„Az ember az egyetlen élőlény, amely szükségletein felül is képes felhasználni a bolygónk adta lehetőségeket.” (Shayat Cout Pho)
Pető Zoltán gondolatai
Mint azt Neil Armstrong amerikai asztronauta – ne bonyolítsuk: űrhajós, aki ott hagyta az első ökológiai lábnyomot Holdon – elmondásából tudjuk, úgy általában egy kis lépés rálépni a Holdra, az emberiség azonban egy jóval nagyobbat dobbantott – előre. (That’s one small step for a man, one giant leap for mankind). Azonnal felmerül bennem – az örök rácsodálkozóban – a kérdés: hova is léptünk előre? Mi a fenét keresünk a Holdon, mikor a Földdel is egyre kevésbé bírunk? Miután szétgányoltunk itten mindent, csak nem a mi bolygónk elfuserált képére szeretnénk azt a szép, fényes korongot is átfesteni? Csak nem egy hatalmas kóla reklámot szándékoznak oda is telepíteni, hogy éjszaka is eszembe jusson: máma még nem ittam semmit. Megnyugtattam magam, biztos nem erről van szó. Egyszerűen tudományos kutatások folynak, ami nekünk, mint emberiségnek a javunkra fog válni. Már majdnem teljesen hátra dőltem, mikor felrémlett bennem Aldous Huxley (a múlt század közepén élt brit író) mára nagyon aktuális mondása: „A modern orvostudomány olyan hatalmas fejlődésen ment keresztül, hogy gyakorlatilag ma már egyetlen egészséges ember sincs.” Anélkül, hogy kételkednék a tudomány áldásos munkájában, azóta nem hagy nyugodni a gondolat: Mit akar a tudomány a Holddal?
Az első, nagyon mókás, de mondhatni baljós felfedezésem a témában az volt, mikor rájöttem, a világ nagyhatalmai valamire nagyon készülnek a Holddal kapcsolatban. Erre könnyű volt rájönnöm, hiszen mindannyiunk gyámja az ENSZ szárnyai alá vette a kérdést, s az Apollo-11 Holdat érésétől kivárt tíz évet, majd 1979-ben (1984-ben érvénybe lépett) összerakták a „Hold-egyezményt” (Szerződés a Holdon és más égitesteken folytatott tevékenységről) 18 állam a részese, közülük 11 alá is írt, de már csak 5 ratifikálta az okmányokat. A tréfa kedvéért nem sorolnám fel a részes államokat (de érdemes utánanézni!) Tény, hogy sem az USA, sem Oroszország, sem Kína, de még Japán sem járult hozzá, hogy megossza tudományos elképzeléseit a Holddal kapcsolatban a Föld lakosságával. A nagy esélyesek közül egyedül India – bizonyára sihederkori félrelépés eredményképpen – aláírta. Térségünkből Románia érezte úgy, hogy mostanában nem jár arra, így nem vállal nagy kockázatot, ha aláír egy ilyen egyezményt. Bár, ha megnézzük a dátumot, észrevehetjük, hogy az akkoriban, arrafelé uralkodó tudós házaspárnak bizonyára nagyon megindulhatott a fantáziája.
A napokban örömmel értesültem, hogy immáron az USA, Oroszország és Kína után India is tett egy kis lépést és egy nagy előrelépést. Ugyan nem úgy sikerült, ahogyan elképzelték, de már ott voltak a kapuban, mint Izrael is. Engem igenis szomorral tölt el az ilyesmi. Mi melót, pénzt beleöltek, és erre tessék! De fel a fejjel! Mint szokták volt mondani: nem minden késik, ami elmúlik.
Bennem egyre jobban kirajzolódik a kép: A Földnek kell a Hold. Persze, nem csak úgy, mint egy égitest a másiknak. Egyelőre még csak tudományos körökben tudhatják, hogy mire, de igenis kell. Politikai szempontokból azonban már nagyon képben vannak az illetéktelenek. Kérem, egy új gyarmatosításnak vagyunk szemtanúi. A kellő potenciállal rendelkezők – tanulva az emberiség legutóbbi nagy világ-happolásából – pedig nem akarnak lemaradni.
Ezernyi tudományos kérdés mellet, minden bizonnyal – mint anno a nagy világ felfedezések idején, most is – az érintett nemzetek nagy izgalommal tanakodnak, mi is legyen az a sajátos holmi, amit majd odaát telepíteni szeretnének, mint az ottani új világ alapköve. Mint tudjuk a történeti leírásokból, a földi felfedezések idején jól átgondoltan – hiszen a hajók raktere véges – hoztak vittek minden fontos dolgot. Odafelé tele voltak a flották fegyverrel, kereszténységgel, koronával, nemi és nemekhez nem köthető betegségekkel, és az öreg Európa minden gondjával bajával. Visszafelé azonban minden jót felpakoltak, ami segíthetett a civilizált világ előre lépésében: mint kukorica, krumpli, arany és rabszolgák. Mivel nem ismerhetjük a mostani gyarmatosítások titkos listáját, így csak a fantázia szintjén fognék bele találgatásokba. Az Egyesült Államok, bizonyára egy nagy konténernyi – fegyveresen őrzött – demokráciát fog hamarosan telepíteni. Erre azért van szükség, hogy az újonnan érkezettek tudják majd mihez tartani magukat. Természetesen a törvény fog ott is uralkodni és rend lesz a lelke mindennek! Az oroszok majd arra felé is a békét fogják szorgalmazni, tehát az Univerzum egyensúlyának érdekében némi fegyverarzenált is fel kell vonultatniuk a „ha békét akarsz, készülj a háborúra” szólás-mondás kereteihez igazodva. Kína – minden bizonnyal – egy-egy másolatot fog vinni a világ legutóbbi felfedezéseiből, találmányaiból, és természetesen egy gyorsbüfét, ahol helyi sajátosságokat fognak kínálni, kínai tájszólással. India a szorgalmas szaporodás fegyverével, valamint a kulcsfontosságú ásványkincsek kereskedelmével lesz elfoglalva odafent. Izrael – mint hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt atom nagyhatalom – a világ-biztonságot fogja felcipelni oda. Nagy szükség lesz ugyanis ilyesmire a demokrácia, a világbéke és a jóllakottság, elégedettség érzés árnyékában. Tehát megnyugodhatunk, a tudományos előrelépés keretein belül minden rendben lesz ott is.
