Tradíció és újragondolás találkozása egy felejthetetlen esten, ahol a magyar lélek szívből szólalt meg.
április 20-án este a MOM Kult színpadán olyan különleges koncertre került sor, amely nemcsak a hallgatóság fülét, de a szívét is megérintette. A Hungarikum Kavalkád című produkció a magyar zenei örökség három meghatározó műfaját – a magyar nótát, az operettet és a cigányzenét – ötvözte egyetlen nagyszabású, mégis bensőséges hangulatú est keretében. A koncert nem csupán zenei élmény, hanem kulturális ünnep volt – egyfajta identitáserősítő rítus, ahol a hagyomány élővé vált.
A koncert ötletgazdája, Maneszes Márton, a kolozsvári születésű énekes, a zenei és szellemi örökség szenvedélyes képviselőjeként új fejezetet nyitott a magyar koncertkultúrában. „Hármas szabály” koncepciója révén három, önmagában is karakteres és erőteljes műfajt hozott egy színpadra – olyan egységben, ahol nem olvadnak össze, hanem egymást erősítve épülnek egésszé.
Az est fellépői között a közönség üdvözölhette a primadonnák csillagát, Fischl Mónikát, akinek eleganciája és vokális finomsága méltán tette emlékezetessé az operett részleteit. A lírai erőt és operai mélységet pedig Sándor Csaba hozta el, akinek hangja és színpadi jelenléte méltó volt a legnagyobb klasszikusokhoz.
A zenei alapot a 100 Tagú Cigányzenekar szolgáltatta – virtuozitásuk, ritmikai precizitásuk és érzelmi töltetük révén nem csupán kísértek, hanem együtt lélegeztek az előadókkal. Zenéjük minden hangja az autentikus magyar hangzás élő hagyományát hordozta.
Tánc, látvány és érzelem. A koncert igazi meglepetése a klasszikus táncelemek megjelenése volt, amelyek koreografált egységet képeztek a zenével. A táncosok vizuálisan is megtestesítették mindazt, amit a dallamok sugalltak – szenvedélyt, játékosságot, fájdalmat és örömöt. A hagyományos cigány tánclépések mellett balett- és színházi ihletésű mozdulatok is megjelentek, így a produkció teljes színpadi élménnyé vált.
A MOM Kult kivételesen intim, mégis rangos környezete lehetővé tette, hogy a nézők valóban közel érezzék magukat mind a művészekhez, mind ahhoz a kultúrához, amelyet ők képviseltek. Ez nem csupán egy koncert volt – ez egy hagyománytisztelő és jövőbe mutató kulturális esemény, ahol a közönség nem csak nézőként, hanem részeseiként élte át a magyar zene és identitás ünnepét.
A Hungarikum Kavalkád többről szólt, mint zenei élményről: misszióként fogalmazta meg, hogyan lehet a tradíciót a jelen nyelvén megszólaltatni, úgy, hogy az ne veszítse el méltóságát, de megtalálja az utat a jövő közönségéhez is. Az est végén hosszú percekig tartó álló ováció és meghatódott pillantások jelezték: valami különleges történt.
A produkció egyértelmű üzenetet közvetített: a magyar zenei hagyomány nem múzeumi darab, hanem élő örökség, amely új formákban is képes elbűvölni és összekötni generációkat. És ha van koncert, amely ezt a gondolatot méltón képviseli, akkor az a Hungarikum Kavalkád.