Az ember, akit Ottónak hívnak…

Mélyen  megérintett a maga érzelmes finom szálával, annak ellenére, hogy  elsőre roppant rugalmatlannak és mogorvának tűnik a főszereplő.  Tom Hanks, fantasztikus a filmben,  zseniális alakításával olyan karaktert  alakít, (Otto Anderson) aki egy idősebb, magának való férfi és akinek élete tele van fájdalommal és magánnyal. A történet során Otto szembesül saját belső küzdelmeivel, miközben váratlanul kapcsolatba kerül új  szomszédjaival, ami gyökeres  változást hoz az életében.

A film alapvetően az emberi kapcsolatok erejéről és a második esély fontosságáról szól. Otto karaktere eleinte mogorva és távolságtartó, de ahogy a történet halad előre, fokozatosan látni az érzelmekkel teli, törékeny embert a rideg külsőségek mögött. Tom Hanks érzékenyen adja vissza Otto karakterét, aki a fájdalmával és múltbéli veszteségeivel próbál megbirkózni. A rendezés remekül használja a humort és a melankóliát, finoman egyensúlyozva a nehéz érzelmi pillanatok és a könnyedebb, humoros jelenetek között. Ez a kombináció nemcsak mélyen emberivé tette a történetet, de engem is végig lekötött. A film erőteljes üzenetet közvetít a gyászról, az újrakezdésről, és arról, hogy soha nem késő megtalálni az élet értelmét…. nemcsak elgondolkodtató, de emlékeztet ls felhívja a figyelmet  az élet  csodáira.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a karakterközpontú, érzelmekkel teli történeteket, hisznek a  empátia adott gazdagsában és a jövöben…

10 pontból nálam 10!!!

Fotó forrás: Netflix