Zenei időutazás a leghíresebb filmek világában

Advent harmadik vasárnapján 2022.12.18-án együtt idéztük fel az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone leghíresebb darabjait, a tiszteletére létrehozott Emlékturné budapesti állomásán.

A nagy Maestro három éve kezdett el dolgozni a koncertprodukción, melynek alapgondolata a legnagyobb klasszikus filmjenek új formátumban való bemutatása. 2020-ban úgy döntött, hogy átadja a karmesteri pálcát fiának, Andrea Morricone-nak, mely óriási örökség, de teher is egyúttal.  Andrea megtisztelve érezte magát és nagy szakértelemmel, alázattal vezényelte végig a koncertet.

A jól ismert dallamokat a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a több mint 50 énekesből álló Kodály Filharmónia debreceni kórusa szólaltatta meg. A kórust Stefano Cucci készítette elő a turnéra, aki már 2002 óta kollaborált Ennioval. A kórus jelenléte is 2014-re nyúlik vissza, amikor még Ennio Morricone-val turnézhattak.

Az est során közel 180 fő volt a színpadon, többek közt Leandro Piccioni, aki 2015 óta Ennionak a hivatalos zongoristája/keyboardistája, illetve Vittoriana De Amicis a szépséges szoprán énekesnő, aki gyönyörű ruhában énekelt több számon keresztül.

Ennio sosem szerette a megjelenéseket, hogy a kivetítőn mutatkozzon vagy a filmzenéi tűnjenek ott fel, azonban a producer mégis megkapta a vetítési jogokat, így a közönség maximálisan élvezhette az egyes zenékhez tartozó filmek részleteit is. Sőt az egyes darabok elején ki is írták a zenék, filmek címeit, de bizonyosan mindenki felismerte az adott filmzenét, az első hangok hallatán.

Elsősorban az ikonikus spagetti western filmek zenéit mutatták be, melyekkel Ennio igazán híres lett, néhányat említve: Egy maréknyi dollárért, A jó, a rossz és a csúf, Volt egyszer egy vadnyugat.

De a Best off darabok közül nem maradhatott ki a Cinema Paradiso, Az érinthetetlenek és A misszió sem.

Jeremy Irons, az utóbbi film egyik főszereplője, azt nyilatkozta, hogy a divat jön-megy, de Ennio zenéi időtállóak és filmek nélkül is megállják a helyüket, magával ragadóak.

A nagy képernyőn Hauser, a világhírű horvát csellista is megjelent és hallhattuk Andrea-val közös ámulatba ejtő zenéjüket, de Quentin Tarantino sem maradt le a képernyőről az Aljas nyolcas kapcsán.

A közönség nagyon sok érzelmet élhetett át a koncert során. Köszönettel tartozunk, hogy e nagyszerű produkció után mély érzelmekkel teli, meghitt hangulatban várhatjuk a Karácsonyt.

Fotóriporter: Csengery-Lengyel Tímea