„Minden uralkodó – a szemétdomb gazdájától a világbirodalmak irányítójáig – álma egy hatalmas piramis megépítése, melynek tetejére felkapaszkodva maga mögött tudja hagyni a porfészket, ahol alattvalói felépítették birodalmát.” (Shayat Cout Pho)
Ha hiszik, ha nem, az ősök által, vagy a szerencse szekerén összehordott vagyonok herdálásról kezdtem írni egy gondolatsort, „Herda, a hét nyolcadik napja” címmel. Pár sor lefektetése után azonban rájöttem, hogy a vagyont nem elvesztése, halála szemszögéből ajánlatos megvizsgálni, hanem a fogamzását, születését, növekedését és hanyatlását végigkövetve láthatjuk igazán, hogy miféle állatfajjal is van dolgunk.
Kezdjük picit mélyebben: ahhoz, hogy vagyon teremtődjön, két dolog feltétlen szükségeltetik – érték és annak tulajdonosa. Hogyan lesz valamiből érték? Nos, alapvetően a kereslet-kínálat törvényszerűségei diktálnak. Felkeltem az igényt, keresletet generálok, amely vákuumot teremt. Felébred az üzleti szellem és terméket (jószágot) teremt, kínálatot hoz létre és a folyamat körbeér. Mindez ilyen egyszerű lenne, ha az emberi agy fejlődése megtorpant volna a tyúk szintjén. De hál’ Istennek nem rekedtünk meg! Szorgos munkával manipulálunk, befolyásolunk és próbáljuk felülírni a törvényeket.
Az értékteremtés egy eklatáns példáját vázolnám fel pár sorban:
Kohn beugrik Grünhöz (de lehetne akár Kiss és Nagy, vagy Weisz és Strausz is a történet főszereplője) az értékmegőrzőbe. – te, mi az ottan a sarokban? – kérdi kíváncsiskodva. – nem tudom, de ötszázért elviheted – vágja rá Grün. – na annyira azért ne rugaszkodjunk el! Adok érte négyszázat – próbál alkudozni Kohn. Végül megállapodnak és Kohn hazaviszi saját értékmegőrzőjébe az immáron – általa beárazott – nyolcszázat érő terméket. A napi üzletmenet során, hozzá pedig beállít a Kuncsaft néven elhíresült üzletember (vevő, fogyasztó, vásárló, felhasználó, ügyfél, kliens) és vásárlásával hitelesíti az adott értéket. Meglehet túl gyors a levezetés, de ajánlom mégegyszer átolvasni az iménti sorokat, hisz életünk minden tárgyával, kellékével (a fakanáltól a traktorig, a bölcsőtől a koporsóig) és igénybevett szolgáltatásával (születéstől a temetésig) a fentieknek megfelelő helyzet áll fenn.
Megfigyelték már, hogy a vagyon szónak nincsen szinonimája – az csak van úgy magában és nincs hozzá hasonló sem. (aki talál írja meg nekem) A közgondolkodás úgy tartja, akinek vagyona van, az gazdag. Ez alól a kitétel alól csak a lelki szegények kaptak felmentést, mert az ő gazdagságuk a mennyeknek országában garantált. Maradjunk egyelőre az itteni gazdagoknál és próbáljuk körbejárni, kik is ők? Leegyszerűsített gondolataimat összefoglalva: a gazdag pedig nem más, mint az az élelmes polgártárs (vagy államok szintjén a kollektíva), aki összeszedegeti mások elejtett holmijait. Ha nem győzi kivárni míg elejted, egy határozott furfanggal kiveri kezedből, vagy csellel kiénekli a szádból.
