Aki ma válaszolt – Tolvai Reni

 

Hogyan tervezi a karácsonyt? 
A karácsony számomra szent és sérthetetlen. Szenteste anyukámmal vagyok és utána kettesben a párommal.

Családjával vagy csak párjával fogják kettesben tölteni?
Mindkettő, sütünk főzünk, díszítünk, tévézünk, ajándékozunk, elmegyünk együtt a Bazilikába.

Családja is részt fog venni a koncerten?
Édesanyám és a párom, igen.

Melyik a kedvenc száma a repertoárból?
A kedvenc számom az amit együtt énekelünk a csajokkal, amit egyelőre még nem árulhatunk el, hogy melyik dalról is van szó.

Milyen kapcsolatban van a dívákkal? Barátnők vagy inkább kolléganők?
Imádom mind a három lányt, felnézek rájuk és hihetetlen érzés, hogy együtt dolgozunk ezen a koncerten, nagyon izgalmas és iszonyatosan várjuk.

Lassan 10 év telt el a Megasztár megnyerése óta (2010), mit tart a legnagyobb sikerének ebben az időszakban?
A legnagyobb sikereimnek azt tartom, hogy megállás nélkül zenével dolgozhatok és adhatok az embereknek. Illetve azt, hogy a legutóbbi dalaimon amerikai producerekkel dolgozhattam együtt Los Angelesben es rendszeresen járok vissza stúdiózni. Erre nem lett volna lehetőségem, ha a Megasztár nem sikerült volna úgy, ahogy.

Köszönjük a válaszokat!