„Azok a kódok, amelyek az emberi lényt mozgatják, képtelenek megállítani vesztébe haladását. Hiszen, ha nem így lenne, el sem jutottunk volna ide, ahol ma vagyunk.” (Shayat Cout Pho)
A minap Károly walesi herceget – örökös brit trónörökös – láttam a TV-ben feltűnni egy zavaros tekintetű kislánnyal. Alapvetően nem lepődtem meg, hiszen ő általában furcsa alakokkal mutatkozik, azonban ezúttal komoly kérdés kapcsán fordult elő. Davosban világgazdasági pikniket rendeztek. (kockás pléd, valuta kosár, pirított recesszió, tüntetők stb.) Szoktak ilyesmit művelni, évente. Ezúttal azonban az a kislány Károly mellett különösen drámai hangulatot varázsolt az eseménynek. Kijelentették: bajban van a Föld. Még jó, hogy szólnak! Én meg lazán lejárok a közértbe, az utcára – mosolygós arcú embereket látok. Aki meg nem mosolyog, az majd fog, mikor letelik a meló. Őszintén, nem volt szívem tudatni velük ezt a borzasztó hírt. Egyenek, szórakozzanak, mosolyogjanak, szaporodjanak kedvükre. Majd értesülnek, ha őket is eléri a baj.
Aztán mégis megérintett a kérdés, mi van, ha tényleg valami nagy zűr van? Esetleg valamit nem vettem észre eddig? Mi van, ha Károly nem véletlen kapta fel a fejét és ruccant ki Svájcba? Persze, most visszakérdezhetnének: hol élsz te, hol voltál az utóbbi években, hiszen a csatornából is az folyik, hogy tele vagyunk szeméttel, a levegőt megette a szén, a vizeket feleszi a hormon és az egyéb vegyileg előállított jótevő és kártevő. A növények és állatok már nem is azok, mint amik voltak valaha. Az ember – „S a nép, az istenadta nép” – genderré lesz és szintetikus fajt nevel ki maga után, „Homo Syntetic” néven. Nem fokozom, de feltenném a kérdést: mi itt a baj? Hát kérem, ez most a világ rendje! A snasszá tett idézetet előkotorva, tessék tudomásul venni: „porból lettünk s porrá leszünk”. (Ashes to ashes, vagy latinul: „pulvere est et in pulvere reverteris”) Csörsz István halhatatlan mondatát idecitálva: „Szarból lettél, s szarrá leszel!” (a mondat elejét nem idézném, mert még gorombább…)
Miért is lennénk másak? Min csodálkozunk? Hiszen mióta megjelentünk a Földön azon szorgoskodunk, hogy ilyenné legyünk és ilyen legyen a környezetünk. Micsoda öröm volt az emberiségnek, mikor először sikerült tüzet csiholni. Milyen jól jött egy kis meleg a hideg téli napokon! Aztán, emlékeznek, mi boldogság volt, mikor feltaláltuk a robbanó motort (Otto bácsi), az atombombát (Teller bácsi és társai), a csokoládét. (tudják, amit bedobunk és már zizi is lesz a világ körülöttünk) a szárnyas betétet, papírpelenkát és a nylon zacskót… Ezek kérem vívmányok az emberiség rögös útján! Most meg azt hallom, hogy bajban vagyunk, mert a tűz elveszi a levegőt, az atombomba kiírt mindent, a szárnyas betét nem bomlik le, a csoki meg cukorbajossá teszi a földünk csokoládéhoz jutó hányadát – a maradékot meg (gyógyszer híján) a betegségek viszik el.