A világ alapvető egyensúlyi állapotából kiindulva, jogosan feltételezhetjük, hogy minden veszteség párban áll egy nyereséggel. Vegyük például La Fontaine úr „Róka és a holló” címmel megírt példabeszédét. Konkrétan leszögezhetjük: amit a holló elveszít, azt a róka megnyeri – a folyamat irreverzibilis. Vegyük kérem észre, hogy nem véletlen szituációnál fogva nem a furfangos róka vette a fáradtságot és mászott fel a fára szájában egy tejtermékkel, hanem a lúzer holló, aki szeret fecsegni, fitogtatni keserves énekhangját és egyetlen vagyonkáját, azt a darabka sajtot is képes lecserélni egy megnyilvánulásra. Javaslom, görgessük tovább a nagy meseíró által befejezetlen formában ránk hagyott mesét. Róka, mely nyereséggel zárta az ügyletet, magára hagyta hollót. Sajttal a hóna alatt visszavonult odújába. Itt az események két szálra szakadhatnak. Egy: a rókacsalád aznap este rendesen belakott, sőt elcsapták gyomrukat, mivel az utolsó morzsáig felették a hollótól zsákmányolt vagyontárgyat. Másnap ugyanúgy éhesen, vagyontalanul, ismét kizsákmányolható balek után kell nézniük. A másik szál azonban érdekesebb: Róka úr – Rókáné serkentésére, unszolására – a sajtból egy darabot lekanyarint gyerekeknek, valamint a viaszos héján megosztoznak az asszonnyal, s a fennmaradó hányadot elviszi a Zöld & Béka – Erdei Befektetési Tőkekezelő Nyúltvégű Részvéttelen Társaság által üzemeltetett árutőzsdére. Jókor érkezett a börzére, hisz a sajt virágpiaci ára éppen az egekben van, ugyanis a helyi kecske kiöregedett és nem hajlandó több sajtot produkálni. A kedvező piaci körülmények következtében nagy öröm állít be a rókacsaládhoz, de ennél jóval tetemesebb haszon üti a Zöld & Béka EBT Nyrt. farkát is. Ne firtassuk, hogy ki járt jobban, azonban láthatjuk, eddig már két komoly haszonélvezőjét találtuk a lúzer holló által elherdált vagyonnak. Na, de mi lett hollóval? Mindenekelőtt feszegessünk egy picit: honnan került hollócsőrbe a sajt, hiszen ott nem terem az ilyesmi? Nos, nem bízom a fantáziájukra, inkább felfedem, konkrétan lopta, hiszen a Holló sem egy nagy melós hírében áll. Mégpedig a kecskefarmra látogatott el, ahol a kiöregedett kecske, ereje híján nem tudta megvédeni – egy élet munkájával összesodort – vagyonkáját, s az a környékbeli varjak, hollók és egyéb kistestű ragadozók martalékává vált. Azt is tudjuk, hogy a holló szintén hazafelé igyekezett a zsákmánnyal csőrében, mikor egy diskurzusra betért a környékbeli rókafarmra (mint függő a kaszinóba). Az ottani affér következményeképpen a hollócsaládnak aznap be kellett érnie vacsora helyett jó szóval és a magyarázkodással. A gyerekek pedig lefekvés előtt fakérget falatoztak szárazág körítéssel. Az sem rendezett a helyzeten, hogy hollóasszony rendesen leszedte tíz körméről Holló „lúzer” Ödönt, aki másnap korgó gyomorral indult munkába. Ismét felkereste a kecskecsalád sajtraktárát böngészés tényállását foganatosítva – figyelmesen elkerülve az előző napi róka-fiaskó helyszínét.
Fordítsuk figyelmünket egy pillanatra a Zöld & Béka EBT Nyrt. tevékenysége irányába. Nos, e talpig makulátlan és kikezdhetetlen társaság előszeretettel fogad el befektetéseket, nyújt hiteleket a már összeharácsolt befektetésekből. A vállalkozás alap szlogenje: Mikor valamit kapsz, a másét kapod ideiglenesen – mikor valamit visszaadsz, a sajátod adod oda és végleg. Ezen elv alapján a gyarapodás egyértelműen garantált. Kockázat kerülő tevékenységről beszélünk, hisz olyan nincs, hogy egy ügyletből ne legyen hasznuk. Az összehordott vagyon pedig, mint guanó, egymásra halmozódik, egyfajta birodalmat, s szerkezetében egy piramist alkot, melyen tulajdonosaik akár a mennyekbe is fel tudnak majd kapaszkodni, ha sorsuk úgy hozza.
