Szeptemberben több helyszínen is hallható lesz a zenekar. Az együttes 2023. márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két, egymást követő bérletet hirdet meg. Szeptemberben három helyszínen is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Az I. Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál nyitóhangversenyén játszik az együttes szeptember 1-jén a Magyar Zene Házában. Két nappal később a budapesti kulturális élet […]
Category: Újdonságok
JÓTÉKONYSÁGI GÁLA SZEPTEMBER 11-ÉN A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN
Az Ódry Árpád Művészotthonért fog össze a színházi világ Szeptember 11-én, vasárnap 15 órakor nagyszabású összefogással gálát rendez a Centrál Színház az Ódry Árpád Művészotthon javára. Az eseményre Budapest szinte minden színházából érkeznek művészek, a műsorszámok között láthatunk majd énekes, hangszeres és prózai produkciókat, de fellép a szegedi színészzenekar is. A gála műsorvezetője Alföldi […]
Újranyitott Budapest ikonikus cseh kávéháza, ami sörpince is egyben
Vízi hullát is árulnak a Kálvin térnél Ki ne kedvelné a kiváló prágai söröket épp úgy, mint a cseh konyha remekeit? A felújított, újragondolt Prága Kávéház azonban azokat is várja, akik elrugaszkodnának a cseh vonaltól. Így mindenki találhat a menüben kedvére valót, a saját érlelésű hermelintől a gombás melegszendvicsig. De mit keres a menün egy […]
Bosszantja a vállalkozók háromnegyedét a hosszú fizetési határidő
Felmérés készült a cégek fizetési szokásairól A vállalkozók több mint felét érinti a nyolc napon túli fizetési határidő, amivel szemben a reklámiparban a legnagyobb az ellenállás: a szektor szereplői 90 százalékban elégedetlenek ezzel a gyakorlattal, derült ki egy friss online kutatásból, amit a vállalati szféra több mint 500 szereplője töltött ki. Rátkai Tamás, a felmérést […]
RAMMSTEIN: az európai stadion turnénkkal harmadszorra is visszatérünk 2023-ban!
Végre Budapest is része a turnénak a Puskás Arénával, július 11-én! A Rammstein fokozva a tempót bejelentette: 2023-ban is visszatérnek az európai stadion turnéjukkal, immár harmadik alkalommal! Hogy pontosan mit jelent ez a turné, arról már számtalan újság beszámolt idén: akkora színpadot, ami időnként túllóg a stadion tetején is, tűzzel és lánggal bevilágított show-t, tökéletesen […]
16 év után 50 Cent visszatér Magyarországra!
október 25-én a Budapest Arénában ad koncertet a világ egyik legsikeresebb rappere 50 Cent – született Curtis James Jackson III -, rapper, üzletember, színész és producer Queensből. Korunk egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb előadója, Grammy-díjas, rekordokat döntő debütáló albumával, a Get Rich or Die Tryin’-nal vált híressé, azóta több mint 30 millió albumot adott el világszerte, […]
A kelta punk legnépszerűbb csapata hamarosan visszatér Budapestre
A kelta punk legnépszerűbb csapata hamarosan visszatér Budapestre, azonban a februári koncertjük előtt még egy új lemezzel jelentkeznek szeptember 30-án This Machine Still Kills Fascists címmel. Az album különleges tematikával készült, ahogy már a címéből is sejteni lehet, az egyik legnagyobb példaképük, Woody Guthrie munkásságához nyúlt a bostoni banda, a legendás énekes-dalszerző eddig kiadatlan szövegeit […]
Ipar 4.0: Két éven belül a sarki pékségeknek is át kellene állniuk
Egyelőre alacsony a tanulási kedv, de a technológia már elérhető A mai gyorsan változó világban a digitális átalakulás új kihívásokat hozott a munkakörnyezetbe, amivel lassan mindenkinek meg kell küzdenie. Jelenleg az Ipar 4.0 időszakát éljük, de már nyakunkon az ötödik ipari forradalom is, ami a digitális technológiák eddiginél jóval szélesebb körű használatáról fog szólni. Ugyanakkor […]
Bevált a terepen a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer
Elégedettek a vadőrök a hiánypótló technológiával Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen egy térképen is láthatóvá válik, hogy melyik befogó jelzett éppen. A […]
Hogyan érdemes felkészülnünk a fogszabályozásra?
Minden életkorban elvégezhető, de nagy a különbség a módszerek közt Legyen szó gyerekről, tiniről vagy felnőttről – akár szeniorról is –, a fogszabályozás minden életkorban megtérülő befektetés. Nemcsak esztétikai előnyökkel bír, hanem számos funkcionális problémát is kiküszöbölhet. Sokan mégis bizonytalanok: mekkora befektetést és milyen rákészülést igényel? Fülzúgás és hallásromlás, akár hallásvesztés, állkapocs-ízületi bántalmak, lekopott fogak, […]