Pető Zoltán gondolatai
„A pénz függetlenséget ad, de mikor hozzájutunk, a függőségébe kerülünk. Ha annyi pénzed van, hogy meg tudod számolni – nincs elég.” (Shayat Cout Pho)
Azt hiszem, kevesen vitatják a nagy mondást: Földünk a tengelye, Világunk a pénz körül forog. „Nem a pénz ékesíti az embert, hanem az ember ékesíti a pénzt” – mondotta (a legenda szerint) valaha Ábrahám Lincoln. Cicero, Philippikák V.2.5: Nervus belli pecunia infinita (A háború mozgatója a végtelen sok pénz) Gian Giacomo Trivulzio (kb. 1448–1518): Tre cose, Sire ci bisognano preparare: danari, danari, e poi danari! (A háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, s megint csak pénz!) Folytassam? Na jó: Shayat Cout Pho: Az élet egyik alaptörvénye: csak legyen elég pénz, amiből veszíteni tudsz!
Elfogadjuk, vagy sem – a levegő, illetve Földünk összetételét meghatározó elemek után – létünk legfontosabb eleme a pénz. Persze, ezt nem vagyunk hajlandók elfogadni, s kitalálunk mindenféle szólás-mondást, hogy ködösítsünk – ugyanis, savanyú a szőlőcukor. A pénz nem minden – de mindent megvehetsz érte. Amit nem, azt pénz nélkül sem tudod elérni. A pénz nem boldogít – többnyire ezt két típus mondja. Az egyik, akinek annyi pénze van, hogy ezzel védekezik a sárga irigységben szenvedő környezete előtt. A másik pedig, aki így próbálja magyarázni hiányosságát, hogy nem képes gazdálkodni (sem előteremteni, sem megtartani) a pénzzel. Néha, van olyan érzésem, hogy az életben mindenki annyi pénzhez jut, amennyit megérdemel, ugyanakkor nagyon igaznak tartom azt a mondást, hogy okos ember, aki tudja, hogyan kell pénzt csinálni. A bölcs azonban tudja, hogy mit kezdjen a pénzzel.
Egy grúz közmondás úgy tartja: „Ha okos vagy, miért vagy szegény?” (თუ ასე ჭკვიანი ხარ ასე ღარიბი – tu ase ch’k’viani khar ase gharibi) Egy amerikai mondás akként okoskodik: „Ha okos vagy, mutasd a pénzed!” (If you are clever, show your money!)
A hétköznapok szintjén se szeri, se száma az anekdotáknak, okoskodásoknak, melyek a pénz körül keletkeztek. egy barátom, nehezen végződött válóperét követően ekképpen morfondírozott (barátom nevében is, előre bocsánatot kérek a gyengébbnek vélt nemtől!) Mikor pénzed lesz – megjelennek körülötted a nők. Mikor megjelennek a nők – eltűnik a pénzed. Mikor eltűnik a pénzed – eltűnnek a nők is. Mikor eltűnnek a nők – ismét megjelenik a pénz. Ha sikerül a körforgásból kiszorítani a nőt, akkor lesz igazán rendben a pénzügyi helyzeted, s hiányozni fog egy nő az életedből – hiszen nélkülük nem megy!
Valaha azt tanultuk, hogy valójában az embert a munka tette igazán emberré, az emelte ki az állatvilágból. Nem szeretnék én itten vitába keveredni semelyik tudományág képviselőjével (s főleg nem a matematikusokkal és a fizikusokkal) sem, de én megkockáztatnám, hogy valójában a pénz tette azzá az embert, amilyen ma. A munka csak egy közvetítő közeg, s értéke – soha! és – távolról sem egyezik meg az érte kapott pénz értékével. A pénz önmagában nem érték, hanem egy mérőeszköz, illetve egy mértékegység. Minden tulajdonsága pillanatról pillanatra változik – mennyiség, minőség stb., egyetlen sajátossága azonban állandó: mindig elfogy.