Javaslom, e ponton álljunk meg egy cipőkötésre, és üstöllést vonjuk le az elhamarkodott következtetést: aki melózik, az nem ér rá gazdagodni, tehát a csel mindig legyőzi a szorgalmat. Nincs ugyan igazam, de ez már csak így van.
Lépjünk tovább és keressük fel a XX. század legnagyobb birodalmában felépült Ponzi piramist, mely méreteiben rendre felülmúl minden eddigi – akár Egyiptomban, akár Boszniában vagy Dél-Amerikában – épített hasonló építményt. A történet úgy kezdődött, hogy 1903. tavaszán megvetette lábát az akkorra már Egyesült Államoknak keresztelt sarjadó birodalomban egy Charles Ponzi néven 1882-ben Olaszországban (Lugo) napvilágot látott, mosolygós úriember. Elmondása szerint 2 dollár 50 cent vagyonnal kereste fel az ígéret földjét. Kitanulta a szerencselovag mesterséget és lopott, csalt, hazudozott, mígnem egyszerű éttermi mosogató pozícióból felküzdötte magát egy bankfiók igazgatójának. (a hazai térfélen egy méltatlanul feledésbe merült, Kulcsár Attila néven emlegetett fiatalember futott be hasonló karriert). Ponzi az új munkahelyén gondolt egy merészet és kitalálta a kor legzseniálisabb találmányát a piramisjátéknak (a magyar nyelvben pilótajátéknak) nevezett hazárd-struktúrát. A lényeg: a korábbi befektetőket az újonnan érkezett befektetők pénzéből fizetik ki, egészen a rendszer (elkerülhetetlen) összeomlásáig. Azt hihetnénk, hogy a trükkhöz két ember szükségeltetik: egy szélhámos és egy balek – tévedünk! A múlt század harmincas éveinek világválságát követően folyamatosan és szakaszosan, mindannyian az adott piramis építkezés rabszolgái lettünk. Ma úgy teszünk, mintha észre sem vennénk azt a tényt, hogy hétköznapjainkat és hétvégeinket behálózzák a különböző piramisjátékok, pilótásdi és szerencse, hazárd rendszerek. Mi pedig úgy hisszük ez nem is az, hiszen senki nem nevezi nevén őket.
A szemenszedett szélhámosok, mint Tribuszerné, Karcagi „Bróker” Marcsi és egyéb, az újraelosztás és a privatizáció szemétdombján feltűnt pilóták messze eltörpülnek az állami monopóliumok intézményesített piramisai mellett. A politika irányította pilótajátékok globálisan behálózzák a közélet és a gazdaság minden szegletét. Amennyiben e gondolat helytállóságában kételkednek javaslom, szánjunk pár sort bizonyos tények felemlegetésére.
Az eddig létező birodalmak legnagyobbika, az USA nemzeti adóssága e mondat leírásakor: 31.922.417.368.388 dollár. Minden egyes amerikai állampolgárra 95.538 dollár adósság esik. (forrás: https://www.pgpf.org/national-debt clock?gclid=EAIaIQobChMIzqS02P66_wIVmtJ3Ch3gYw6TEAAYASAAEgJ3zfD_BwE
Ne is bajlódjanak a számok kiolvasásával, én megmondom – rohadt sok! De ne szegődjön kedvünk! Mindez kezelhető állapotban van, hisz a pilóta éppen azon mesterkedik, hogy a játék fenntartása (vagyis a fenntartható fejlődés) érdekében eltörli a sztratoszférát és a hitelfelvétel határa a csillagos ég lesz. Nos, az optimisták megnyugtatása érdekében jelzem, ha a világ vezető gazdasági hatalma megnyeklik, lezuhan a gép, amelyen nagyjából nyolc milliárdan dekkolunk. Nem garantált, hogy mindenki odavész, de az a bizonyos – amerikai politikusok, gazdaságkutatók és egyéb demokrata megfontolások alapján tervezgetők által emlegetett „felesleges 1 milliárd fő” garantáltan földbe fúródik. Szinte látom magam előtt amint Ponzi úr nevetve forog a sírjában.