Abban biztos vagyok, ha jó reklámja lesz és a Facebookon, Twitteren stb. népszerű lesz a Hold, s további nemzetek is kedvet fognak kapni az egyelőre nem olcsó, de drága utazásra. Feltételezhetően, mindenki visz majd magával oda valami nagyon rá jellemzőt. Lesz ott német pedantéria, francia elegancia, olasz dizájn, brit kimértség, japán fegyelem, skandináv álmosság, mariachi zenekar, muszlim testvériség, keresztény alázat, hindu bölcsesség – zizi, bambi és egy körhinta is. Egyszóval minden, ami ránk földi emberekre az évezredeken keresztül rakódott. Szegény Hold, még nem is tud róla, de mi emberek már készülünk rá, hogy a szeretet, a nyugalom, békesség ellensúlyozására majd oda is bevisszük a viszályt, a haragot, az irigységet, a gyarlóságot és egyéb rossz tulajdonságainkat is – mert ugye, mi emberek ezek nélkül sem vagyunk képesek élni. Mint anno a nagy felfedezések idején meg sem kérdeztük az őslakosokat, hogy mit hozzunk, vagy mit nem, csak cuccoltunk – most sem fog felmerülni a tudományosan gondolkodókban ez a kérdés. Ráadásul, most még olyanokról sem tudunk, akik nem örülnének az érkezésünknek. Bár, a minap azt olvastam egy tudományos értekezésben, hogy simán elképzelhető, hogy a Hold már be van népesítve egy más dimenzióban tartózkodó világgal. Nekem ez új volt, de ma már tudom, hogy csak mi, földi népség ragadtunk le a 3+1 dimenziónál, a kvantumelmélethez is már csak a lakosság egy-két egyede ér fel. Hogy ennek a tudománynak micsoda fantáziája van!
Na, de térjünk vissza a földi készülődéshez. Kis hazánk ugyan még nem érkezett napirendre tűzni a Hold-programot, de azért már fellelhető a mozgolódás. A minap kormányzati űr-biztos jelent meg a parlamentben. (Nem szeretnék tréfába átmenni, de nem keverendő össze a bomba-biztos, vagy a hiba-biztos (pokajoke) pozíciókkal!) Minden bizonnyal konkrétumok is elő fognak hamarosan kerülni. Egyelőre azonban nem rugaszkodunk el a talajtól. Én örök optimista maradok. Meggyőződésem, hogy az olimpia és a foci VB után a Hold utazás lesz a befutó. Addig pedig igenis kollektíve döntsük el, mit is fogunk magunkkal vinni, mint nagyon magyart. Nem Farkas Bertalan – mint az első, és egyben utolsó – magyar űrhajósra gondolok, de még csak nem is valamelyik honfitársunkra, aki érdemei elismerése mellett ott fejezhetné be pályafutását. Valami nagyon miénket! Érzelmi és hazafias felindulásból például szóba jöhetne valami nyereg alatt puhított kézműves termék (pl. hájas szomorodni). Természetesen valami gyorsan romló, fogyasztásra alkalmas nemzeti sajátosság szóba sem jöhet, hiszen elveszítené állagát a hosszú úton. Még belegondolni is rossz, hogy nézne ki egy csülkös-babos-pacal a Holdra érkezést követően, a súlytalanság sújtotta állapotban. De hasonlóan elvethetjük a puli kutyát is. Az a torzonborz állatka percekig sem bírná a megpróbáltatást, ráadásul égnek állna minden szőr-pamacsa. Ma már tudjuk, hogy evolúciós társa, a Lajka is szomorú véget ért. Azt gondolom, senki nem szeretné, hogy ezekről jusson kishazánk valaki eszébe. A Dunát? Á dehogy! Akkor mi választaná el egymástól Budát és Pestet? Karikás ostort, csikós kurjantást? Meglehet. De én inkább javasolnám, egyelőre ne törjük agyon magunkat a kérdésen. Sodródjunk a tudománnyal és nézzünk fel a Holdra, mint az emberiség nagy előre lépésére. Ne aggódjunk, hiszen még maga az emberiség sem érett meg arra, hogy kezelni tudja a Hold-kérdést. Szerintem azon a szinten vagyunk, mint azok az indiánok, akik összevesztek, mi fontosabb, a Nap vagy a Hold. Elmentek hát a törzsfőnökhöz, aki igazságot tett: a Hold. Mégpedig azért, mert a Nap nappal ad fényt, a Hold pedig éjszaka. A fenének nappal a fény, mikor amúgy is világos van!
Egy orosz anekdota jutott eszembe: Két tudományos munkatárs egy üveg vodkával kezükben, éjszaka a parkban egy padon üldögélve mereng a Teliholdra: Megszólal az egyik: – nekem erről a látványról mindig az egyetemista szerelmem arca jut eszembe. Kisvártatva megszólal a másik: – nekem pedig egy nagy fenék. Próbáltál már elvonatkoztatni, hogy mi van akkor, ha mi vagyunk belül, és az a fényes kör az, amin keresztül kilátunk a világba?