A pénz keletkezéséről számos legenda van forgalomban. Számomra mégis a leg hihetőbb a sajátom. Bizonyára úgy történt, hogy Ádám, (törzskönyvezett nevén: Homo Sapiens) és Homo Sapiens-né (leánykori nevén: Éva), pár millió évvel a paradicsomból történt kiűzetésük után, üldögéltek valami barlangban csak úgy, a szürkületben. (mivel akkoriban az időt még nem találta fel senki). H. S-né Éva éppen azon morfondírozott, hogy jön a tél és nincs egy rendes bundája – se. Ádám, széttárta karját, s védekezésképpen csak annyit adott elő, hogy sajnos ő csak a szárnyas emu levadászásához ért, annak pedig nincs bundája. Nem sok hiányzott, hogy tányértörésre kerüljön sor, mikor közös erővel egy orr sziluettjét vélték felfedezni, mely barlang bejáratának falára vetődött. H.S. azonnal kőbaltát ragadott, de visszahőkölt mikor az adott testrész gazdája is el kezdett kirajzolódott. Egy makulátlanul öltözött úriember kezét nyújtotta, s Grünvölgyi Ábrahám néven mutatkozott be. Jelezve, hogy szándékai tiszták, rögvest tett is egy ajánlatot. A felvázolt projekt lényege az volt: ő ad egy gyönyörű bundát H. S-né Évának. Cserébe viszont azt kéri, H. S. Ádám adja át neki két havi levadászott emu mennyiségét. Hogy a dolog fair látszatot öltsön, egy bőr darabkát nyújtott át, melynek mérete éppen akkora volt, mint egy mai százdolláros. Később e bőrdarabot (mely keresztségben a „bux” nevet kapta angolul: ˈbʌks’ Nem tévesztendő össze a Budapesti Értéktőzsde hasonló nevű indexével!) Ábrahám leszármazottjai elnevezték pénznek (mennyivel szebben hangzik: money! Tudják, mint az ABBA sláger 3xMoney…), majd az aranyláz lecsengését követően dollárnak. Hogy az üzlet mindenkinek üzlet legyen, Ábrahám nyitott egy barlangot, ahol H. S-né Éva kedvére böngészhetett a bundák és a louis vuittonok között, s termékké változtatta a bőr darabot – míg H. S. Ádám életét kockára téve éppen levadászta az ellenértéket. Az idők folyamán annyi bőrdarab került forgalomba, hogy Ábrahám kénytelen volt újabb és újabb barlangot nyitni. Melyekben recepcióst és biztonsági őrt is alkalmazásba állított és az intézményt úgy nevezte el, hogy „bank”. Itt aztán gondját viselhette a környék összes bőrkéjének. Nem ragoznám tovább a történetet, és az emberi felemelkedés további ösvényeit, de megjegyezném, hogy jóval később a H. S. házaspár leszármazottjai, valami nagyon hasonlatos logikai ösvényen haladva, svájci frank hitelre cserélték le a több éves emu termést.
Ismerjük azt az anekdotát, mikor az Úr megkérdezte tisztességes család születendő gyerekét, mit szeretne majd a Földön, észt vagy pénzt? A gyerek – még tudatlan lévén – azt észt választotta. Mikor leért a Földre józan eszével egyből felfogta, hogy rosszul választott.
Aki képes magáévá tenni a pénz multiplikációjának elméletét, az megérti, hogy pénzt teremteni nem más, mint a semmiből érteket gyártani. Mindegy ki iskolája: a mezei bank, a kis ablakon keresztül elfogad tőlünk 100 forintot. Ezen összeg után 20 forintot elhelyez a jegybanknál, mint kötelező tartalékot (20%-os kötelező tartalékráta). 80 forintommal pedig maga gazdálkodhat (garázdálkodhat). Jobb dolga nem lévén hitelt nyújt egy másik mezei banknak. Ekkor bankomnál lesz 100 forint készpénz + 80 forint hitelpénz. A másik bank szintén lepenget a jegybanknak 16 forintot, és marad 64 forintja, melyet egy harmadik banknak ad kölcsön. Nem hiszik el! A folyamat végtelenségig folytatható. A központi bank tollasodik, a kereskedelmi bankok egymással hetyegnek, s csak nő a vagyonuk. No, de az igazi buli csak most jön: megjelenik a képben Jani sógor, akinek felesége már tavaly tél óta rágja fülét egy bundáért. Mezei bank a nála lévő – már a fene sem tudja kitől összeszedett – hitelből kisegíti Jani sógort, némi kamattal és kezelési költséggel és egyéb járulékkal megfejelve – ezzel pedig a saját vagyonát tovább gyarapítja, hiszen további hitelpénzre tesz szert. Ja! majd elfelejtettem említeni – én a 100 forint betétemre – a mai állapotok szerint – egy fillér kamatot sem kapok, viszont fizetek kb. 40 fillér kezelési költséget, havonta.