Megjegyzem, a legutóbbi századforduló produkált más földrészeken is zseniális piramisépítő szakembereket. Nekik azonban sikerült lokálisan garázdálkodni és nem hálózták be az egész Földet. A Szovjetunió szétesését követő években például, a birodalom romjain szintén felütötte fejét egy Szergej Panteleevics Mavrodi (Мавроди, Сергей Пантелеевич) néven anyakönyvezett zseni-szélhámos. Az anyai ágon orosz, apja révén ukrán fiatalember 1992-ben létrehozta Oroszország eddigi történelmének legnagyobb piramis befektetési csalását az „MMM Részvénytársaságot”. Fénykorában a vállalkozásnak 15 millió befektetője (részvényese) volt. Saját pénzt nyomtatott, tervei szerint az egész országot a vagyonaként szerette volna kezelni. Minden bizonnyal kavics, vagy talán nagyobb darabka tyúkszem kerülhetett a gépezetbe, mert a géniuszt 1994. augusztus 4-én adócsalás vádjával letartóztatták az orosz hatóságok. A börtönből tett egyik nyilatkozata szerint egyetlen dolgot bánt meg igazán eddigi munkássága során azt, hogy – saját hibáján kívül, mivel börtönbe került – nem tudta diadalra vinni élete fő művét. Ha azt gondolnák feladta küzdelmet, tévednek! 1994. októberére, a sittről képes volt megszervezni, hogy hívei kellő aláírást grundoljanak neki össze, s elindult az orosz parlamenti választásokon, ahol – nem csoda és nem ámítás! – parlamenti képviselői széket bitorolt ki magának, s ezzel egyidőben azonnal leteltek a börtönévei is. A feltartóztathatatlan karrier három kerek esztendőig tartott, mikoris 1997. szeptemberében elérte azt a pontot a vállalkozás, ahol a befektetők befektetéseiből már képtelenség volt fizetni az olykor 127-szeres hasznot ígérő hozamot. Bedőlt az „MMM”. Hisztéria, anyázás, több millió károsult, Mavrodi parlamenti székének is kitörtek lábai. Egy zseni ilyenkor sem adja ám fel! 2011-ben újabb pilótajátékot indított, melyhez szintén milliós nagyságrendben talált utasokat a fáradhatatlan pilóta. E struktúrát 2012-ben újjászervezte, majd totális csődöt jelentve, sok millió ember álmatlan éjszakáit megteremtve felhagyott a próbálkozással. Szorongásait eltusolandó 2014-ben még előállt egy Afrikát megcélzó projekttel, valamint 2017-ben saját kriptovalutával (Mavro) rukkolt elő – természetesen, mindkét esetben megtalálta a maga balekjait, akik elhitték, hogy ezúttal, a semmiből, tényleg rájuk kacsintott a szerencse. A sikertörténetnek a művész 2018-as, korai halála vetett véget – mindössze 62 évesen – pedig még lett volna ötlete…
Érdemes észrevenni, hogy alapvetően minden birodalom pilótajátékként épül fel és funkcionál. Addig marad fenn, míg képes elvenni (felemészteni) mások (fizikai és szellemi) értékeit. Jó politikával (gazdaság marketing, diplomácia és egyéb rászorultság helyzet kieszközlésével, üveggolyóval és tüzes vízzel stb.) addig képes fennmaradni, míg finanszírozni tudja a hiteleit és fizetni tudja hitelezőit. E véges pillanatig pedig tombol a birodalmi jólét. A vég pedig – a történelem által eddig bizonyítva – mindig akkor jön el, mikor beigazolódik a nagy közmondás: „A kutya is akkor vész meg, mikor a legjobb dolga van.” Ugyanis, a legjobb dolognál nincsen jobb (na jó, a leges-legjobb…), de egy birodalom nem állhat meg a legjobbnál – ami nem fejlődik, az sorvad. Tudják: Mindenem megvan, de még valami hiányzik.
