Évtizedek óta, az ország rock and roll kedvence vagy, mi több a magyar rockabilly királynő! A nép koronázott meg és egyértelműen MEGÉRDELMED ezt a titulust! Milyen érzés?
Nagyon köszönöm mindenkinek, rendkívül megtisztelő, ha így vélekednek rólam. A fogadtatásból, és a koncertek hangulatából egyértelműen kiderül a közönség érzi, hogy a lelkemből énekelek. Van pár szakmai díjam, szépek , a házi stúdiómban kaptak helyet, büszkén nézegetem őket, de a legnagyobb díjat mindig a közönség adja. A közönség elismerése a legtöbb amit egy előadóművész kaphat.
Sokoldalú művész vagy, a festővásznon is kimagaslóan alkotsz. Több kiállításod is volt, mikor láthatjuk az új képeket?
Mindig szerettem rajzolni, de most egy kicsit félretettem a festést, hiszen a már 3 éve új felállásban működő zenekarom a Dolly Plusssz elég sok teendővel jár, a koncertek az új dalok, próbák, rengeteg régi dal áthangszerelése, videoklip forgatások, és még sok más ezzel kapcsolatos dolog minden szabad percemet kitölti.
Milyen voltál gyermekként, szófogadó vagy lázadó típus?
Szófogadó, de csintalan – néha lázadó kislány voltam. Minden érdekelt, habzsoltam mindenfajta tudást – ez ma sincs másképp.
Mit szólt a családod amikor kiderült, hogy az énekesi pályát választod és mégse matematika–fizika professzor lesz belőled?
Más másodikos gimis voltam, amikor megismerkedtem Fenyő Miklóssal, aki azonnal elhívott az akkori együttesébe (Devils) tagok. Sajnos annyira vonzott az éneklés, hogy lógtam a suliból, és pár hónap alatt százötvennégy(!) igazolatlan órám lett. Ez együtt járt azzal is, hogy két tárgyból félévkor bukásra álltam. Amikor ez otthon kiderült…! Én, aki a gimi egyik legjobb tanulója voltam, megbukik?! Szüleim két alternatívát vázoltak nekem. Természetesen a tanulást választottam. Így érettségiig csak messziről figyeltem a színpadot. Aztán amikor 79-ben elfogadtam a Hungária együttes tagságát, otthon nagy titokban tartottam, hiszen korábbi alku a szüleimmel az egyetemi diploma megszerzéséig tartott. Szerencsére csak pár külföldi fellépésről volt szó eredetileg. Kapkodtam is a fejem mikor a Hungária rögtön az első fellépésen üstökösként robbant be. Minden hétvégén koncertek Magyarországon! Persze hamarosan otthon is kiderül, és nem tetszett! Igazából akkor kezdett fordulni a kocka, amikor jöttek a Tv-szereplések- és a szomszédok, az üzletek dolgozói ahova vásárolni jártunk, sőt az utcán az ismerősök is gratuláltak Anyunak vagy Apunak. Továbbra sem értettek egyet vele, de elfogadták a döntésemet, és később már büszkék voltak rám.
Mi(k), ki(k) inspirálnak munkásságod alatt?
Tulajdonképpen minden dallamos zene bejön, majdnem minden műfajban van kedvencem, az, hogy mit hallgatok, az a pillanatnyi hangulatomtól függ a komolyzenétől az operetten át a könnyűzenéig bármit. Biztosan mindegyik hatással van rám, és valamilyen szinten befolyásolják előadói, szerzői képességemet, mert biztosan állíthatom mindegyiktől tanultam valamit. Köszönöm nekik.
Létezik olyan, hogy kedvenc dal?
Igazából több száz dal szerzője vagyok, nehezen tudnék kiemelni egyet közülük kedvencként. Vannak olyan szerzeményeim amelyek érzelmileg jobban megérintenek, ilyen pl.: Ha szél susog c. legújabb dalom. Mostanában sokszor meghallgatom.
Talán nincs is olyan magyar ember a világon aki nem ismerne, bizonyára történtek érdekes dolgok a színfalak mögött, megosztanál velünk egy kedves, vicces történetet?
