Erdélyi alapanyagok adják meg a tökéletes ízvilágot „Hagyományos ízek szokatlan köntösben” – így jellemezte az immár két éve – Budapest belvárosában – megnyitott székely gourmet étterem ügyvezetője az új étlapjukon megjelent Kárpát Burgert, aminek az alapja a töltött káposzta lett. A különleges ízek és fogások nem állnak távol a SZÉK csapatától. Folyamatosan arra törekszenek, hogy olyan ízvilágot jelenítsenek meg a vendégek tányérján, ami tradicionálisan székely, ugyanakkor tökéletesen képviseli az egyre népszerűbb bistro konyhát. Az Andrássy út 41. alatt 2020 októberében megnyitott SZÉK-ben a hagyományos székely ízek a legmodernebb konyhatechnológiával találkoznak. Az étterem ma már arról is ismert, hogy étlapja minden évben kétszer újul meg, hiszen a tavasznak és a nyárnak, de az ősznek és a télnek is megvan az a jellemző ízvilága, amit szeretünk viszont látni az asztalon is. „Folyamatosan keressük az új utakat a gasztronómia területén és mindig valami extrával próbálkozunk. Az elején nagy sikere volt a „Székely Szusi” ötletünknek, amikor a székely ízeket szusi formába öntöttük. A bistro kultúrára nagyon jellemző, hogy ezek a gyorsan fogyasztható ételek egyre extrémebb formában kerüljenek a tányérra, ezért úgy gondoltuk, hogy egy a „Kárpát Burger” lesz az a fogás, ami meglepheti az embereket” – árulta el az étterem székelyudvarhelyi származású ügyvezetője, Varga Szidónia. Egyedi megoldás jellemezi a töltött káposztást burgert Ha valaki nehezen képzelné el, hogy milyen lehet a töltött káposzta burger formában, azoknak az étterem séfje Réti Sebestyén elárulta a kulisszatitkot. „Minden alkotóelem, amit egy töltött káposztától várnánk ott lesz a tányéron, de egyedi formában, az amerikai hamburgerekre jellemző kivitelezésben varázsoljuk vendégeink elé. Nem kell aggódni, nem a töltött káposzta bundás változata kerül két buci közé, ettől jóval egyedibb megoldást gondoltunk ki” – mondta sokat sejtetően Réti Sebestyén, aki korábban a Déryné Bistro a Food Boutique és a Nad’or Boutique Bistro konyháját is vezette. Az étteremre jellemző az is, hogy az alapanyagok egy része Erdélyből, székelyföldi kistermelőktől érkezik, így olyan összetevőkkel tudnak alkotni, amitől minden étel kicsit, vagy épp nagyon, egyedivé válik. „Az őszi-téli étlapkínálatunk különlegessége még az Udvarhelyszéki Báránycsülök Roládunk. Vörösborban zöldfűszerekkel és gyökér zöldségekkel konfitáljuk és roládban sütjük az omlósan ízletes bárányt, majd saját redukált pecsenyelevével tálaljuk. De megújul a Csorba levesünk is. Ezt az autentikus fogást most sült káposztával, fűszeres húsgombóccal, friss lestyánnal és csomborral ízesítve készítjük. A Káposztás Húsos Csorbánk annyira tartalmas leves lesz, hogy akár már egy főfogásnak is megfelel majd. És persze nem teljes egy ebéd vagy egy vacsora desszert nélkül, így ezt az kínálatunkat is autentikus ízek újragondolásával erősítjük. A Puliszka és Tökmagkrémmel töltött Kosárka egy igazán édes élmény lett. A krémesített kukorica és a fűszeres tökmag harmonikus ízvilága omlós tészta kosárban sós karamell öntettel egy igazi erdélyi gourmet fogásként készült el” – tette hozzá az étterem ügyvezető tulajdonosa, aki Réti Sebestyénnel közösen álmodta meg az új étlapot. Ízekben és hitvallásban is Erdélyt népszerűsítik Az ősi receptek a modern konyhatechnológia ötvözésével a fúziós konyhát erősítik és egyre nagyobb sikerrel. A Szék Restaurant & Bar-t a Dining Guide a 120 legjobb magyar étterem közé is beválasztotta. „Külön öröm számunkra, hogy már a szakma is elfogadott minket és komoly visszaigazolásokat kapunk. Az, hogy egy olyan tájegységhez húzunk, ami eddig nem volt ismert a magyar gasztronómiában különleges, de egyben nehéz feladat is. Ráadásul mi nemcsak az ízekben képviseljük az erdélyi konyhát, hanem a hitvallásban is. Aki hozzánk betér egy kis történelmi áttekintést is ad kaphat Székelyföldről” – mondta Varga Szidónia. A SZÉK minden gasztro- és borszerelmes számára különleges élményt tartogat Budapest belvárosában. Az ételek mellett Erdély, Magyarország és a Kárpát-medence minőségi borait is megtalálhatjuk náluk, emellett különleges zöldségpárlatokkal, pálinkával, hagyományos és ízesített erdélyi sörökkel is várják a vendégeket.