Nem is gondolnánk, de a legdurvább piramisjáték a háború! Arra a bizonyos gépre senki nem száll fel önként, hanem meghívásos alapon fekteti be legnagyobb értékét, az életét. A Ponzi-rendszert alapul véve, az alábbi struktúra épül fel: Hozz létre egy konfliktust, melynek résztvevői kiszolgáltatottak. Győzd meg és állítsd magad mögé (kollektív anyagi és szellemi javaival) birodalmad társadalmát. Indíts el egy erjedési folyamatot, mely indulatokat, együttérzést és utálatot szül. A gép felszállásra kész – a pilóta uralja a gépet – indulhat a háború. A szörnyű az egész történetben az, hogy minden utas tisztában van: csak felszállópálya van és nem is létezik leszállópálya – de a végsőkig megbízik a pilóta szakértelmében, józan döntéseiben. Én nem is fokoznám tovább a jókedvet…
Inkább egy apró kellemetlenségemet osztanám meg most önökkel. Én is beszálltam egy pitiáner pilóta játékba – pedig azt hittem, gyűrött kalács létemre már van annyi eszem, hogy nem dőlök csak úgy be. Vettem a neten egy bőröndöt. Elhittem egy reklámnak, hogy piaci áron hozzájuthatok egy olyan utazó alkalmatossághoz, amilyenre már régen fájt a fogam. Kifizettem, s már egy fél éve várok rá. A napokban még álmodtam is vele. El sem hinnék, de a cég nem szívódott fel, mind a mai napig levelezés-kapcsolatban állunk és időről-időre küldenek nekem egy kedves ígéretet, miszerint én hamarosan, akár boldog bőröndtulajdonos is lehetek (ha el nem ugrok…). Egyúttal minden levélükben felkérnek, ha elérkezne ez a mennyei pillanat, legyek már olyan kedves és osszam meg örömömet sorstársaimmal – a hozzám hasonlóan átvert balekokkal. Szóhoz sem tudok jutni ekkora pofátlanság hallatán – de tehetetlen vagyok. Megvettem a jegyet arra a repülőre, amely a hozzám hasonlók bőröndjeit szállítja, s mindaddig újabb és újabb utasok zsúfolódnak be gépünkbe, míg valami hatóság – egy banális véletlen folytán – el nem csípi a pilótát.
Ne feledjük azonban, hogy életünk pozitív és negatív élmények egymásutániságából tevődik össze. Az optimista pedig képes a veszteséget is pozitívan megélni. A hétköznap nyelvén fogalmazva: ha elveszítesz egy értéket (akár vagyont), elevenítsd fel magadban micsoda meló volt megszerezni, fenntartani, gyarapítani – nos mindezen terhektől egy lepke-pillanat alatt megszabadultál! Viselje gondját a rókacsalád és a Zöld & Béka EBT Nyrt.!
Van egy régi keletű mondás: „A buta és az okos is mennek a vásárba – csak a sátorbontás után derül ki, ki melyik volt.”
Az ember – természetből magunkkal hozottan – gyanakvó. Azonban az el-társadalmasiasodás áldásos hatásaként e tulajdonságunktól – mint testszőrzetünktől – igyekszünk megszabadulni. Nyomokban ugyan még ott van a bizalmatlanság, de helyét folyamatosan átveszi a hiszékenység és a naivitás. Hisz jóval kényelmesebb utazni a maszlagon, mint fáradtságot nem kímélve átgondolni, mi sza*rba keverjük már megint bele magunkat.
Az ide nem illeszkedő orosz anekdota:
Mi a különbség a rablás és a banki tevékenyég között?
Az egyik bizonylatot állít ki…
Inkább egy másikkal próbálkozom:
- ha így szórod a pénzt, hamarosan egy vasunk sem lesz!
- ne aggódj drágám, én szerelemből mentem hozzád – akkor is foglak szeretni…
Na jó, még egyet:
A bíróság kimondta az ítéletet:
- bizonyíték hiányában felmentem a bankrablás vádja alól.
- bíró úr, ez azt jelenti, hogy megtarthatom a pénzt?