Ha most valakinek az jutna eszébe, hogy ez az egész procedúra felháborító igazságtalanság, akkor az itt álljon meg! Ugyanis, ha tovább lépne, megkérdőjelezné a világ jelenlegi bankrendszerének egészét. Ezt ugye senki nem tenné?! Nem ám, hiszen nélkülük nem mozogna ez az egész körforgás, melyet úgy neveztünk el, hogy globális pénzügyi világ, s mi benne a fogyasztói társadalom, aki pénzért küzd és pénzből (pénzért) él.
A pénz tehát mindent mozgat. Aki képes kezébe ragadni a világ pénzügyi folyamatait, az uralkodik. Legutóbbi ilyen kézbevétel a Bretton-Woodsi Egyezmények létrejöttével (1944) kezdődött, s 1971-ben teljesedett ki, mikor is Nixon elnök – talán feldühödve a vietnámi háború elvesztésének tényén – bejelentette, hogy az amerikai dollárt nem kötik többé az arany árfolyamához. Az USA ezt simán megtehette, hiszen akkoriban a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalma volt. Ezzel a zseniális húzással egyszerre borította fel az összes addigi egyezményt és tette a dollárt a világ igazodási valutájának (ugye emlékszünk még Ábrahámék „bux”-ára?). Kíváncsi vagyok a folytatásra, hiszen egy birodalom se élt még eddig örökké.
Nemrégiben, mondhatni spontán összefutottam egy orosz közgazdász professzorral (legalábbis, nekem ezt mondta, bár papírt nem mutatott be). Az öreg megragadta az alkalmat és elmagyarázta nekem az általa vizionált jövő mibenlétét. Mivel minden gondolatát – számomra felfogható – érvekkel támasztotta, mos közzé teszem: A közeljövőben meg fog jelenni egy olyan fizetésre alkalmas eszköz, amelynek értékét nem a jelenlegi pénznemek egymáshoz viszonyított értéke és a politikai erőviszonyok fogják meghatározni, hanem a mögötte lévő valós teljesítmény – mint értékmérő. E potenciált a befektetett munka (emberi és gépi) és a bevitt energia közös értéke adja majd. A további piaci értékmérők pedig, mint korrigáló tényezők jelennek meg. Az új „bőrdarabka” (én ezennel önkényesen elnevezem „novabux VVMD”-nak – Virtual Value Measurement Device) mivel virtuális lesz, a fizikai síkon nem tudunk összefutni vele. A jelenlegi pénz, s fogható változata a készpénz ugyan egyelőre nem fog eltűnni, de értéke a virtuális „bőrdarabkához” fog igazodni és fokozatosan el fog értéktelenedni – cél, hogy végleg kivonuljon az emberek életéből. Az újdonsült orosz ismerősöm úgy vélte, hogy az adott paradigma váltás első gyenge próbálkozása már le is zajlott, mikor pár éve megjelent a Bitcoin és társai voltak. Azóta gőzerővel szorgoskodnak világszerte, hogy miként is működhetne egy ilyen felállás, hol vannak a hibák és milyen irányba kell változtatni, faragni. Meglátása szerint egy határozott mozdulattal fog az új rendszer beindulni. Ő nem későbbre, mint 2025-re teszi a lépést. Nem lesz átmenet, nem lesz világméretű egyeztetés. A domináns mozgató erők – ő Oroszországot, Kínát és Indiát említette, de akár maga a BRICS vagy a Sanghaji Gyülekezet (Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 海合作组织, (上合组织) is lehet – egy jól összehangolt mozdulattal el fogják happolni Amerikától a kormányrudat – aki persze, addigra szintén kész lesz a saját ellen tervével és revánsot próbál majd venni. Szeretném én megérni e pillanatot, hogy tátott szájjal ott álljak és csodálkozzak. Sajnos 1971-et kihagytam, ugyanis szerényen éltünk akkoriban, és nem volt pénzem moziba járni.
Végezetül egy orosz – teljesen életszerűtlen – poénnal zárnám gondolataimat:
Megjelenik a csődbe ment bankban egy kliens és remegő hangon kérdi: – Mondja kisasszony, most akkor minden pénzem eltűnt, köddé vált? A bank alkalmazott mosolyogva megnyugtatta: – Ugyan uram, hova gondol! A pénz csak úgy nem tud eltűnni nyomtalanul! Egyszerűen, most éppen valaki másnál van.