Aki ma válaszolt – Dér Heni

 

Idén a Dívák Karácsonya koncert kapcsán az eladott jegyek bevételéből a Heim Pál Gyermekkórházat támogatjátok. Fontos számodra a jótékonykodás?
Igen, nagyon sokszor jótékonykodom, ha odaállok egy ügy mellé, akkor azt teljes odaadással teszem. Legyen szó  hátrányos helyzetű, de ambíciókkal és tehetséggel rendelkező gyerekekről, akiknek nincs lehetőségük kiugrási pontot találni, vagy betegségük miatt hátráltatott sorsokról. Idén a beteg gyerekeken szeretnénk segíteni, a koncertből származó bevétel egy része kórházi műszerként, gyógyszerként fog segíteni. Fél évvel ezelőtt veszítettem el az egyetlen még élő nagymamámat, aki rákos megbetegedésben hunyt el. Akkor is indítottam egy jótékonysági kezdeményezést, egy rákbeteg alapítványnak segítettem azzal a képpel, amit még a nagymamámnak festettem volna.

Azonnal igent mondtál a Dívák Karácsonyára? 
Több szempontból is izgalmasnak és értékesnek tartom ezt a kezdeményezést. A jótékonykodás is egy ilyen pozitívum, a másik fontos szempont pedig az, hogy a kolléganőkkel megmutassuk, hogy bár különböző stílusban dolgozunk, képesek vagyunk rá, hogy egymást erősítve, egymás fényét emelve kiálljunk egy közös produkcióban, mindenféle rivalizálás nélkül. Ez számomra nagyon fontos.

Azt, hogy nincs közöttetek rivalizálás, egyértelművé tettétek. Milyen hangulatban telnek a próbák?
Most kezdődik az igazi nagy hajrá, eddig a szervezési feladatok tették ki a munka jelentős részét.  Elkezdődtek számunkra a zenei próbák, amiket a táncos próbák követnek majd és igyekszünk mindannyian minden időnket úgy szervezni, hogy ezeken lehetőleg együtt vegyünk részt. Természetesen előfordul, hogy fizikailag nem tud valamelyikünk ott lenni, ilyenkor kihasználjuk a modern technika adta lehetőségeket. Lindával például nagyon sokat facetime-olunk, úgyhogy mindent egybevetve remekül zajlanak a próbák.

A sűrűsödő próbák és az egyéb elfoglaltságaid mellett van még időd magánemberként készülni a karácsonyra? A családoddal ünnepelsz?
Sajnos a tavalyi karácsony sem volt lelkileg könnyebb, akkor az előző nagymamámat veszítettem el. Minden évre jutott egy vagy két szerettünk, akitől el kellett búcsúzni. Sajnos abban az életszakaszban járok, ami magával hozza a korral járó veszteségeket,de próbálok nem szomorúan tekinteni erre, inkább úgy érzem, hogy az elmúlt évek során felértékelődött bennem a család, az összetartozás érzése, így az ünnep igazi lényege is. A szüleimtől távol élve, viszonylag ritkán tudok velük találkozni, a család minden tagjával egyszerre pedig csak karácsonykor van lehetőségem találkozni.  Év közben külön-külön találkozom a szüleimmel, a húgommal is, de leülni közösen egy asztalhoz, csak ilyenkor van lehetőségünk. Nagyon fontos számomra és egyre fontosabb, hogy együtt legyen a család és minél több időt töltsek a szeretteimmel, mert sosem tudhatjuk, hogy mennyi van még hátra és mennyit tudunk még együtt lenni a fizikai valóságban.

Van kedvenc karácsonyi dalod, ami fel fog csendülni a Dívák Karácsonyán?
Alapvetően nem szeretem a karácsonyi dalokat, mert giccsesnek és elcsépeltnek tartom őket. A családban is dalmentesen, vagy csak nagyon halk háttérzenével ünnepelünk és azok is inkább a jazz világából valók, nem kifejezetten karácsonyi dalok. Természetesen lesznek karácsonyi dalok a showban, de megpróbáljuk ezeket olyan köntösbe öltöztetve előadni, hogy új színt kapjon. Az egész előadás nagyon ünnepélyes és meghitt lesz, olyan klasszikus dallamokkal, amik mindenki számára ismerősek lesznek majd.

Köszönjük  a válaszokat!