Aki ma válaszolt: Járai Máté

Fotó:Tóth Zoltán Demerung stúdió/Győr

Vitathatalan, hogy korunk egyik legnagyobb tehetsége vagy, aki nemcsak a színpadon egyéniség, hanem az életben is. Milyen most  az életed a színpad nélkül?

Az első két hétben ijesztő volt, aztán szépen lassan rákaptam a helyzet ízére. Ma már úgy gondolom, nosztalgiával fogok visszagondolni erre az időszakra. Csodálatos érzés volt minden este a saját ágyamban aludni…szerencsés  vagyok a feleségem a legjobb barátom is, jobb társaságban nem is lehettem volna:) Olykor persze eszembe jutott:”huhhh egy jó kis Padlást most szívesen lejátszanék!

Mi a véleményed a mostani kialakult helyzetről? Hogyan telnek a napjaid?

Szükséges “rossz”.A világ nem bírta már ezt a tempót, le kellett egy kicsit lassulni ahhoz, hogy ne essünk ki a körhintából, talán a fejekben is nagyobb rend tud így lenni, mindenkinek lehetősége nyílt átgondolni a dolgokat és erre nagyon nagy szükség volt! Újítjuk a nemrég visszavásárolt nyaralónkat, gyakorlatilag null-huszonnégyes feladat, nem unatkoztunk egy pillanatot sem…A karantén végével , lassan mi is beköltözhetünk.21 éve itt jöttünk össze a feleségemmel, ebben a házban, 20 évig egy másik családé volt, most újra a miénk:))

Mi jut eszedbe a fehérről és feketéről?

Mindkét színt nagyon szeretem, gondolkodásban viszont igyekszem nagyon színesen gondolkodni, mert szerintem a dolgok nagyon nem feketék és fehérek.

 Mi az a 3 dolog, ami nagyon fontos számodra?

Nyitottság, érzékenység, kitartás.

Mit gondolsz a manipulációról?

Szerencsére nem igazán találkozom vele…és én sem alkalmazom soha, hacsak a színészet bizonyos eszközének nem tekintjük, ebben az esetben viszont semmiképp nem gondolom negatív dolognak…ha színészként manipulálok is, akkor azt azért teszem, hogy hassak, elhitessek, érzelmeket váltsak ki

Mennyire vagyunk SZABADok?

Szerintem semennyire…szabadon dönthetünk, hogy melyik csokit vegyük meg a közértben, vagy melyik felvágottat, de ott is annyi minden befolyásol…a gondolataink, amik legtöbbször megakadályoznak a szabadságban, legalábbis nálam nagyon így van….rengeteg kötelességünk van, ez eleve kizárja a szabadságot szerintem. De ha elég nagy a mozgás terünk, akár még akár jól is érezhetjük magunkat!

Mit tartasz egy emberben vonzónak/taszítónak?

Vonzó, ha valaki figyelmes, érdeklődő, nyitott, elfogadó, kedves, taszító, ha durva, kirekesztő, figyelmetlen.

Mit jelent számodra a szerelem? Mennyire lehet, kell szerelmesnek lenni a színpadon?

A szerelem számomra a feleségem a színészet és minden olyan jó érzés, amitől az embernek heves szívdobogása lesz! Színpadon szerelmesnek lenni? Hát persze, a szakmánk velejárója…egy kollégába egy rendezőbe, egy szituációba bármikor, örömmel!!!

Hiszel az újjászületésben?

Ha hiszem is, hogy van, nagyon szeretném érezni az ITT és MOSTot, nagyon nehéz feladat nem a múltat siratni és a jövőt várni, hanem megélni a PILLANATot. Dolgozom rajta!

Hogyan definiálnád a minőséget? Ki, kik inspirálnak az életben?

A minőség a befektetett energia és odafigyelés jutalma…sok sikeres ember inspirál, mindazok, akik hittel és tehetséges energiával teszik azt, amiben jók!

Mi üzensz a 20 éves önmagadnak? És a 90 évesnek?

A 20 éves önmagamnak “Ne görcsölj, lesznek nagyon jó időszakok”. A 90 évesnek” Most már nyugodj meg, nem kell teljesítened, pihenj, megérdemled”.

Hol „találkozhatunk” veled legközelebb?

Nagyon remélem, hogy ősztől a színházban, decemberig gyakorlatilag minden este színpadon. Illetve a mozikban remélem bemutatásra kerül a Pesti balhé, amiben játszom, illetve nyáron forgatok egy újabb mozit, meg ősztől egy kereskedelmi tv műsorába is bekerültem…szóval lesz egy kis “csapbólfolyás”.

Köszönjük szépen.