A semmiből robbant be a Diverzum, már 60 ezer diák használja

Már most közel 40 közkedvelt márkához biztosít diákkedvezményt a dinamikusan fejlődő magyar startup. A Diverzum tavaly novemberben indult, alig egy év alatt 60 ezren regisztráltak az oldalra, akik ezáltal 35 millió forintot spóroltak meg az online költéseik során. A Z generációs ötletgazdák célja, hogy egyetlen diák se dobjon ki feleslegesen pénzt az ablakon. A kezdeményezés nulla forintból indult, de az augusztusban zárult első befektetési körnek hála, ma már egy egyre nagyobb csapat dolgozik azon, hogy új szintre vigye a diákkedvezmény-forradalmat.

A jelenlegi áremelkedések mindenkit súlyosan érintenek, a Diverzum azonban az egyik leginkább érintett szegmensre fókuszál, a 14 év feletti gimnazistákra és egyetemistákra. Nekik sokszor nincs önálló keresetük, ösztöndíjakból vagy egyéb diákmunkákból fedezik a mindennapi életüket.

Az alapítók eztátérezték, hiszen csak idén januárban fejezték be a tanulmányaikat, melyeket most ősszel folytattak volna, ha a Diverzum nem indul ekkora növekedésnek. László Miki és Gyarmati Fanni gimnáziumi osztálytársak voltak, majd más-más országba mentek tanulni. Nyugat-Európában találkoztak számos olyan lehetőséggel, ahol volt elérhető diákkedvezmény. Hazatérve ennek a hiánya tűnt fel nekik, és végzős egyetemi évükben elindították a diákkedvezményes platformot, a Diverzumot.

Ehhez persze a brandeket is meg kellett arról győzniük, hogy miért éri meg nekik a tanulókat támogatni. Mára olyan nagy neveknél használhatják fel a diákkedvezményeket a regisztrált diákok, mint a Samsung, a Foodpanda, a Notino és a Myprotein. Ezek a brandek már meglátták a diákplatformban rejlő lehetőséget. Manapság nehéz reklámokkal elérni a Z generációt, viszont diákkedvezmény nyújtásával megszólíthatják a fiatal vásárlókat.

A diákok könnyedén használhatják a Diverzumot. Egy ingyenes regisztrációt követően igazolniuk kell a diákstátuszukat, és már használhatják is a diákkedvezményeket az online vásárlásaiknál.

Az elejétől fontos volt az alapítók számára, hogy a diákoknak a platform használata teljesen ingyenes legyen. Ezért a Diverzum bevétele a márkáktól származik, de ők is csak a létrejött vásárlások után fizetnek. Így mindenfajta kockázat nélkül kínálhatnak diákkedvezményeket. Persze az üzleti logika is megvan emögött. Ha egy márka segít a fiataloknak diákéveik alatt, ők ezt később hűséges fogyasztóként gyakran meghálálják, ám már a teljes árat fizetve.

A win-win alap gondolatból igazi sikersztori lett. Kevesebb, mint egy év alatt minden tizedik magyar diák regisztrált a Diverzumra. Az alapítókkal együtt ma már 7 fős csapat dolgozik azon, hogy minél több kedvező ajánlat jusson el minél több fiatalhoz. Időközben a gazdasági nehézségek miatt még inkább fontosnak érzik, amit csinálnak. Céljuk, hogy támogassák a diákokat az anyagi függetlenné válásban.

A Diverzum csapat az első befektetési körét augusztusban zárta, amelynek hála nem csak tőke, de nagyon hasznos tudás is bekerült a csapatba a befektetők, az MKB Fintechlab, illetve Torkel Fagrell és Verő Barbara üzleti angyalok által. A tőkét a Diverzum csapat bővítésére és a növekedésre kívánják fordítani. De nem titok, hogy az applikáció fejlesztése is az alapítók jövőbeli tervei között szerepel.