Szépen vagyunk! Még az is meglehet, hogy nekem is el kellene keserednem? Hiszen azt látom, hogy mindenki kezd (vagy próbál) észhez térni. Amint az szokott történni velünk, földi halandókkal, az észhez térés első fázisa, az ész nélküli kétségbeesés. Ehhez szükséges egy zavaros tekintetű svéd kislány, egy „szavahihető” politikus és egy jó főszerkesztő, aki a villamoson elhangzott móricka-viccből is képes ismeretlen katonák tömegsírját faragni. Lényeg, hogy a lelket kell megérinteni. A hatás pedig az utcára özönlő, tehetetlen tömeg nagyságán mérhető. Figyeljük csak meg a lózungokat! Nem szólnak semmiről – üres frázis-pufogtatás. A teljesség igénye nélkül pár gyöngyszem: „No time to waste – nincs idő a szemétre (vagy szabad fordításban: nincs vesztegetni való idő)” aztán „Planet over profit – Bolygónk fontosabb a profitnál” vagy ami nekem roppant tetszik: „Our future is in our hand – jövőnk a kezünkben van” a fenébe! én ezt eddig is tudtam! Most pedig a TV-ből látom vissza, amint egy iskolás kölyök szaladgál e gondolattal egy kartonpapírra firkálva. Máshol pedig (tesiből felmentett) tinédzser hatalmas táblával fordul elő, melyen az áll: „Stop burning my ancestor – Állítsátok meg felmenőim elégetését.” Na! ez már valami! Ha 75 évvel ezelőtt szaladgál ilyen tacepaóval, még értettem volna, de ma már durva fantázia kell hozzá. Aztán eloszlik a tömeg, az alapítványok besöprik szponzariktól a pénzt, iskolás kölyökért pedig papa elugrik vadonatúj (robbanó motoros) kocsiján, mert a srác lusta felugrani a tujára. Azt is tudjuk, hogy Jaguárban könnyebb keseregni, mint metrón.
Tudjuk jól, hogy a ma embere két dolog nélkül képtelen élni: a levegő és a politika – és sajnos, mindkettő egyre piszkosabb. Miután lelki állapotunk rendesen fel van borzolva, a politikusok fel vannak paprikázva, hiszen a hűséges (és leendő) választók szinte már követelnek, a tőke ismét hasznot szimatol – következik a második fázis: komótosan átmászunk, na jó átesünk a ló túlsó oldalára.
A minap hallottam egy híradásból, hogy a Németországban (EU zászlóshajó!) a 17-ből eddig leállított 11 atomerőmű helyett, többségében barnaszénnel működő hőerőművek ontják a villamos energiát, a meleget és a füstöt. Kb. 10 milliárd Euró többletköltség, 36 millió tonna szén évente. Biztos túlzás, hiszen már a túlzsúfolt autópályáról is látszanak a szélturbinák, és egyéb zöld energiák, de a választók megnyugodhatnak – hiszen, valami furfangos (szavahihető) politikus azt mondta nekik, hogy így megoldják a klímaváltozást. Azok meg bedőltek. Nem is értem, hogy a németek miért mennek utcára, hiszen már náluk nincs is klímaváltozás.
Nem tisztem kampányolni az atomenergia mellett. Pakson is csak egyszer voltam, borért, és beugrottunk halászlét enni. Jó volt mindkettő. Viszont mai napig nem találtunk fel hatékonyabb energiahordozót. Persze, veszélyes. Nekem gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy a kés és a balta nagyon veszélyes, mert aki nem tud vele bánni, azt megkergeti. Nem hinném, hogy a németek nem tudnának bánni az atommal, hiszen van atombombájuk is – az nem veszélyes? Vagy azt jól eldugták a sufniba, hogy meg ne kergesse őket?
Majd, mint az történni szokott a nagy bulik után – jön a harmadik fázis: kijózanodás és a másnap. Harmadnapon pedig rá szoktunk jönni, hogy akinek kellett, az már felméne a mennyekbe, mi pedig leugrunk a közértbe és jól bevásárolunk, mert jön a hétvége. A további aggódást pedig elnapoljuk, mert szombaton átugranak a haverok és meccs lesz a TV-ben.
Változik a klíma és változik az ember is. Ha akarjuk, ha nem ez így fog menni az elkövetkezendőkben is. Biztos vagyok benne, hogy mindenki igényeinek és pénztárcájának megfelelően fog továbbra is éldegélni – ha foglalkozunk a klíma változással, ha nem. Annak a jól hangzó szlogennek pedig, hogy „a környezet-tudatos vásárló ezt veszi” be ne dőljenek! A fájdalmasan vigyorgó családbarát reklámok mögött ugyanis továbbra is a fogyasztói társadalom démonja settenkedik, valami vegyszerrel, melynek hatása régóta fennálló tapasztalaton alapul.
