Eljött az elmebaj diadala…. amikor a világ a tébolyt ünnepli

Régen az elmebajt kezelték, ma tapsviharral ünneplik. Ami egykor szégyenbélyeg volt, ma identitás, amit piacra dobnak és fogyasztanak. A társadalom olyan fordulatot vett, ahol az irracionalitás nemhogy elfogadottá, de kívánatossá vált, miközben a józan ész gúny tárgyává lett. Egykor az volt az tudósok, orvosok  a célja, hogy a tébolyt megértsék, enyhítsék és lehetőleg visszavezessék az embert a realitás talajára. A világ azonban változott: ma a deviancia és az irracionalitás nemcsak hogy elfogadott, de gyakran megkövetelt attitűd lett. A közösségi média, a politikai színház és a véleményvezérek hadjáratai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a valódi értékek és kompetenciák helyét a harsányság és az extremitás vegye át. A normalitás unalmas, a stabilitás elavult, az értelem lett az elnyomó struktúra.

Talán a legveszélyesebb jelenség, hogy ez az őrület már nem csupán a periférián burjánzik, hanem átszivárgott a hatalom legmagasabb szintjeire is. A döntéshozó pozíciókban egyre inkább azok ülnek, akik a színpadon jól mutatnak, de  krízishelyzetben csődöt mondanak. A kompetencia már nem követelmény, helyette a harsányság, a látványosság és a tömegek manipulálása az új valuta. Bohócok ülnek a vezetői székekben, akik emberek életéről döntenek és a tapsoló tömeg észre sem veszi, hogy az előadás végén a valóság tragédiája következik

Ez a világ egyre kevésbé a racionalitásé. Egy olyan korszakot élünk, ahol a legképtelenebb ötletek is szárnyra kelhetnek, ha elég érzelmi töltettel adják el őket. Az ember ma már nem az objektív igazságot keresi, hanem azt, ami a belső vágyait és félelmeit megerősíti. Az értelem és a bölcsesség helyét átvette a szenzációhajhászat, a felelősségteljes döntéshozatal helyére pedig a pillanatnyi népszerűség vadászata lépett.

A kérdés az: merre tartunk innen? Ha az őrület az új norma, akkor ki marad, aki megőrzi a józan észt? Talán eljön még az idő, amikor a bölcsességet újra értékelik de addig is marad a taps, a színjáték és a bohócok uralma.

Fotó forrás: Pinterest