Értelem és érzelem – Bárcsak több úriember és úrinő lenne a mai világban!

Bevallom, elfogult vagyok Jane Austen világával kapcsolatban. Mindig is szerettem azt a finomságot, ahogyan az emberi érzésekről, a szerelemről és a kapcsolatokról írt, ahogyan egy-egy pillantás, egy elhallgatott mondat vagy egy apró gesztus mögött egész érzelmi történetek húzódnak meg. Az Értelem és érzelem új feldolgozását is nagy várakozással néztem meg, és egyáltalán nem csalódtam. Sőt, sokkal mélyebben megérintett, mint amire számítottam. Jane Austen egészen kivételes érzékenységgel látta az emberi természetet. Regényeiben a szerelem mellett mindig jelen van a társadalmi különbségek, az emberi gyengeségek és a korabeli elvárások finom kritikája is. Az Értelem és érzelem történetét már az 1790-es években elkezdte írni, eredetileg Elinor és Marianne címmel, majd 1811-ben jelent meg első regényeként. Érdekes, hogy Austen soha nem ment férjhez, mégis olyan pontosan és érzékenyen tudta ábrázolni a szerelem legbonyolultabb pillanatait, hogy azok több mint kétszáz évvel később is ismerősek számunkra. Georgia Oakley rendezése gyönyörűen idézi meg ezt a világot. A képek, a ruhák, a helyszínek, a visszafogott elegancia és az egész film hangulata számomra lenyűgöző volt. Különösen szerettem, hogy a történetnek van ideje kibontakozni, nem sietnek az érzelmekkel, hagyják, hogy a szereplők közötti kapcsolatok természetesen alakuljanak.

Elinor és Marianne két egészen különböző személyiség. Elinor megfontolt, fegyelmezett, gyakran még saját érzéseit is háttérbe szorítja, míg Marianne szenvedélyes, ösztönös, és teljes szívével éli meg a szerelmet. Mindkét nőben van valami nagyon szerethető, és szerintem mindannyian felismerhetünk magunkból egy keveset bennük. Hiszen ki ne került volna már olyan helyzetbe, amikor az esze pontosan tudta, mit kellene tennie, a szíve mégis egészen mást súgott? A két színésznő, Daisy Edgar-Jones és Esmé Creed-Miles csodálatosan alakítja a szerepét. Különösen tetszett, ahogyan a legapróbb arckifejezésekkel is képesek megmutatni a belső vívódásaikat.

A férfi szereplőkkel kapcsolatban már volt némi hiányérzetem. Valahogy külsőre nem egészen azt a romantikus férfiideált láttam bennük, amelyet egy Jane Austen-történethez elképzelek. Ez persze teljesen szubjektív, és a színészi teljesítményükből semmit nem von le, a játékuk hiteles, érzékeny, és nagyon szépen illeszkedik a film hangulatához. Ami igazán megfogott, az az emberi kapcsolatok ábrázolása. Az a fajta figyelmesség, tapintat, méltóság és érzelmi intelligencia, amely a szereplők viselkedésében megjelenik. Persze ebben a világban is volt önzés, számítás, csalódás és képmutatás, de éppen ettől olyan érdekes Austen írásmódja. Nem idealizálta az embereket, nagyon is jól látta a hibáikat. Nézés közben többször eszembe jutott, milyen jó lenne, ha ma is nagyobb jelentőséget tulajdonítanánk az egymás iránti tiszteletnek, az udvariasságnak, az őszinteségnek és az adott szónak. Ha a férfiak és a nők nem félnének kimutatni az érzéseiket, ugyanakkor vigyáznának egymás méltóságára is. Milyen jó lenne, ha több olyan úriember és úrinő lenne körülöttünk, akiknek ezek az értékek valóban fontosak.

Szeretném hinni, hogy ma is sokan vannak ilyenek,talán csak nem mindig ők a leghangosabbak.

Az Értelem és érzelem számomra fantasztikus filmélmény volt, megható, intelligens, gyönyörűen fényképezett alkotás, remek színészi alakításokkal és olyan érzelmi mélységgel, amely még jóval a film után is velem maradt, talán a legszebb benne az, ahogyan emlékeztet arra, hogy a szeretethez nemcsak érzelmek, hanem tisztesség, türelem és felelősség is kell…ezt pedig a mai világban sem ártana gyakrabban szem előtt tartanunk.

Fotó forrás: www.mafab.hu