A II. világégést követően felnőtt nemzedékek már nem járnak a kert végébe, ha rájuk jön. Nem kell hetekig terveznünk, ha át akarunk ugrani a szomszéd faluba. Az áramnak és az IT-nek köszönhetően ma már másodpercek alatt körbeér a világon egy hír, és ez idő alatt lefolyik a kávé. Felgyorsultunk, s ehhez energia kell nekünk és berendezéseinknek egyaránt. Nos ezt az energiát egyelőre még csak a hagyományos úton tudjuk előállítani. Hamarosan kitalálunk valami újat, valami hatékonyabbat. Sajnos, minden nem fejlődhet egyszerre. Gondoljunk csak bele, hogy meddig használtuk a gőz hajtotta masinákat!? A szemét? Igen, az növekszik, de már most is sokkal frappánsabban tudjuk kezelni, mint akár tíz éve. Mi van még? Hát a kényelem. Ha eddig nem vették volna észre, én elárulom: mióta az ember észt kapott e bolygón, tudatosan arra törekszik, hogy egyre kényelmesebben éljen. Márpedig makacsnak teremtettünk, s amit egyszer elértünk, azt magunktól fel nem adjuk.
Ja, és a klíma? az kérem mindig változott és változni is fog. Volt itt már meleg és jégkorszak is – szőlő és lágy kenyér, de mazsola és pirítós is. Az utóbbi pár ezer éveben olyannyira megszoktuk, hogy a nap, mint bolygónkat éltető sugárzó tűzgömb kötelessége az, amit tesz, hogy szinte felháborodunk, ha felhők mögé bújik. Fájdalmas, de tudomásul kell vennünk az örök tényt: mi, mint emberek, csak egy apró molekulája vagyunk annak a világegyetemnek, amely nélkülünk is lazán tudja végezni rendezőelv irányította munkáját. Majd alkalmazkodunk, mint tettük fennállásunk óta. Ha nem, akkor ennyi. Mamuték sincsenek már, nekik nem jött be. Egyébiránt, ma őket töltjük a robbanó motorjainkba.
El kell fogadnunk, hogy rajtunk kívül álló folyamatokba továbbra sem bírunk beleszólni – ne higgyék el, ha valaki az ellenkezőjét állítja! Amit eddig – talán, meggondolatlanul – tettünk, azt úgy sem tudjuk visszaforgatni. Egyetlen dologban azonban nagyon bízhatunk: a tervező asztalok mögött mi ülünk – meg a gép, amit mi terveztünk – és így, mától olyan jövőt állíthatunk össze, amilyet szeretnénk. Ha valami ránk dől, azt rosszul csináltuk. Vagyunk már annyian e Földön, hogy észre tudjuk venni egymás hibáit. Megragadva az alkalmat, hadd kérjek meg mindenkit, hogy szóljon a másiknak, ha azt veszi észre, hogy az el kezdene szenilisedni, vagy az ész vesztés kockázatának látszata mutatkozna! Egy sor félreértést el tudnánk kerülni a jövőben.
A fentiek ellenére – miután kiverték fejükből a svéd kislányt és a békésen randalírozó demonstrálókat és meggyőzték lelküket, hogy önök is csak egyszer élnek – próbáljanak meg az egészségesebb életmód felé tendálni. Ne higgyék el, hogy egy csokoládé új világot teremt és egy gyógyszernek nem minősülő természetes alapanyagú gyógyszer rendbe rak önök körül mindent, amit a kisebb ellenállás felé haladva széthánytak, mert túlzásokba keveredtek. Ne feledjék! az élet annak rövid, aki nem tudja mit kezdjen vele.
Nem is én volnék, ha így a végén nem hozakodnék elő egy orosz anekdotával:
„Eddig azért ittunk, mert a klímánk zord – most, az időjárás már egyre viselhetőbb, de a klíma még mindig zord.”
Pető Zoltán