar nő által megválaszolt kérdőív azt mutatja, hogy a nők 91%-a úgy érzi, hogy a hirdetők nem értik meg őket, nem úgy szólnak hozzájuk, ahogy arra vágynának. De mégis mivel lehet megnyerni a gyengébbik nemet?
„Releváns tartalmakra vágynak a nők, valódi értékajánlatokra és figyelemre, legyen szó egy eladóval való beszélgetésről vagy termékfejlesztésről. Felfigyelnek az érzelmekkel kommunikáló márkákra, ám azonnal kiszúrják, ha az manipulatív marketinggel próbálja őket becsapni” – mondta Pálfi Éva női marketing szakértő, a B2W alapítója és a Metropolitan Egyetem B2W marketing oktatója.
Miben mások a nők és a férfiak?
Fogyasztói magatartás szempontjából komoly eltérés tapasztalható a két nem között. A szakértő szerint másképp döntünk, választunk, bízunk meg egy adott termékben.
„Amíg a férfiak a statisztikákra meg a teljesítményre kíváncsiak, addig a nőket az érdekli, hogy milyen előnyökkel jár egy termék, mitől biztonságos, kényelmes. Mi, nők gyorsan kiszimatoljuk a valódiságot, nem szeretjük, ha becsapnak minket. A férfiak egy vásárlás során feladatokat tudnak le, nekik sokat jelentenek a statisztikák, eredmények. Mi órákig bolyongunk a plázákban, közben kapcsolatokat építünk, jól érezzük magunkat. A »Vedd meg!« hozzáállás ma már nem működik. Akkor tud sikeres lenni egy cég, ha olyan tartalmakat készít, amelyekért hálásak, és amiktől elkötelezettek lesznek a vevők. Persze figyelembe kell venni a korból, stílusból, élethelyzetből adódó különbségeket is” – ismertette Pálfi Éva.
A nők lehetnek a cégek megmentői
Az infláció miatt elszabadult árak, a bérfeszültség, illetve a munkaerőhiány okozza a legnagyobb problémákat most a cégeknek. Sokan felismerték már, hogy nem jönnek azok az eredmények, amik eddig; félnek előre tervezni, a kiadások pedig egyre csak nőnek. A szakértő szerint mindez kiváló lehetőséget ad arra, hogy a cégek kihasználják az eddig „elfeledett” célcsoportban rejlő vásárlóerőt, és nekik szóló marketing üzeneteket közvetítsenek.
„A válságot azok a cégek élik túl, akik alkalmazkodnak az igényekhez, figyelembe veszik a vásárlóik szokásait. Szeretnénk, hogy a vállalkozások többé ne úgy gondoljanak a hölgyekre, mint egy piaci résre, egy szegmentálható csoportra. Ők ma már a családi kassza fő döntéshozói, ennek megfelelően kell megszólítani őket. Ha pedig ez sikerül, az akár a csődtől is megmentheti a vállalkozások egy részét” – nyilatkozta a női marketing szakértő.
Pálfi Éva hozzátette: idén október 27-én rendezik meg a B2W Fesztivált, ahol 1200+ cégvezető, nagyvállalati döntéshozó, marketinges ismerheti meg a magyar női fogyasztókra specializálódott legfrissebb marketingeszközöket és -trendeket.
„A B2W kiáll a nőkre célzó tudatos, őszinte, egyenes marketingkommunikáció mellett, ezért arra törekszik, hogy a nőket és a nőkre célzó cégeket tudásanyagokkal és a jövőt alakító példaértékű szakemberekkel segítse” – tette hozzá a B2W alapítója és a Metropolitan Egyetem B2W marketing oktatója.