Két éve egy fellépés előtt kerestem a mosdót. A szervező azt tanácsolta, “ne ide, ott szemben van egy étterem, az kulturáltabb, mint ez. Rendben, átmentem. Kifelé jövet nem nyílik a kilincs. Hiába próbálom, nem megy. Húsz perc múlva kezdés. Felmérem a helyet, nincs ablak ahol ki lehetne mászni. Korábbi férfi énekesünk Jáger Gyuszi kintről beduruzsol: “Dollykám, segítsek?” “-Igen, jó lenne”- válaszolom, majd addig próbálja mire egy nagy csattanás s a kilincs immár körbe forog. Remek, kint már gyülekeznek az emberek, suttognak, én bent, kezdek röhögni, mindjárt kezdés: “-Hozok segítséget”-
mondja végre valaki, megjön a segítség ahogyan hallom egy jó nagy kulcscsomóval, próbálkozik majd megállapítja pár perc után, “hát ez eltört”- végre gondolom magamban megtalálta a csövön a lyukat, nyugi, mondja valaki, mindjárt benyomjuk az ajtót, ami számomra azért érdekes, mert hogy mindez kifelé nyílik… Jönnek megint, néhány próbálkozás után megállapítja valaki ezt nem lehet benyomni, ez kifelé nyílik, már a könnyem csorog bent a röhögéstől, de ahogyan hallottam zenészeim is igen derültek voltak már odakint. Újabb felmentő brigád érkezett, (hányan lehetnek már kint?) és
megszületett a nagy ötlet: “Feszítsük ki tokkal együtt!” “-Tessék bentről nyomni!”- már szakadok a röhögéstől ennél a mondatnál, csak nehogy majd én terüljek el, de rendben gyerünk nyomjunk… nem mellesleg már 15 perce kellett volna kezdenünk a színpadon. Egy-két-hár- recseg az ajtó, de semmi, na még egyszer, én is nekifeszülök és végre hatalmas reccsenéssel kiszakad az ajtó tokostól. Azt már érzem újra kell, sminkelnem, lesírtam a nevetéstől a festéket magamról. Felmérem a terepet, kint tényleg már egy hadseregnyi ember állt, és nem mernek röhögni, csak akkor amikor látják, hogy én is torkom szakadtából nevetek. Egy ember volt kétségbeesve a főnök, aki meg is kérdezte,
hozhat-e valamit a nagy ijedtségre. “-Nem, köszönöm!” “-Akkor egy közös képet?!” Ebben a pillanatban elszabadult a pokol, mindenki nyerített, nagy nehezen kipréseltem magamból: “-Hol, itt a romok előtt?!”
Húsz perc késéssel kezdtünk, nem mertük elmondani a közönségnek, miért kellett ránk ennyit várni, mert félő volt, hogy a nevetéstől nem tudtunk volna énekelni. A koncert még így is fergeteges volt.
Azt szokták mondani, hogy a sikert sokkal nehezebb feldolgozni, mint a sikertelenséget, ez valóban így van?
Azt láttam magam körül az évek alatt, hogy ugyan a sikertelenség nem jó (bár legalább ott van remény), de a siker sokszor elég hamar elviselhetetlenné válik, valamiféle állandó nyomás nehezedik a művészre, és sajnos megváltoztatja sok színpadi ember személyiségét… Szerencsére ebből én kimaradtam!
Milyen Dolly otthon?
Ha nincs semmi Dolly Plusssz-szal kapcsolatos dolog – ez igen ritka- korán kelek, későn fekszem, többek közt a kutyáim miatt, van egy légcsőszűkületes, pánikbeteg francia bulldogom, Vento, aki kicsit problémás – ha mindenki megkapta a reggelijét jó időben vacakolok a kertemben, rossz időben tv-t nézek, főleg tudományos csatornákat, illetve fantasztikus vagy rajzfilmeket, olvasok, keresztrejtvényt fejtek, ruhákat rendezgetek, vagy fellépőket tervezgetek, esetleg vásárolok.
Az elmúlt években sajnos eléggé hígult a minőség, mondhatni minden téren. Mennyire nehéz vagy könnyű elfogadni, hogy a minőség, tehetség lecsúszott a nemistudom hányadik helyre?
Ami a minőséget illeti, én magunkkal foglalkozom, arra törekszem, hogy mindig még jobb s jobb legyen minden körülöttem. Új dalokkal frissítem a műsorainkat. A zenekarom is szépen teljesít, nálam nagyon magas a követelmény, ezt valamennyien tudják. A próbák nehezek, de megéri, a produkció magas szintű, szerencsére mindenki igényes, öröm velük dolgozni. Ha egy silány produkciót látok, szomorú leszek, de ez mindig arra ösztönöz, hogy mi sokkal jobbak legyünk!
Mi a véleményed a mai instant világról, illetve a mostani zenei „trendekről”?
Rohanó világban élünk. Nyilván ma is megvan ennek a jó oldala is, meg a rossz is.
Egyértelmű, hogy az én fiatalságom alatt más fajta életet éltünk, de akklimatizálódni kell. Ami egy kicsit elszomorít, hogy nagyon sokan leszoktak a beszélgetésekről, a remek közös programokról. Az én barátaim szerencsére nem ilyenek, van úgy, hogy 4-5 órán keresztül is tudunk beszélgetni. Ami a zenéket illeti van köztük silány, de igényes is, de régebben sem volt ez máshogy. Kinek milyen az ízlése. Nekem változatlanul a dallamos zene marad a kedvenc, legyen az régi, vagy akár nagyon mai.
Mit üzennél a 20 éves Önmagadnak?
A 20 évesnek azt, hogy maradj olyan, amilyen vagy! a későbbinek pedig azt, hogy hallgass a megérzéseidre, ne hagyd magad befolyásolni, és ne akarj megfelelni másnak, csupán saját magadnak!
Hol láthatunk, hallhatunk legközelebb?
Az országjáró turnénkat idén is Gyöngyösön kezdjük május 1.-jén
Nagyon szépen köszönjük☺